Maradt-e még levadászható náci most, hogy Csatáry is meghalt?

bűnügy
2013 augusztus 16., 04:27
photo_camera Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ igazgatója
REUTERS/Ints Kalnins
  • Csatáry László meghalt.
  • Képíró Sándor is meghalt.
  • A II. világháború utolsó nagy tömeges deportálásának jövőre lesz a hetvenedik évfordulója.
  • A legfiatalabb háborús bűnösök is már kilencven évesek lehetnek.
  • Maradt még levadászható náci?

Hogy egyből egy gyors válasszal kezdjük, maradt. A Nemzeti Szocialista Bűnöket Vizsgáló Központi Hivatal, Németország hivatalos nácivadász szervezete két nappal Csatáry László halála előtt, augusztus 10-én jelentette be, hogy eljárást indít az auschwitzi haláltábor hat őre ellen. A hat nő a gyanú szerint segédkezett a táborlakók legyilkolásában.

A nácivadászat Csatáry László hétfői halálával lett újra felkapott téma a nemzetközi sajtóban. A kassai gettóparancsnok haláláról minden valamire való sajtótermék beszámolt. A Daily Beast is, ahol szerdán a brit történész, Guy Walters írt cikket Csatáry halála apropóján a nácivadászat állásáról és nehézségeiről.

Párhuzamos életrajzok

  • Képíró Sándor 1914. február 18-án, Csatáry László 1915. március 4-én született.
  • Képíró csendőrszázados, Csatáry rendőrtiszt volt a II. világháború idején.
  • Képíró az újvidéki vérengzésekben vett részt, amiért már 1944-ben tíz év börtönre ítélték.
  • Csatáry a kassai gettó parancsnokaként vezényelte le 16 ezer zsidó deportálását.
  • A világháború után Képíró Argentinába, Csatáry Kanadába menekült.
  • Képíró 1996-ban, Csatáry 1997-ben települt haza, Magyarországra.
  • Képírót 2006-ban buktatta le Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ vezetője.
  • Csatáryt is Zuroff buktatta le, de a brit Sun riporterei nyomozták le 2012-ben.
  • Képírót első fokon felmentette a magyar bíróság. A Csatáry elleni eljárást pedig arra hivatkozva függesztették fel, hogy Szlovákiában már elítélték a bűnei miatt.
  • A másodfokú tárgyalást már egyikük sem élte meg.

Csatáry 99 évesen halt meg. A háborús bűnökkel vádolt másik világhírűvé lett magyar, Képíró Sándor, két éve, 98 évesen - mindketten azelőtt, hogy felelősségre vonhatták volna őket bűneikért. Képíró harminc múlt, Csatáry 29 éves volt a terhükre rótt bűncselekmények elkövetésekor. Ha vannak is még rejtőzködő háborús bűnösök, a legfiatalabbak is már idősebbek nyolcvannál. A nácivadászoknak nem maradt sok idejük.

Hajsza a még élő nácik után

Ezért is indította meg júliusban a kicsit önellentmondásosan Utolsó Esély 2-nek nevezett akcióját (az Utolsó Esély akció folytatását) a Simon Wiesenthal Központ (SWC), a világ minden bizonnyal legismertebb nácivadász szervezete. A központ 25 ezer eurós pénzjutalmat ígér azoknak, akik értékelhető információt adnak a még köztünk élő tömeggyilkosokról.

A nácivadászatnak egyértelműen az SWC a sztárja, de Walters szerint korántsem az ő módszereik a legcélravezetőbbek. Efraim Zuroff, ahogy a központ névadója, a néhai Simon Wiesenthal is nagyon médiatudatosak voltak. Akcióik attrakciók, a céljuk a figyelem felkeltése. Ez viszont pont az eredmények szempontjából inkább kontraproduktív.

Walters ugyan ezt nem említi, de az SWC akciói sokakban visszatetszést keltenek. Képíró Sándor nem jogerős felmentése után Karsai László történész, aki maga is holokauszt-túlélők leszármazottja, keményen bírálta Zuroffot.

Őszintén kívánom, hagyja már abba, amit csinál, hogy ilyen módszerekkel, ilyen csekély bizonyító anyag birtokában próbál embereket meghurcolni. Ezt senkivel, egy volt csendőrtiszttel sem lehet megtenni,

mondta. Szerinte Zuroff azért kelti a hisztériát, hogy legitimálja az SWC létezését.

Zuroff nyilatkozatai is gyakran visszatetszést keltőek. Képíró és Csatáry halálát is úgy kommentálta, hogy örömére szolgál, hogy az ellenük indított eljárás hozzájárult egészségi állapotuk romlásához. Amire amúgy nem vennék mérget, mégiscsak két, 98 éves emberről beszélünk.

A siker láthatatlan

Walters ennyire nem ellenséges, bár azért ő is felidéz egy komikus történetet, amiből Zuroff elég hülyén jött ki. 2008-ban egymaga indult nácivadászatra Dél-Amerikába. Aribert Heimet, a mauthauseni haláltábor SS-es orvosát kereste. Az útra egy tévéstábot is magával vitt, és úton-útfélen sajtótájékoztatókat tartott.

Ez már önmagában is elég sajátos módja egy bujkáló náci felkutatásának. Ekkora hírverés mellett Heim minden bizonnyal tudomást szerzett volna Zuroff érkezéséről. Ha nem lett volna már rég halott. Ha minden igaz, 1992-ben, Egyiptomban halt meg. Zuroff nem ismerte be a vereséget, szerinte nincs bizonyíték Heim halálára - Heim jelenleg is a második helyen áll az SWC legkeresettebb nácikat összesítő listáján.

Walters ellenpéldaként Eli M. Rosenbaumot említi. Az 58 éves jogász harmincnégy éve az amerikai igazságügyi minisztérium Különleges Nyomozati Osztályán dolgozik, fő feladata az Egyesült Államokban élő háborús bűnösök felkutatása. Ő és munkatársai száznál is több nácit vadásztak le, többet, mint az összes többi nácivadász együtt. Sikereit sokkal kevésbé látványos módszerekkel érte el. Levéltárakat kutatott, iratokat vizsgált át.

De az ő munkája sem problémamentes. Gyakori probléma, hogy a lebuktatott nácikat nem sikerül visszatoloncolni Európába. Ismerős történet. Hasonlóan alakult az elmúlt években háborús bűncselekményekkel gyanúsított harmadik magyar története is. Az Ausztráliában élő Charles Zentai kiadatását azért volt kénytelen megtagadni az ottani bíróság, mert a magyar hatóságok nem emeltek vádat ellene, csak kihallgatását kezdeményezték.

A cikkhez elsősorban Guy Walters a Daily Beastben megjelent cikkét használtam, de fontos forrás volt a New York Times két cikke: 1, 2; illetve a Wikipedia vonatkozó szócikkei:

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.