Hoffmann Rózsa kimondta azt a szót, hogy „bevállalni”

oktatás
2013 augusztus 27., 07:12

Minden iskolaigazgató jövedelmét egyedileg megvizsgálja a kormány – mondta Rogán Antal. A Fidesz országgyűlési frakcióvezetője szerint a kormánypárt képviselőcsoportjának hétfői ülésén felmerült, hogy törvénnyel biztosítsák, hogy az intézményvezetők bére ne csökkenjen. Rogán szerint ehhez törvénymódosítás nem kell, így kedden a frakció várhatóan a kormány által beterjesztett, eredeti formában fogadja el a köznevelési törvény módosítását.

A kabinet az éjszakai ülésen úgy döntött, hogy egyedi vizsgálatokban foglalkozik az intézményvezetők bérével. Rogán szerint az iskolaigazgatók pótlékok és túlóra-elszámolások nyertesei voltak, így lényegesen magasabb jövedelemmel rendelkeztek, mint az átlagos pedagógusok. Míg a Bajnai-kormány 2009-ben egyhavi bért vett el a pedagógusoktól, a jelenlegi kabinet most átlagosan négyhavi pluszjövedelmet juttat számukra – állítja Rogán Antal.

photo_camera Fotó: Kovács Attila / MTI

Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár azt mondta: sok igazgató igen magas, akár 800 ezer forint feletti jövedelemmel rendelkezett. Ezt a mostani béremelésen keresztül nem tudják „bevállalni”, de a kormányzat egyedi vizsgálat alapján minden jogos kompenzációt megad nekik. A parlament előtt lévő törvénymódosításról azt mondta, hogy október 1-től minden pedagógus 30-80 ezer forinttal magasabb bért vihet haza. Mint mondta:

Ennek fedezetét pedig nem hitelből biztosítja a kormány, a béremelés alapját a magyar gazdaság, a magyar emberek teremtették meg. A köznevelési törvény változtatása annak értékállóságát is biztosítja.

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.