• 24 éves, első két könyve már vezette az eladási listákat.
• Több tízezer Facebook-rajongója minden gondolatát osztja.
• Oravecz Nóránál nem nagyon van most sikeresebb nő Magyarországon.

Még csak két perce találkoztunk, de már éreztem, hogy Oravecz Nóra író/social media manager/életmód-tanácsadó különösen ért ahhoz, hogy emberek jobban érezzék magukat tőle. “Tök jó a pulóvered, király, hogy ilyen rózsaszín a belseje.” Néztem a kinyúlt American Apparel kapucnist, és meglepődve mondtam, hogy kábé öt éve vettem Berlinben. És nem tudtam eldönteni, hogy őszintén tetszik neki, mert nem látja a könyökén a koszt, vagy csak így próbál levenni újságírói lábamról.

Azt viszont már elhittem, amikor 45 perces beszélgetésünk közepén megint megdícsért. “Te nagyon profi vagy egyébként. Végre valaki engem kérdez meg, rám kiváncsi, és nem az van, hogy csak valamit ír, és olyan jókat kérdezel.” Nem azért, mert nálam senki nem tud jobban interjút készíteni, hanem mert annak ellenére, hogy magyar szinten egészen példátlan sikereket ért el, Oravecz Nóra még nem sok újságíróval találkozott.

A 24 éves Oraveczcel azért találkoztam, hogy ezekről a sikerekről beszéljünk. A 444 szerkesztőségében mindenkit csodálunk, akinek több Facebook-lájkja van, mint nekünk, és Oravecz Nóra az interjú napján már 52 000 felett járt. Oravecz azonban még ezen belül is speciális eset, mivel ő tényleg tök egyedül, a nulláról, minden hátszél nélkül építette fel egészen rövid idő alatt magát és a munkásságát.

Facebookján naponta publikál egy-egy csajos-romantikus képet egy-két bekezdésnyi egyszerű, érzelgős szöveg kíséretében. Én azt hittem, hogy sok munka van ebben, de valószínűleg csak azért, mert nekem órákba telne ilyeneket alkotni. “A képet amíg megtalálom, az négy perc, és egy perc, amíg jön egy gondolat. Aztán kirakom.” Ezeket a bejegyzéseket rendszeresen ezernél is többen megosztják, és így minden nap több tízezren olvassák. Arról nem is beszélve, hogy Sarka Katáig bezárólag több híres rajongója is van, akik előszeretettel osztják meg tízezres rajongótáborukkal az Oravecz-életérzést.

Oravecz a Széna téri Starbucksba rendelt, mivel a budai albérletéhez közeli kávézót irodaként és íróasztalként használja. “Az írás miatt is fontos, hogy nyugodt környezet legyen körülöttem.” Az stílusilag leginkább bershkásnak nevezhető Oravecz nagyon, de nagyon gyorsan beszél, így csak 45 közös percre volt szükségünk, és nem csak ezzel a mondatával zavart össze. Nekem egy Starbucksban hetekre lett volna szükségem csak ennek a cikknek a legépeléséhez.

“Olyan volt, hogy jött valami, hogy nekem írnom kell, és egy hónapon keresztül ott ültem minden este és csináltam. Volt, hogy nem tudtam, mi lesz a következő oldalon. És az egész akkor csak így összeállt.” Oravecz ezt második könyvéről, az Összekötvéről mondja. A szellősen szedett, 250 oldalas regény augusztusban jelent meg, és egy hónapig vezette a Libri eladási listáját. Annak fényében ez nem is olyan meglepő, hogy előző könyve, a 2012-es Tejszínhab nélkül is listavezető volt, pedig olyat Magyarországon korábban saját kiadásban megjelent könyv nem tudott produkálni.

Irodalmi Nobel egyik könyvét sem veszélyezteti, Oravecz viszont ezzel, szemben számtalan magyar íróval, tökéletesen tisztában is van. “Ha azt mondják, hogy nem tudok írni, én csak bólogatok, mert ez így van. Csinálok valamit hat éve, ami jön, és kurvára nem érdekel, hogy kinek tetszik, kinek nem. Én megőrülök, ha nem írok.”

