A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács szerint nem jelentenek kockázatot a bevándorlók

POLITIKA
2013 augusztus 25., 04:20

A befogadóállomásokon és a közösségi szállásokon elhelyezett külföldiek semmilyen kriminális veszélyt nem jelentenek, sőt a helyi lakosság szubjektív biztonságérzete sem romlott. A tanács kommunikációs igazgatója, Garamvölgyi László szerint au utóbbi időben áttekintették a menekültügyi és migrációs helyzetet, és arra jutottak, hogy a menekültekről számos hamis információ keringett, mára a helyiek viszont inkább a saját tapasztalataiknak hisznek.

Garamvölgyi kitért arra is, hogy hasonló idegenkedés a

a nyugati világban is megjelent, annak ellenére, hogy több európai állam korábban gyarmattartó volt, így az ottani lakosság akár már évszázadok óta ismerheti az idegen kultúrákat, megszokhatta a külföldiek jelenlétét.

A bűnmegelőzési tanács két dologra fog a jövőben koncentrálni. Egyrészt erőteljesen kommunikálni fogják a más kultúrák lényegét, valamint cél marad a tévhitek eloszlatása, és az integrációs program elősegítése.

Még idén reprezentatív közvélemény-kutatást is rendeznek, a szerzett javaslatokat pedig stratégiába építik majd.

Garamvölgyi szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy egyre toleránsabbak a magyarok a bevándorlókkal szemben, emögött az lehet, hogy Debrecenben, Bicskén, Vámosszabadin, Balassagyarmaton és Nagyfán megjelenésük nem okozta a közbiztonság romlását, és a külföldiek igyekeztek is beilleszkedni. (MTI)

Bár a tanács észrevételei némi bizakodásra adhatnak okot, azért Magyarország még mindig nem egy álomország a hazájukból elmenekülni kényszerülő emberek számára, erről itt írtunk részletesebben. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.