Motozni nem fognak, de akkor mi lesz a dolguk a rendőröknek az iskolákban?

bűnügy
2013 szeptember 02., 13:41
  • Idén szeptembertől rengeteg dolog változik meg az iskolákban.
  • Az egyik ilyen változás, hogy 100, rendőrből átképzett bűnmegelőzési tanácsadó lát munkához 200 iskolában
  • Nemcsak előadásokat tartanak a diákoknak arról, hogy hogyan ne jussanak börtönbe, hanem ha bűncselekményt észlelnek, közbe is léphetnek.

"A szakemberek bevonásával súlyos traumákat okozó esetek bekövetkezése előzhető meg." Egyebek között ezzel indokolta a Köznevelésért Felelős Államtitkárság, hogy miért jár majd be rendszeresen 100 rendőr középiskolákba. Nem arról a 2200 rendőrröl van szó, akik részt vesznek az "iskola rendőre" programban, és az iskolák előtti zebrán kísérgetik át a gyerekeket.

A 200 bűnmegelőzési tanácsadó átképzett rendőrtiszt. A tanácsadók nem lesznek egész nap az iskolákban, néha ingázniuk kell a rájuk bízott maximum három iskola között. Ezért ha verekedés tör ki, és ők nincsenek a helyszínen, azt a tanároknak joguk lesz eldönteni, jelentik-e nekik.

Megkeresésünkre a rendőrség elmondta, inkább a megelőzésre helyeznék a hangsúlyt, így nem áll szándékukban sem motozásokat tartani, sem egész tantermeket átkutatni. Ettől függetlenül persze a jogkörük lehetővé tehetné, de az ORFK szerint ez nem a bűnmegelőzési tanácsadó feladata lesz.

Ha tényleg elsősorban a megelőzésre helyezik a hangsúlyt, nem tudni, miért van szükség rendszeres rendőri jelenlétre az iskolákban.

Ez lesz a dolguk:

Feladatuk az iskolába járó fiatalok bűncselekményekkel szembeni fokozott védelme mind elkövetői, a sértetti oldalon, kiemelt figyelemmel az internet veszélyeire, a családon belüli erőszakra, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekre, valamint a közlekedésbiztonságra.

Amúgy is ott voltak már

Az ORFK szerint ez az egész program nem teljesen újkeletű. 1992-ben indították az amerikai D.A.R.E. program (fiatalokat drogtól és erőszaktól megóvó szervezet) mintájára az itthoni D.A.D.A. (Dohányzás – Alkohol - Drog – AIDS) programot, amit aztán tovább fejlesztettek a most is működő, célzottan tíz- és tizenegyedikes diákokat megszólító ELLEN-SZER programmá. Ami amellett, hogy életvezetési tanácsokkal látja el a diákokat, tájékoztatást is ad a kábítószerekkel kapcsolatos jogi háttérről. Arról nem tudtunk meg semmit hogy elégedetlenek voltak-e a programmal, ezért húznak-e be még újabb rendőröket az iskolákba, akiknek hivatalosan szintén a bűnmegelőzés lesz a feladatuk.

Bár Magyarországon a kedvező feltételek miatt rendőrök igazán korán mehetnek nyugdíjba, nehezen értelmezhető, hogy a rendőrség miért fele részben nyugdíjazás előtt álló embereivel akarja a fiatalkorú diákok bizalmát megnyerni. Sem az ORFK, sem az iskolákat fenntartó Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) nem tartotta aggályosnak a korkülönbséget, szerintük ugyanilyen generációs szakadékok vannak a diák-tanár, szülő-gyerek kapcsolatokban is.

Hova fognak kimenni?

A fenntartó KLIK elmondta, hogy az iskolák önmaguk kérik a tanácsadók együttműködését, nem központilag jelölik ki az intézményeket. Az igényt aztán továbbítják a Belügyminisztérium felé, a tárcánál pedig bűnmegelőzési/bűnelkövetési szempontokat figyelembe véve döntenek arról, melyik iskola kerül fel a listára.

Megkérdeztük az ORFK-t, ők tettek-e bármilyen ajánlást, hogy kik kerüljenek fel ezekre a listákra, de szűkszavú válaszuk szerint nem szóltak bele a folyamatba. A hvg cikkében nyilatkozó kerületi osztályvezető elmondta, hogy a rendőrség nagyjából képben van a helyi iskolákban működő drogterjesztéssel, viszont ha ezekre a jelentéktelen esetekre csapnának le, az megzavarná a nagyobb ívű nyomozások folyamát.

Szamárpadban egy egész iskola

Megkérdeztük a KLIK-et, hogy nem fogják-e az iskolák szégyenfoltként viselni ezt a programot. Szerintük ha egy intézményben a biztonság egyáltalán nem garantált, ott megnyugtathatja a szülőket a tanácsadók jelenléte, de azzal is tisztában vannak, hogy ez járhat az intézmény és a diákok megbélyegzésével.

Szerintük itt a felelősség a politikán és a sajtón van, hogy hogyan állítják be ezt az egész ügyet. Ezért az intézmények listáját sem adták át nekünk, mivel a köznevelésért felelős államtitkárság álláspontja szerint az érintett iskolák listájának nyilvánosságra hozatala etikailag megkérdőjelezhető, pedagógiai szempontból pedig káros.

Hogy árnyaljuk a képet, beszéltünk tanárokkal és diákokkal. Az érdekelt minket, ők el tudnák-e képzelni, hogy iskolájuk magára hívjon rendőröket, és amúgy is milyen a diákok hozzáállása a rendőrséghez, mit tudnak a törvényekről és tényleg olyan veszélyesek-e az iskolák, mint ahogy azt a KLIK gondolja.

