• Két koncertre újjáalakult a legendás zuglói punkzenekar, a Böiler.
• Szövegeikből szállóigék lettek.
• Vargyai Viktor beszélgetett a tagokkal rendőrsztorikről, búcsúról, és arról, hogy volt ez a zenekar nagyon rossz is.

Alkohol és tabletták, verekedni fogunk este.

Talán ezekkel a sorokkal lehet legjobban összefoglalni azt az életérzést, amire a Böiler zenekar munkássága alapult. A zuglói punk / street rock and roll zenekar 2000-ben alakult, és egy demo, egy nagylemez és egy kislemez után 2007-ben oszlott fel. Akkorra underground körökben kultikus zenekarrá váltak. Mindenhol játszottak, és mindenhova elmentek utánuk. A koncertjeiken bokáig állt  sör, és kedélyesen részeg huligánok, punkok dülöngéltek meztelen elmebetegek között. Még egy lányokból álló tánckar is felkerült néha a színpad szélére.

A buli mellett a Böiler megszólított mindenkit szövegeivel, akik az élet nehezebb oldalán éltek. Külvárosi, nehéz sorsú, elveszett emberek mindennapjait írták le szövegeik. Azokét, akiket csesztetnek a rendőrök, a főnökeik, de még talán az ivócimboráik is. Pontos korrajzot adtak ezzel arról, milyen volt a dupla nullás években Budapesten kanosnak, részegnek és dühösnek lenni. Hat év után idén két koncert erejéig újra összeálltak. Hogy pontot tegyenek a történet végére. Az első koncert Székesfehérváron volt a Pucok nevű helyen, a második péntek este lesz az R33-ban.

A héten leültünk velük beszélgetni.

A budapesti Wave lemezbolt előtt beszéljük meg a találkozót. Itt dolgozik Madár, a zenekar dobosa. Amikor megérkezem, a többiek a hely előtt cigiznek. Ahogy ott álldogálunk, már az is lehetne egy Böiler szám. Napközben sörözünk az utcán, rosszul nézünk ki, én még egy húgytócsába is belelépek. Feltűnnek barátok, akikről nem tudni, hogy a boltba jöttek lemezeket venni, vagy csak úgy beszélgetni. Az interjú előtt kocsmát keresve bolyongunk a Révay közben. Valaki felveti, hogy beülhetnénk egy kávézóba is. Pár másodperc kínos csend után tovább keressük a kocsmát.

Egy pillanatra feléled a rajongó bennem, és rádöbbenek, hogy úristen, itt sétálgatok a Böilerrel.

Zugló Belongs To Me

Jani (énekes és gitáros) és Madár (dobos) Zuglóban nőttek fel. A Kassák klubba jártak punkkoncertekre, bár mindketten más társaságban mozogtak. Szép lassan, kazettacserélgetéseken és házibulikon keresztül megszokták egymást, és barátok lettek. Még egy-egy próbát és egy koncertet megélt zenekaruk is volt, amivel a Mutter klubban léptek fel.

Ahogy mondják, hardcore-t akartak játszani, de VHK lett belőle.

Az 1989-es érettségi után ott voltak mind a ketten egy egész hétig tartó buliban. Bár egyikük szerint 1990-ben volt, és az ablakon keresztül nézték Nagy Imre újratemetését részegen. A bulinak egy pontján Madár rányitott az éppen kádban fürdő Janira. Jani miután megfürdött, felöltözött, fogta a cuccait, elköszönt mindenkitől és kisétált a lakásból. Páran kérdezték hova megy. Svédországba, ahonnan csak évekkel később jött vissza.

A kilencvenes években a punkbulikat felváltották az acidpartik az FMK-ban. Nem csak a zene miatt jártak oda. Egyszerűen ott volt mindenki a budapesti undergroundból, ők pedig szerettek velük lógni. Miközben mesélnek, millió név hangzik el. Egy részük ma is ismert zenész, vagy hírhedt budapesti figura. A régi társaság aztán szépen elkezdett szétszéledni.

Ahogy az lenni szokott, majdnem mindenki kinőtte a punkot.

