Székelyföldi románok a FIFA-hoz fordultak a magyarok viselkedése miatt

futball
2013 szeptember 13., 12:09

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez fordult nyílt levélben a Hargita, Kovászna és Maros megyei románok civil fóruma elnevezésű szervezet, amely a magyarországi szurkolók múlt pénteki, bukaresti "sportszerűtlen, románokat sértő" viselkedését bírálta.

A civil szervezet szóvá tette, hogy a magyar szurkolók "felgyújtották és széttörték" az őket Bukarestbe szállító vasúti szerelvényeket, bukaresti szórakozóhelyeket "tettek tönkre", Romániát és a románokat sértő rigmusokat skandáltak, megsértették a román állam jelképeit, a román himnusz elhangzása alatt a pályának hátat fordítva álltak, és folyamatosan obszcén jeleket mutogattak.

Szerintük a magyar szurkolók "Vesszen Trianon!" skandálása, valamint Nagy-Magyarország jeleinek a viselése megsértette a románok nemzeti érzelmét. A szervezet szerint a magyar szurkolók idegengyűlölő és rasszista módon nyilvánultak meg.

Emlékeztetnek, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által létrehozott háromszéki Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vasárnap bejelentette: a FIFA elnökségéhez fordult, és tájékoztatta a nemzetközi szakmai szervezetet a román szurkolók magyarellenes megnyilvánulásairól. A román civil szervezet szerint a jogvédő szolgálat nevében eljárók lényegében "a magyar szurkolók elítélendő viselkedéséről akarják elterelni a közvélemény és a nemzetközi fórumok figyelmét". (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.