Oravecz 2010-ben kezdte el írni jó ideig teljesen visszhangtalan blogját, a Fűszerespolcot, de állítása szerint egész életében írogatott. Egy kis Nógrád megyei településen, Vizsláson született, de annak is még kisebb, Újlak nevű részén, ami csak “egy három utcás falu”. Anyja eladóként, apja szobafestőként dolgozott, általános iskolába Bátonyterenyére, gimnáziumba Salgótarjánba, főiskolára Győrbe járt. Bár nem mondja ki konkrétan, teljesen egyértelmű, hogy nagyon sokat kellett küzdenie nemhogy a mostani, elképesztő sikerért, hanem annál sokkal alapvetőbb dolgokért is. “Nagyon sok budapestivel találkozom, tök jó fejek, de érződik, hogy nekünk meg kell harcolni azért, hogy ide felkerüljünk.” A vidékről a fővárosba költözők gyakori sértettségéből viszont semmit nem érzékelek rajta. Csak arról beszél, hogy “Budapestet egy éven át utáltam, mert büdös volt és szürke”.

A kemény küzdelem ellenére Oravecznek egyetlen ponton hatamas szerencséje volt. 2011 júniusában már épp abbahagyta volna a blogját, amikor megírta rá a Hova kurvultok, csajok??? című bejegyzést. A néhány bekezdéses, kusza és indulatos írást pár nap alatt százezernél is többen olvasták, a Facebookon is borzalmasan sokan osztották meg, és olyan lökést adott szerzője karrierjének, amire már tudatosan lehetett építeni.

Az a bejegyzés dühösen és naivan, de azért az okosabb kívülálló szemszögéből ment neki azoknak a lányoknak, akiknek a pénz számít. Megemlítettem Oravecznek, hogy sikeres férfiakra bukó nők mindig voltak, és az sem újdonság, hogy sokan ezt a sikert csak anyagiakban tudják mérni, mert nincs több eszük. “Engem nem érdekel, kinek mennyi pénze van, én megteremtettem magamnak a stabilitást.”

Oravecz beszélgetésünk alatt sokáig nem akarta elismerni, hogy ezt a stabilitást tudatosan építkezve teremtette meg, de a végén, hosszas unszolásra csak hajlandó bevallani a nyilvánvalót. Egy ideje egyébként már menedzsere is van, aki segít intézni az ügyeit, és akivel közösen döntenek arról, hogy merre érdemes terelgetni az Oravecz-brandet és -karriert.

Például hogy milyen meghívásokra kell nemet mondani. Oravecz hevesen visszautasítja a celebség vádját: “az ebből soha nem lesz, nem akarok tévéműsort, nem akarok rádióműsort”. És ennek megfelelően irtózik például a szépségversenyektől. “Képzeld el azt a helyzetet, hogy jönnek a narancsbőrös fenekű lányok, merthogy általában azok, és akkor nekem kell pontozni őket.”

Azt mondja, ma már meg tudna élni abból, hogy ő Oravecz Nóra, de próbál vigyázni a nevére. “Az is fontos, hova pozicionálod magad.” Ebbe viszont még beleférnek az oravecznorashop.com-on árult, egészen zavarba ejtő párnák, mindegyiken egy-egy Oravecz-idézettel. Az egyáltalán nem olcsó párnákból naponta átlagban egyet vesznek meg, és ennél bizarrabb szuvenírt már nem tervez. Sikerének köszönhetően ma már rendszeresen kap céges ajándékokat - ezek egy részét blogbejegyzéseibe be is fűzi -, és még a kutyájának is szerzett egy állateledeles szponzort.

A párnákból befolyó pénzre egyébként annyira nincs is szüksége, mert – és számomra ez volt a legérdekesebb dolog Oravecz Nórával kapcsolatban – az írás mellett van rendes munkája is. “Megfogadtam, hogy attól, hogy nem vettek fel főiskolára marketingre, én akkor is marketinges leszek.” És tényleg az is lett, callcenteresként kezdve, aztán Budapestre felköltözve már egyre komolyabb munkákat szerezve jutott el odáig, hogy social media managementre specializálta magát, kiváltotta a vállalkozói igazolványt, és ma már saját ügyfeleknek dolgozik.

Amely ügyfelek közt utazási iroda ugyanúgy van, mint például a Budapest-szerte körberajongott Zing Burger foodtruck, aminek szintén Oravecz szerkeszti a Facebookját. Írói képességein lehet vitatkozni, azon viszont nem, hogy az internethez, a közösségi médiához, a brandinghez, a search engine optimalizationhöz és ezek forintosítható kombinációjához mennyire ért. Nálam mindenestre jobban, mert én azt hittem, hogy ez így egyszerre sok meló, ám ő állítja, hogy nyolc ügyfél kommunikációjára napi két óra simán elég.

