Itt jöhet a megoldás: kölcsönösen !betiltaná! az egymás elleni kémkedést Németország és az Egyesült Államok

külföld
2013 augusztus 12., 16:07

Diplomáciai bombaként hathat a megállapodás, amiről Ronald Pofalla német titkosszolgálatokat felügyelő kancelláriaminiszter beszélt hétfőn. Profalla a titkosszolgálatot felügyelő parlamenti bizottság zárt ülése után mondta el hogy új elveket készülnek lefektetni a nyugati világ titkosszolgálatai számára. Erről már zajlanak is az egyeztetések.

Profalla szerint az amerikai és a brit szolgálatok írásban biztosították Németországot, hogy a német törvényeknek megfelelően jártak el a Németországot érintő tevékenységük során.

A német kancelláriaminiszter ezzel a tájékoztatójával mindenesetre ügyesen nevezett be a nap legkevésbé komolyan vehető politikai nyilatkozata kategóriába.

Az öt órán át tartó ülés után a testület ellenzéki szociáldemokrata vezetője, Thomas Oppermann elmondta, hogy az Egyesült Államok az egymás elleni kémkedés betiltásának ajánlatával beismerte, hogy valóban végzett Németország vagy más európai ország ellen irányuló titkosszolgálati tevékenységet. Hozzátette: nem helyes, hogy titkosszolgálati vezetők tárgyalnak az egyezményről, jobb lenne, ha a kormányzati irányítása alá helyeznék a folyamatot.

A Spiegel Snowdentől származó információk alapján vasárnap arról írt, hogy, hogy az Egyesült Államok csak négy országban, Kanadában, Nagy-Britanniában, Ausztráliában és Új-Zélandban bízik meg annyira, hogy nem gyűjt róluk információkat titkosszolgálati eszközökkel. További nagyjából harminc országot harmadik félként tart számon, ami azt jelenti, hogy lehetséges velük az együttműködés, de akár kémkedhetnek is ott. Ebbe a csoportba tartozik Németország és számos további európai állam.

A lap írt arról is, hogy az NSA a német külföldi hírszerzés (BND) közreműködésével százmilliós nagyságrendben rögzített német vonatkozású távközlési adatokat. Ezzel kapcsolatban a német kormányzat azt hangsúlyozza, hogy a hazai szolgálatok a hatályos jogszabályoknak megfelelően működnek együtt az NSA-val. Ronald Pofalla a PKG hétfői ülése után kiemelte, hogy a BND és az NSA közös munkája révén hetente több olyan támadást sikerül meghiúsítani, amelyet az Afganisztánban harcoló nemzetközi erők ellen terveztek.

Az NSA botránya a szeptemberi németországi parlamenti választást felvezető kampány témája lett. Az ellenzéki pártok a kormány szemére vetik, hogy nem tesz eleget az ügyek feltárásáért. A kormánypártok az utóbbi napokban azzal kezdtek védekezni, hogy a német-amerikai titkosszolgálati együttműködés az 1998 és 2005 közötti szociáldemokrata-zöldpárti kormány idején kezdődött.

Frank-Walter Steinmeier akkori kancelláriaminiszter szerint az együttműködés abból fakad, hogy Németország a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások után szolidaritást vállalt a NATO-partner Egyesült Államokkal, de a megállapodások nem bővítették, hanem éppen hogy szűkítették a németországi kommunikáció amerikai titkosszolgálati megfigyelésének lehetőségeit.

(via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.