Orbán Dávidék vámosszabadi kavicsbányája még három évig se működött, de így is 253 milliós osztalékot tudtak kivenni belőle a tulajdonosok.
Uszadékfával ütközött Vámosszabadinál, de már stabilizálták.
3200-ból huszonkilenc.
A miniszter szerint ha egy önkormányzat mégis olyan rendeletet alkot, ami diszkriminatív, akkor azt a megfelelő szervek előtt meg lehet támadni.
A baleset tényét a mentők és a rendőrség is megerősítette.
Egyikük a helyszínen életét vesztette.
Első körben már végigcsinálták a tíznapos hatósági karantént is.
A balassagyarmati polgármester megértést kér a város lakóitól.
Közel 300 menedékkérő helyzete változott meg egyik napról a másikra, miután a kormány váratlanul bezárta a tranzitzónákat. Többségük hónapok vagy akár évek után ma sétálhatott először szabadon.
Bedrogozva, körözött autó rendszámával semmiképp!
Két évvel 2015 nyara előtt menekülttábor nyílt Vámosszabadiban. Ugyanaz játszódott le kicsiben, amit később egész Európában láttunk. Egy fiatal magyar rendezőnő végigkövette az eseményeket.
Annyira terroristák a migránsok, hogy egy magáncég láthatja el a táborok őrzését, portaszolgálatát.
Civileknek pályázatot írnak ki, a Vöröskeresztnek mentőautót vásárolnak.
A déli határnál elfogott menekülteket a magyar hatóságok a vámosszabadi és a szentgotthárdi táborokba viszik tovább. Barcsnál vaskerítést szereltek a határ felé vezető hídra.
A lebukott társai nyomták fel.