• A Hajógyári Sziget legendás afterozós helye, a Coronita Club egy éve zárt be.
• A Patron Club igyekszik átvenni a szerepét.
• Vissza a jövőbe!

Vasárnap reggel hétkor lépünk be a szinte vaksötét terembe. Jobbra mellettünk egy bikanyakú férfi a hatalmas aranykeretes tükör alatt a falhoz dörgöli a fenekét. Nyakáig fel van húzva az inge, ritmusra simogatja a saját hasát a minimál house-ra, de úgy vicsorít, mintha drótkefe lenne a kezében, és közben őrült Jack Nicholsonként villogtatja ránk a szemeit.

A legendás Coronita After árnyékában

Már egy éve bezárták a Hajógyári-sziget afterozó helyét, a Coronitát. Szerepét a szigeten a Patron vette át, ami kb. száz méterre van a Vizoviczki-birodalom korábbi legendás helyétől.

A Coronita After hajnali négykor nyitott, miután a Dokk bezárt, és akár délután négyig lehetett veretni a tökéletesen lesötétített helyen. Két éve voltunk ott utoljára, akkor olyan volt, mint valami nagyon lepukkant kupleráj a törvényen kívül ragadt Deadwoodból. Valaki a pulton ásványvizes üveggel porlasztotta a kokaint, majd a kulcstartóján lógó aranynak látszó kiskanállal betolt egy-egy adagot a mellette billegő hölgyek orrába. A pulttal szemben egy nagyon kövér cigány férfi talpig bézsszínű selyemben támaszkodott az oszlopnak, és lassú fejmozdulatokkal irányított legyezős lányokat ide-oda. A Corónak nemcsak a szabad drogvásárlástól és a kurváktól volt egyedi hangulata.

Afterozz, míg el nem hal a lábad!

Több ismerősöm is annyira kedvelte a napszakokat és a normál, emberi bioritmust teljesen figyelmen kívül hagyó, sajátos szabályrendszer szerint működő, a minimálhoz végletekig ragaszkodó hely sokadnapos hangulatát, hogy simán képesek voltak felkelni hajnali háromkor, feldobni a sminket, és elindulni a Hajógyárira bulizni. A kedvenc történetem, mikor az egyik ismerősöm egy 16 órás afterozás után teljesen elveszítette az uralmát a lábai felett. Annyira összenyomta táncolás közben a magassarkú, hogy három napig nem érezte a lábát, és attól rettegett, le kell majd vágni.

De a Coro-érzéshez gyakran hozzátartozott az iszonyatos szarszag is. Amikor már 12 órája ment az irtózatos szeletelés, sokakat meghajtott a cucc, és nemcsak a mosdókat, de már a táncteret is ürülék szaga borította be. Az is rendszeresen előfordult, hogy még ki sem ráncigáltak egy srácot a verőemberek a helyről, már a tánctéren elkezdték csoportosan öklözni. Állítólag nem túl rafkósan, a rendszeren kívül próbált drogot árulni.

 Ilyen flashekkel a fejünkben érkeztünk meg a Coronita utódjául kijelölt Patron Clubba

Mintha egy skanzenbe vásároltunk volna kétezer forintért belépőt. A Hajógyári-szigeten egyébként is jobban megállt az idő, mint Pompejiben, amikor beköpte a Vezúv. Tíz évvel ezelőtti díszletek között, tízéves jelmezekben, jórészt negyvenes (vagy a bulizásba túlontúl belefáradt) arcok zombulnak ki-be Faithless-remixre. Elsőre egy rekordméretűnek tűnő Dolce&Gabbana logo jön szembe, partnere egy Space Ibiza vasalás.

De hamarosan megtestesül az eddig ismeretlen hajógyáris humor egy két Fekete Lacinyi gorilla képében, aki egy "LELKI TÁRS" feliratú trikóban lépeget a tánctér felé. Hiába döngeti bent a mellkasunkat a house, a teraszon mindenki lassított felvételben mozog. Érzésre egy perce drukkolunk, hogy az öngyújtó lángja végre elérje a bentley-s Dino Marsani slim cigarettájának végét. Igen, itt van, ő maga. A bentley-s fordított szuperhős, 2013 Magyarországának két lábon járó címere. Elképzelni sem tudtunk volna tökéletesebb vendéget.

Vaksötétben disznót vágni

Bent a tánctéren vaksötét van, a pultok sincsenek megvilágítva, a plafonon lógó 17 darab tükörgömb néha szétdob pár lilás kék fénynyalábot, ami pillanatokra bevilágítja az emeleten, olcsó, fehér Ikea kanapén ülő napszemüveges srácot. Az egész ottlétünk alatt metronómként diktálja magasba emelt ujjával a nem épp követhetetlen ütemet.