Ez itt a Böiler

A kilencvenes évek végén az Operaház mellett megnyílt a Mover lemezbolt. Ezt a Wave mintájára hozták létre, punkra és kapcsolódó alműfajokra szakosodva. Bár a bolt egyáltalán nem ment jól, egy közösség alakult ki körülötte. Ahogy mondják, az ő generációjuk utolsó megmaradt tagjainak volt ez a gyűjtőhelye. A bolt lassan egy klubházzá alakult, ahol punkok söröztek és sztoriztak egész nap.

Itt került össze megint Jani, aki vásárló volt, és Madár, aki a boltban dolgozott. Amúgy is mindenki mindig ott lógott. Amikor megszűnt egy próbaterem, és nem volt hova tenni a hangszereket és erősítőket, azok a Moverben kötöttek ki. Ha már ott voltak a hangszerek, és ők is elég részegek voltak, hippiszerű örömzenélésbe kezdtek.

Csak ők Grateful Dead helyett Business és Ramones számokat játszottak.

A próbák akkor indultak be igazán, amikor Jani szervezett maguknak egy koncertet, úgy hogy a zenekar még nem is létezett. Az első felállásban a két örökös tagon kívül benne volt még a szintén alapító Bika, aki a Wave-ben és a Moverben dolgozott, és Dr. Slayer. Az első koncerten még szövegek sem voltak, Jani végig csak halandzsázott a mikrofonba.

Dr. Slayer ezután ki is szállt, mert neki ez túl sok volt. Akkoriban állítólag olyan rossz volt a Böiler, hogy Madárnak egy zenész ismerőse azt mondta,

ha ők ezt komolyan gondolják, ő inkább abba hagyja a zenélést.

Az ismerős azóta már nem zenél, de a Böiler sosem gondolta magát komolyan.

Fejjel a falnak

Folyamatos basszusgitáros-cserék mellett a zenekar játszott pár koncertet, leginkább maguk szórakoztatására. Madár szerint a fordulópont akkor jött el, amikor egy koncerten Jani kiütötte az őket baszogató hangosítót. Ez annyira megtetszett Madárnak, hogy nem akarta veszni hagyni a bandát.
Innentől az egész egy dalszövegükhöz hasonlítható: fejjel megyek a falnak, nem lesz semmi bajom, igazából nem érdekel, hogy más mit gondol.

Ők se nagyon emlékeznek már, hogy mikor mi történt.

Az biztos, hogy az Üllői úti Fuckat is megjárt Philipp csatlakozása - basszusgitáros lett - jól jött nekik. Rendbe szedte az állandóan széthulló bandát. Az első demójuk, amin a himnusszá vált Utolsó Villamos is szerepel, egy részeg ötletből született.

„Ott próbáltunk Tizedesnél, aki akkor már elég részeg volt, ahogy mi is, és gondoltuk felvesszük ezt a két számot.”

Nagylemezüket, a Zuglót, még összeszedetten vették fel. A megjelenés után nem sokkal Philipp otthagyta a zenekart. Helyére Somi jött, aki a zenekar mostani felállásában is játszik, és ezen a beszélgetésen is jelen volt.

Őt egy közös vonatozás alatt szerevezték be a zenekarba. Örömmel csatlakozott, amikor megkérdezték elvállalná-e - akkoriban egy ilyen kérdésre senki sem mondott volna nemet. Amikor egy koncertre egy rekesz sörrel érkezett, Jani is úgy gondolta, nem lesz baj az új emberrel. Az utolsó kislemezüket is vele vették fel. Nem sokkal utána Somi Londonba költözött.

Ha te is jössz, én is megyek

A Böiler ekkoriban már a saját szubkultúráján belül kultikus zenekar volt. Mindig mindenkivel jóban voltak, és volt egy erős közeg, amiben mozogtak- szerintük ez volt a sikerük oka. Somi dolgozott is a Karma Pointban, ahol ahogy mondják:

„Mozdulni sem lehetett annyian voltunk lent mindig. Folyt a sör mindenfele, a sörös rekeszekre pakolt magnóból pedig üvöltött a punkzene. Zárás után az asztal alatt aludtunk, aztán reggel nyitás, és folytattuk tovább a bulit. A Böiler az ilyen volt. Mi voltunk az alkohol zenekar”.