“Rájöttem arra, hogy minden terméknél az a fontos, hogy egy életérzést adjál, meg laza legyél, meg tudj kommunikálni. Mert úgyis magad adod el, és ha te tetszel nekik, úgyis igent mondanak mindenre.” Ezt még a callcenteres időkben kezdte megtanulni, és ma az Oravecz brandre is nagyon jól tudja alkalmazni. Karrierje elején mást adott el, aztán a menet közben szerzett tapasztalatokat ma saját maga értékesítésére használja.

Pontosan tisztában van a pozicionálás és a célcsoport szavak jelentésével, így amikor azt mondja, hogy “nincs előttem, kinek írok”, csakazértis megismétlem a kérdést, hogy mégis, ki a tipikus Oravecz-olvasó. “Először a könyvbemutatón volt, hogy nagyobb tömeggel találkoztam. Szakadt az eső, nem járt a villamos, mégis kijött a Margitszigetre 2-300 ember. És akkor láttam, hogy a lányok nagyon rendben voltak, nagyon csinosak voltak. Ez a 20 feletti korosztály, aki tudatos, és építi az életét, és rendben van magával.”

Abban végül megállapodunk, hogy a 18-35 közötti nők olvassák leginkább. “Nagyon sok vidéki van, aki írja, hogy feljött, és én adok neki erőt. De van egy réteg, amin megdöbbentem, akik a DiVinóba járnak meg az Ötkertbe. Tudod, ezek a tökéletes, ilyen nagyon csinos lányok, akikről nem gondoltam, hogy valaha az olvasóim lesznek.” Azon viszont nem lepődött meg, hogy rendszeresen kap meleg fiúktól is olvasói levelet.

A célcsoportot definiáltuk, azt viszont még mindig nem, hogy miért pont Oraveczet olvasnak ezek az emberek. Szemben az írásaival, az interjú alatt végig nagyon világosan és sallangmentesen beszél, itt viszont belecsúzunk a nagy szavakba. “Olyan dolgokat írtam le, amit magyarul más még nem. A blogra azt szokták mondani, mintha az ő gondolataikat írnám le, a könyv meg olyan, mintha az életüket.”

Még egyszer érzem, hogy ezotérikus ingoványba érünk, amikor a terveiről kérdezem. “Tök felesleges célokat kitűzni, úgyis az élet hozza. Ha az érzéseid után mész, az élet visszaigazol.” Szerencsére gyorsan visszavált céltudatosba. “Amit szerettem volna, azt elértem, és ami korábban soha, most látom fél évre előre a dolgokat.” Egy 24 éves lánynak két listavezető könyvvel, ötvenezres rajongótáborral Magyarországon már nincs nagyon mit elérnie, és ezt Oravecz is elismeri. Az Összekötvéből szeretne eladni 8000 darabot, hogy hivatalosan is megkapja a bestseller címet, de ezen túl már inkább külföldi célokban gondolkodik, nagyon konkrét tervekkel.

Akárcsak itthon, külföldön (egészen pontosan Kaliforniában) is előbb social media-szakértőként szeretné megvetni a lábát, és csak utána mint Oravecz Nóra. Tanul angolul írni, és biztos abban, hogy ha Palvin Barbarának és az Attractionnek sikerült a nemzetközi áttörés, akkor neki is összejöhet. A nagy példakép Oprah Winfreyhez gyakornokoskodni is elmenne, és ha minden összejön, akkor majd fél évet kint, fél évet pedig itthon fog élni. Próbálom letörni a lelkesedést azzal, hogy megkérdezem, szerinte Vizslásújlak és Budapest, vagy Budapest és Kalifornia között kell-e nagyobbat ugrani, de a lendületét nem tudom megtörni. Gondolom valami hozzám hasonló lehetett az a kiadóvezető, aki azt mondta neki az első könyve után, hogy regényt ne írjon, mert azt nem tud.

Oravecz nem sok közösséget érez a többi népszerű magyar női szerzővel, a Terézanyukkal és Vass Virágokkal. ““A magyaroknak kell az, hogy valamihez hasonlítsanak. Én jobban szeretem az olyan könyveket, amiknek van valamilyen tanulsága. Az, hogy valaki csak utazgat és jól érzi magát, az nem annyira.” És nem is ő a célcsoportja a nála minimum egy tizessel idősebb írónőknek. Jót nevet azon is, amikor idézem az internetről lelesett vádat, hogy ő lenne a magyar Carrie Bradshaw.

Végül kénytelen voltam azzal is szembesíteni, hogy írásai, könnyen idézhető szövegei alapján sokan a magyar Paulo Coelhónak dicsérik/csúfolják. “Én ezekkel nem tudok azonosulni, csak állok széttárt kézzel, hogy mi van? Közöm nincs szegény bácsihoz.”