Rendőr már mindegyikük iskolájában volt. Intézkedni viszont csak olyan esetekben intézkedtek, amikor az iskola a segítségüket hívta valami nagyobb értékű lopás vagy garázdaság miatt, egyébként bűnmegelőző és drogprevenciós előadásokat tartottak. Az osztályfőnök szerint akivel beszéltünk:

"Nálunk totál elképzelhetetlen, hogy rendőr legyen az iskolában. Elég rossz fényt vet az iskolára, ha állandó rendőri felügyelet kell. Viszont biztos vannak iskolák, ahol még így is megéri. Az egyik kollégám tanított egy kis ideig egy olyan belvárosi iskolában, ahol a huligán gyerekek rendszeresen kiakasztják a tanárokat. Volt, aki egyszer csak szó nélkül nem ment be többet dolgozni, annyira kikészült. És ez egy budapesti iskola."

Ettől függetlenül az ő iskolájukhoz is tartozik egy külön rendőr, akit a kerület jelölt ki. És ha valami olyan ügyről van szó, amihez már rendőri segítség kéne, szólnak neki.

Megkérdeztük, hogyan látja, a diákok mennyire vannak tisztában a törvényekkel, és hogyan viszonyulnak a rendőrökhöz:

"Egyáltalán nem tudják a gyerekek a törvényt. Erről is szoktak beszélni a felvilágosító órákon. Biztos füvezgetnek hétvégente a mi gyerekeink is, mint a statisztika szerint minden ötödik kamasz, de nem tudják, hogy ez mennyire büntetendő. Egy felvilágosításon tudtam meg én is, hogy ha megkínálsz valakit egy okos cigivel, az terjesztésnek minősül. Aminek nagyjából tuti, hogy letöltendő lesz a vége, ha rajtakapnak. Viszont ha miután beleszívtál, és leraktad a füves cigit az asztalra. akkor ha valaki más fölveszi, az már ő dolga, te nem tehetsz róla.

Szerintem a gyerekek bírják a rendőröket. Ők még azt hiszik, hogy az a dolguk, hogy megvédjék őket, nem az, hogy lehúzzák, mert nincs nálad az autópályán láthatósági mellény."

Szemben a tanárokkal, a diákok úgy érzik, hogy ismerik a törvényeket, csak éppen, nem érdekli őket. Szinte ugyan azt mondta a vidéki és a fővárosi diák is.

"az én hozzáállásom egy dolog, de a korosztályom nagy része leszarom-szindrómába szenved. Nincs véleménye, se világnézete csak vakon és ostobán teng-leng az életben, hogyha akármi incidens érné őket az legfeljebb nyűg lenne, nem félelem, vagy akármi komoly. "

"Ami talán rossz, a diákok eléggé szabadon és félvállról veszik a jogi következményeket, de szinte mindenki tisztában van velük."

Az egyik diák beszélgetésünk után hozzá tette, hogy amikor nekünk válaszolt, még nem volt komolyabb baja rendőrökkel, de miután még aznap este egy szórakozóhelyen belefutott egy razziába, nem vágyik rá túlzottan, hogy gyakori járőrözés legyen az iskolája folyosóján.

A diákok szerint hasznosak a bűnmegelőzési és drogprevenciós előadások, ha tényleg a témák szakemberei tartják azokat, akik arról a valóságról tudnak beszélni, amiben a diákok élnek. Ha nem abban merül ki egy előadás, hogy aki nem hal bele a marihuána fogyasztásba az majd életfogytiglant kap. Hasznosnak látták, amikor a helyi ítélőtáblától egy bíró tartott neki előadás arról, hogy milyen változásokkal jár az, hogy megváltozott a büntetőtörvénykönyv, és mit vonz magával felelősség szempontjából, ha nagykorú vagy. Több hasznát látják annak is, ha azt tudják meg, melyik kábítószer hogyan hat rájuk, és hogyan lehet őket felelősséggel fogyasztani, mintha úgy állítanák be az egész drogfogyasztást, mint egyenes út a heroinfüggőség felé. Ez a drogprevenciós és bűnmegelőzési modell bár kezd eltűnni, azért még mindig gyakori, hogy diákokat rémtörténetekkel fárasztják

"...És igen, tényleg szeretnek túlzásokba esni, a végleteket felvázolni előttünk (szexrabszolgaként adnak el, kiveszik a belső szerveid, és egy határral arrébb már árucikk lesz), de szerintem ezeknek az eseteknek a száma nagyon minimális, főleg egy kisebb városban, mint a miénk, és inkább ezeket a sztorikat elrettentés céljából tartják életben, amit amúgy a szülők is előszeretettel művelnek. Főleg, ha lány vagy, és hússzor annyira féltenek. Az igazi problémák, amik egy középiskolás életében történhetnek (családi erőszak, vagy akármilyen környezetéből adódó negatív tényező) szerintem a rendőrség egyáltalán nem áll rendelkezésére az illetőnek. A zérótolerancia meg egyértelműen érvényes. Hallottam már olyan ismerőseimről, akit megvertek gumibottal a rendőrök, mert azt hitték, füvezik, miközben csak tekert cigit szívott, és kiöntették vele az egész csomag dohányt."

Innen kezdik a munkájukat a tanácsadók.

A cikk megszületésében nagy segítséget nyújtott Vargyai Viktor és Tremmel Márk, akik gyakornokok nálunk

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.