Orbán válaszol III. - Mit lehet megbeszélni a Viktorral?

POLITIKA
2013 október 07., 14:07
comments 1

Schiffer András (LMP) jó szokása szerint egy Orbán-idézettel nyitott, mégpedig azzal, amiben Orbán még 2006-ban azzal vádolta az akkori kormányt, hogy kormány szervezi a pénzek eltüntetését. Ebből a nyitásból a zuglói hangfelvételre tért át, amelyben Papcsák Ferenc polgármestert keverték korrupció gyanújába. Ezen a hangfelvételen hangzik el, hogy

ez egy olyan kínos ügy, hogy nem lehet a Viktorral sem megbeszélni.

Ezután rákérdezett, hogy a Fejér megyei földosztások ügyét, aminek egyik legnagyobb kedvezményezettje Felcsút polgármestere, Mészáros Lőrinc, meg lehet-e beszélni a miniszterelnökkel.

Minden visszaosztás törvénytelen, mondta Orbán, és kérte, hogy aki ilyenről tud, az tegyen feljelentést. Megtudtuk még, hogy lopni csak az előző kormány lopott. Amúgy pedig Felcsúton most 35-en művelhetnek földet, míg régebben csak egy TSZ volt. A vállalkozó, aki 20 százalékot visszafizet, maga is bűnöző, Schiffer pedig azért nem hallott "a virágok és madarak" lopásairól, mert fiatal.

És hogy mit lehet megbeszélni a Viktorral?

Minden ügyet, ami rá tartozik.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.