• Mi folyik már megint Egyiptomban? 
• Ki öl kit és miért? 
• Miért nem avatkozik közbe senki? 
• Ki a főnök?

Kezdjük azzal, hogy ki harcol kivel, mert ez most kívételesen nagyon egyszerű. Ahhoz képest, hogy Mubarak bukásakor világi fiatalok, iszlamista tömegek, mubarakisták, rendőrök és katonák kibogozhatatlan deathmatche zajlott, most elég egyértelmű a felállás. Az egyik oldalon a 2012-es választásokon mindent megnyerő Muzulmán Testvériség áll, a másikon mindenki más.

Igen, Mohamed Murszinak sikerült annyira rosszul kormányoznia, hogy a szélsőiszlamista szalafisták is összefogtak a világi ellenzékkel, és június végén, július elején közösen követelték Murszi távozását, okot adva ezzel a hadsereg ultimátumára és a puccsra.

Az első kérdésre, hogy mi folyik Egyiptomban, az egyszerű válasz, hogy csak a szokásos. Egyiptom függetlensége óta folyamatos a rivalizálás a legnépszerűbb politikai erő, a hol megtűrt, hol betiltott Muzulmán Testvériség és a hadsereg között. Ez utóbbi egy zárt elit, állam az államban. A katonák az ország többi részétől elzártan, saját lakónegyedeikben élnek. Amióta Egyiptom 1979-ben békét kötött Izraellel, a hadsereg dollármilliárdokat kap évente az Egyesült Államoktól – jelenleg évi 6 milliárd dollárt.

Ezáltal a katonák a gazdasági élet meghatározó szereplői lettek, a főtisztek pedig alaposan megszedték magukat. Ez időről időre felháborítja a szegény és az iszlamista ideológiára nyitott tömegeket. Az, hogy a konfliktus most idáig fajult, leginkább annak köszönhető, hogy Mubarak bukása váratlanul érte a hadsereget, amely így kénytelen volt egy időre kiadni a kezéből az irányítást. Ez amúgy nem jellemző, 1956 óta kizárólag katonák (Nasszed, Szadat, Mubarak) irányították az országot.

Hogy miért nem avatkozik közbe senki,

amikor százával gyilkolják a politikai jogaikat gyakorló tüntetőket? Erre se túl bonyolult a válasz. Bár az amerikaiak jelképesen üzentgetnek – leállították négy (4) vadászgép eladását, és a törvényhozás napirendre vette az egyiptomi segély kérdését –, Obama kormánya nem hajlandó puccsnak nevezni azt, hogy a hadsereg ultimátumot adott Murszinak, majd őrizetbe vette a megválasztott elnököt.

Nem is fogják puccsnak nevezni, mert ha így tennének, meg kéne szakítaniuk a kapcsolatot az Izrael utáni legfontosabb térségbeli szövetségesükkel.

Hasonló a helyzet a térség gazdag olajmonarchiáival is. Szaúd-Arábia, az Emirségek, Katar és Bahrein maga is küzd a politikai iszlámmal. A Muzulmán Testvériség bukása csak jól jön nekik. Nem véletlen, hogy amikor az amerikai törvényhozás napirendre vette a segély kérdését, az Arab-félsziget országai az amerikai segély kétszeresét ajánlották fel az átmeneti egyiptomi kormánynak.

A Testvériség igazából a dzsihádisták támogatására sem számíthat, mert azoknak a szalafisták az egyiptomi szövetségeseik.

Na de akkor ki a főnök?

Ez a legviccesebb része a történetnek. Papíron van átmeneti államfő és átmeneti kormányfő is – utóbbi komolyságát jelzi, hogy szombaton nem utasította a miniszterét a Muzulmán Testvériség betiltására, hanem javasolta neki a lépést, amit a kormányszóvivő szerint még "tárgyalnak". De ha nem ők, akkor ki vezeti Egyiptomot?

Ki az új fáraó???

Természetesen egy katona, Abdel Fatah el-Sziszi tábornok. És hogy ez mennyire így van, azt leginkább az egyiptomi boltokban és teázókban lehet lemérni, ahol a júliusi puccs után mindenhova kikerült a fényképe. Pedig papíron ő csak a vezérkari főnök, ráadásul Murszi kormányában ő volt a védelmi miniszter.

Hogy ki ő? A hadsereg új generációjának tagja. Mubarak bukásakor került a legfelsőbb vezetésbe. Mohamed Tantavi, a hadsereg akkori főparancsnoka, miután belátta, hogy Mubarak helyzete tarthatatlan, el-Sziszivel az oldalán jelentette be az elnök bukását. El-Sziszi akkor a katonai hírszerzés főnöke lett, majd lassan átvette a hatalmat.

Tantavi 2012-es távozása után ő lett a védelmi miniszter. És miniszterként ő volt az, aki levezényelte a hadsereg élén a generációváltást.

A szűkszavú, a nyilvánosságot kerülő tábornokról keveset tudunk, de a júniusi tüntetések szervezői szerint ő volt az, aki már januártól egyeztetéseket folytatott az ellenzékkel és az egyiptomi értelmiségi elittel Murszi eltávolításáról. Ő terelte egy asztalhoz a világi erőket a szalafistákkal, ami kulcsfontosságú volt Murszi megbuktatásához. És gyaníthatóan neki lehet köze ahhoz is, hogy míg Murszi bukása előtt állandó áramkimaradások és benzinhiány is borzalták a kedélyeket, Murszi bukása óta mindenhol van benzin és villany.

Abdel Fatah el-Szisziről bővebben a Newsweekben olvashat, ez az egyetlen valamire való portré, amit a tábornokról találtam.