Léket kapott egy uszály a Dunán

közlekedés
Fotó: Krizsán Csaba/MTI/MTVA

Uszadékfával ütközött és léket kapott egy ezer tonna búzát szállító teherszállító uszály Vámosszabadinál, a hajó a rakomány átpakolása után várhatóan a jövő héten indulhat tovább.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy a 85 méter hosszú és 9 méter széles, még pénteken léket kapott uszályt gyalogosan tudták megközelíteni a győri tűzoltók és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakemberei.

Fotó: Krizsán Csaba/MTI/MTVA

Pénteken és szombaton is közösen szivattyúzták a vizet a hajótestől, amit sikerült stabilizálni, azonban a rakományt egy várhatóan a jövő héten érkező másik uszályra kell átrakodni. Az uszályon tartózkodó három ember közül senki sem sérült meg, a hajó üzemanyagtartálya sem rongálódott meg. (MTI)