ZENE

Az első női popsztár életét tragédiák kísérték, de halála előtt felfedezte egy teljesen új nemzedék

Connie Francis volt a modern popzene első női világsztárja, tizenöt nyelven készített felvételeket, és az ötvenes-hatvanas évek fordulóján az egyik legnagyobb névnek számított. Ami utána jött, az sajnos elég gyászos, de a végére mégis maradt egy slusszpoén.

Inkei Bence
ZENE

A Kormorán zenekar szerint a Tisza Párt munkatársai vagy szimpatizánsai sunyi, alattomos módon propaganda célból használják az egyik dalukat

Egyben elhatárolódtak a Tisza párt politikai csatározásaitól, és kiálltak a nemzeti kormány elvei, programja és útja mellett.

Takács Lili
ZENE

Pogány Induló után most Bárány Attilába állt bele a drogügyi kormánybiztos

A dj azt kiabálta a mikrofonba egy koncertjén, hogy álljál be!

Fődi Kitti
ZENE

Lefújták a szlovák rapfesztivált, ahol a Hitler-imádó Kanye West lett volna a fő műsorszám

A médianyomásra és a fellépésüket lemondó rapperekre hivatkoznak a szervezők.

Szily László
ZENE

Kanye West júliusban Pozsonyban koncertezik

Eddig ez az egyetlen európai fellépése idén.

Czinkóczi Sándor
ZENE

A popzene első és legnagyobb művésze – Brian Wilson (1942-2025)

A Beach Boys élén ő volt a kaliforniai álom zeneszerzője, majd a popzenét a szórakoztatóipar szorításából kiszabadítva megmutatta, hogy annak eszközeivel ugyanolyan örökérvényű, az emberi lét teljességét bemutató műalkotásokat lehet létrehozni, mint nagyobb múltú művészeti ágakban.

Bede Márton
NEKROLÓG

Kábítószer-használat megjelenítése és szexuális utalások miatt kapott bírságot a Base FM

Korán reggel adtak le egy számot, ami a szívásról és a seggekről szól.

Czinkóczi Sándor
ZENE

Laszti, csajok, buli: 3 jó nap a popzenében

1992. január 20., 1996. június 15., és 1998 február 15. fontos dátumok. Mindháromról csodálatos dalok születtek, amikből kiderül, hogy a fiatal férfiak tértől és időtől függetlenül ugyanattól boldogok Glasgow-ban, Los Angelesben, Granadában és ezeken túl is.

Bede Márton
zene

Visszatér Azahriah

Máris.

Botos Tamás
ZENE

Díjazta a közmédia a Magashegyi Undergroundot, ami aztán a Hintalovon Gyermekjogi Alapítványnak ajánlotta fel pénzjutalmát

Annak az alapítványnak, amit „politikai nyomásgyakorló szervezet”-nek minősítettek, és aminek a működését próbálják ellehetetleníteni.

Mészáros Juli
ZENE

Azahriah valamit csinálni fog hétfőn

Ez azért nagy szó, mert fél éve nem történt vele semmi említésre méltó.

Inkei Bence
ZENE

Feloszlik a Margaret Island

Szétfutottak az álmaik és a jövőképük.

Inkei Bence
ZENE

Laár András 44 év után kiszáll a KFT-ből

Az együttes megmaradt három tagja folytatja a koncertezést, csatlakozik hozzájuk Nedvig Balambér.

Keller-Alánt Ákos
ZENE

Kanye West új számának címe: Heil Hitler

A számba Hitler egyik beszédéről készült hangfelvételt is sikerült bepréselni, miközben állatszőrbe öltöztetett fekete férfiak üvöltik, hogy „Nigga, Heil Hitler".

Mészáros Juli
ZENE

A Pussy Riot óta nem kavart ekkora politikai botrányt zenekar

Az ír Kneecap úgy lett rendkívül sikeres, hogy kezdettől fogva tudatosan épített a provokációra. Most viszont úgy tűnik, túl messzire mentek, és sorban mondják vissza a koncertjeiket. Mi lesz az idei Szigetre bejelentett fellépésükkel?

Inkei Bence
ZENE