Előttünk egy csontvázszerű srác szédületes sebességgel forgatja a láthatatlan varázsgömböt, majd hirtelen vált, pattogtatni kezdi, és kosarasként cselezi ki a táncolókat. Egy hullámzó állkapcsú bajtársam hátravonatozás közben belém ütközik. Lassan megfordul, teljes erővel átölel, utolsó csepp endorfinját keni belém, könyörög a bocsánatomért, és közben még arra is van energiája, hogy a mellettem álló Botos Tominak is leadjon egy izzadt pacsit.

Pupillakímélő hangulatjelentés a tánctérről:

Kimegyünk megint a teraszra. A vaksötétből, reggel nyolckor kilépni a csiripelő madarak közé, kábé olyan érzés, mint fél óra szauna után seggest ugrani a befagyott medencébe. Kint még mindig olyan a hangulat, mint egy balul sikerült hajnali disznóvágáson, ahol valahogy pörkölés közben elszaladt a malac, a házigazdát agyoncsapta a sokkoló, és az összes atomrészeg böllér értetlenül, dolog nélkül bámul maga elé.

A szomorú vég vidám megünneplése

A Patron szinte semmiben nem különbözik a régi Coronitától, csak épp a vadnyugati romantika hiányzik belőle. De az nagyon. A parkolóban ugyan az öreg Golfokban és BMW-ékben nem a kényelem miatt üldögélnek az emberek, de bent a teremben olyan rend van, mint a Szent István Gimnázium kémiaszertárában. Nem láttunk sem nyílt narkózást, sem kötekedést, és abban sem vagyunk biztosak, hogy a magányosan pultnál ülő hölgyek kurvák voltak.

Kedves biztonsági emberek váltották a verőembereket, és a mosdóban sem 10 fokkal melegebb a levegő a sok felhevült testtől. A szarszag is elillant, sőt, még akkor sem rezzentem össze, mikor véletlenül beleittam valakinek a sörébe. Olyan mértékű az unalom, hogy szerintem, ha

térden állva könyörögnék, akkor sem gináznának be, vagy vernének össze.

Úgy tűnik, ahogy beköltözött a rend a Szigetre, úgy vette a sátorfáját a lóvé is. Ugyan a bentley-s még ott mulat a fiával, de itt már nem fordulhat elő, hogy miután megkínálnak egy csíkkal, az ahhoz használt ötszáz euróst is rád tukmálják, ahogy az a Coróban megesett. A közönség a szomszédos Bed Beach személyzetéből, látszatra a Wowozást túlzásba vitt geekekből, 2 darab német turistából és néhány olyan betépett öreg partiarcból állt, akiket valószínű, hogy hajnalra már az összes helyről kidobtak. A Patron már a pompa látszatát sem próbálja fenntartani. Fóliázott A4-es papírokon hirdetik az italakciókat, műanyag pohárban adják a vodkát, de ide már kevesen jönnek alkoholt fogyasztani. És hiába folyik csak meleg víz a mosdóban, a kisüveges, szénsavmentes Naturaquákból már nem épül újjá a szórakozóbirodalom.

De, hogy ne csak a mi Savanyú Jóska-véleményünket olvassátok, itt egy lelkes élménybeszámoló az egy héttel korábbi buliról a Patron Facebook oldaláról.

"Még sosem jártam itt ezelőtt, és biztos vagyok benne, hogy nem is fogok ezentúl máshová járni. Egyszerűen fantasztikus volt! A biztonsági őrök teljes védelmét érezteti a hely, egy fingnyi csencselést nem láttam se a parketten, se máshol, és a vendégsereg is olyan kulturált, hogy sehol egy direkt lökdösődés, beszólás, csupán az előzékeny "bocs" intés..., az első hely, ahol úgy érezhettem: mindenki a jó barátom.....

......a telefonom beázott, a kulcscsomóm berozsdásodott, az alkalmi cigim meg úgy szétázott, hogy a kedvenc fehér nacim zsebén ott virít a kimoshatatlan barna nikotinfolt. Egyszóval KÖSZÖNÖM, amint lesz újra "családi szabadságom", úgy jövök máskor is. (a pultos srácnak üzenem, igaza volt: miután hazaértem és letoltam 2 liter ásványvizet, még így is a mérleg majd 4 kilóval mutatott kevesebbet! :)) )" S. Bálint 

 (A fotókat készítette, és egyébként is közreműködött  - Botos Tamás)