Gagyi mellimplantátumok miatt perelnek világszerte

egészség
2013 augusztus 27., 21:36

Három év telt el azóta, hogy Angliában kitört a francia PIP vállalat által gyártott mellimplantátumok körüli botrány. Világszerte mintegy háromszázezer nő testébe került veszélyes anyag. Tavaly a francia egészségügyi miniszter nyilatkozatban sürgette az implantátumok preventív eltávolítását, mely hozzávetőleg harmincezer francia nőt érintene. Angliában az igen olcsó implantátumból több mint negyvenezer került beültetésre. A PIP cég több mint 60 országba exportálta implantátumát: Brazíliába, Argentínába, az összes jelentősebb EU-országba, többek között hazánkba is. A még be nem ültetett mellimplantátumokat a világ minden országából, így Magyarországról is visszahívták.

A napokban Argentinában került az érdeklődés kereszttüzébe a PIP mellimplatátumok ügye. 300 argentin nő ugyanis 40 millió eurós (12 milliárd forintos) kártérítési igényre vonatkozó keresetet nyújtott be a buenos airesi bíróságon PIP, valamint a német minőségbiztosítási cég a TÜVRheinland és a német Allianz biztosító ellen. Az eljárásban az ügyvédek további több száz veszélyeztetett argentin nő jelentkezésére számítanak.

A Poly Implant Prothese (PIP) szennyezett, nem orvosi tisztaságú szilikont használt az implantátumok kitöltésére, hanem ipari termékek gyártásánál használatos anyagokat is, amelyeket soha nem teszteltek vagy engedélyeztek klinikai alkalmazásra. Ennek ellenére - a szennyezett anyag felhasználásának eltitkolása miatt - a PIP implantátumai hivatalos forgalomba hozatali engedélyekkel rendelkeztek, az Európai Unióban szabadon forgalmazható, bevizsgált termékek voltak. A rossz minőségű töltet aztán szivárgást vagy szakadást okozott a beültetett holmi borításán és ez különféle egészségügyi problémákhoz vezetett. Habár végül az implantátumokban lévő szilikon gél rákkeltő hatását nem sikerült bizonyítani, ezen a legsúlyosabb gyanún kívül számos más gond igazolhatóan a beültetett szennyezett anyagok következménye volt.

Franciaországban bezáratták a PIP-t, és visszahívták az addig kereskedelmi forgalomba került, de még beültetésre nem került implantátumokat. Akik már testükben viselték/viselik a szennyezett implantátumot, azoknak félévente ultrahangos kontrollra javasolt járniuk az esetleges problémák időbeni kiszűrése érdekében. A PIP-t azóta felszámolták. A cégvezető, Jean-Claude Mas ellen több mint 2500 feljelentés érkezett és Francia- és Olaszországban is eljárás indult ellene csalás, nem szándékos emberölés és egészségre veszélyes termék forgalmazása vádjával. A per idén tavasszal kezdődött. Az 5250 felperest mintegy háromszáz ügyvéd képviseli. Ítéletet decemberre várnak, bűnössége megállapítása esetén Mas akár öt év börtönre is számíthat.

Az érintett időszakban, 2001 és 2010 között itthon körülbelül 4700-5000 nőnek ültettek be PIP által gyártott termékekből, ezzel messze a legmagasabb nálunk volt az egy főre jutó veszélyes implantátumok száma. A toxikus anyagot tartalmazó tasakok eltávolításának műtéti és az ehhez kapcsolódó vizsgálatok költségeit Franciaországon és Venezuelán kívül Németországban is finanszírozza az állami egészségbiztosító, Magyarországon az orvosilag indokolt esetekben a kivétel költségeit a TB vállalja, de a helyére kerülő új implantátumot már mindenkinek magának kell kifizetnie. Hazánkban a kártérítési igények közül egyet találtak jogosnak.

Itthon a PIP termékeinek cseréjére csak kevés esetben került sor, részben azért, mert mint kiderült, a páciensek egy része nem is tudta, milyen implantátumot ültettek a testébe, sőt sokszor számla és részletes dokumentáció nélkül végezték ezeket a műtéteket.

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.