86-ban a Délinél

Amikor a dalszövegekről kérdezem őket, amik hajnalig tartó kocsmázásokról, bunyókról, külvárosi nyomorról, vagy csak szimpla suttyóskodásról szólnak, kiderül, hogy minden igaz. Az életérzés, ami a számaikat átitatja, annyira igazi, hogy válaszként elég gyakran hangzik el az

„ezt a témát inkább hagyjuk, ezt majd ne írd meg, lehet erről nem kéne beszélnünk”.

Kiderül viszont, hogy a Szardal szövege ("Még a szar is le van szarva") tényleg úgy született, hogy Jani az egyik barátnője apjával eljárt kocsmázni, és az öreg dumáiból válogatott. A Nem bírunk már magunkkal kislemez szövegei a buszon születtek stúdióba menet. Volt olyan dal is, amit rögtönözve énekeltek fel. Ezért is hangzik mindegyik ennyire természetesnek.

Jani általában szarnak tartja a szövegeit, ami meglepő, ugyanis a legtöbb sora szállóige lett.

A Böiler egyik legismertebb dala a Rendőrökön bosszút állni. Arról szól, hogy 86-ban megverték Janit a Délinél. Akkoriban volt egy időszak, amikor hetente összeverték a rendőrök. Nem úgy állt a haja, nem olyan ruhákat hordott, amik a rendszerbe illettek volna. Egy siófoki nyaralásról a barátnője mellől közveszélyes munkakerülés miatt vitték el. Három hónapra börtönbe zárták.

Nem előzetesbe vagy fogdába, hanem börtönbe. Hogy mit mondtak neki a rendőrök, miért volt ott? A válasz csak annyi volt:

Mert szemtelen vagy.

Csoda, hogy reflexszerűen utálják a rendőröket?

Előjönnek sztorik arról, hogyan verték őket fejbe a rendőrök gumibottal, mert intézkedés közben cigiztek, vagy zsebretették a kezüket. Jani itt egyszercsak rám néz, és a kezével egy pisztolyt formál, majd elmeséli hogyan történt, amikor egy kapualjban még a nyolcvanas években fegyvert fogtak a fejéhez, és felhúzták a ravaszt. Ahogy hallotta a kattanást, érezte itt valami történni fog. Végül csak a pisztoly tusával vágták homlokon.

A szemeiben viszont látszik, miközben a történetet meséli, hogy abban a kapualjban lepörgött előtte az egész addigi élete.

Pia volt, pénz nem

A zenekar végét sikerük hozta. Egyre több helyre hívták őket, fizetni viszont nem akartak nekik. Lassan nem tudtak már koncertezni, mert nem akartak azért fizetni, hogy játszhassanak. Sok számot írtak, amiket sehogy sem tudtak befejezni. Jani közben belecsúszott a magyar rocksztár szerepbe.

Bárhova ment, mindig ingyen ivott, mert ő volt az arc a Böilerből.

Alkoholizmusa kezdett elhatalmasodni. Volt, hogy hetekig ruhában ébredt, az előszobában ülve, hátizsákkal a hátán. Olyan környezet volt ez, amiben már nem tudták a zenekart tovább folytatni. Ráadásul Madáron kívül a legtöbben vagy munkanélküliek voltak, vagy olyan helyeken dolgoztak, ahol még a minimálbért se nagyon akarták kifizetni nekik. Még a próbaterem árára sem tellett, és a zenekaron belül is mindenki tartozott mindenkinek. Ebből a tébláboló káoszból költözött át Jani Los Angelesbe, és vége lett a bandának.

A Böilernek vége

Azóta folyamatosan érkeztek megkeresések, hogy játszanak megint. Legalább csak egyszer.

Mindannyian tudták, hogy lesz még egy ilyen koncert, mint a mostani újjáalakulás.

De inkább érzik ezt búcsúnak. Pontnak a mondat a végére. Amikor erről beszélünk mindannyiukon rengeteg érzelem jelenik meg. Szerettek volna még egyet játszani, de nem folytatnák ugyanezen a néven. Egy ponton Jani kimondja, hogy a Böilernek vége. Mégis érezni rajtuk, hogy mennyit jelentett, és még mindig jelent  a zenekar, és ezek a koncertek tényleg fontosak nekik. Bármennyire is volt komolytalan ez a zenekar, nekik ez az életük.

A Böiler utolsó felállása: Jani, Madár, Bika, Somi.

Vargyai Viktor