https://444.hu/assets/holland1.jpg

Holland-magyar: ha nem nyerünk, végünk

futball
2013 október 11., 18:32
  • Sorsdöntő meccset játszott a válogatott Hollandiában.
  • Kikaptunk, így már csak a csoda segíthet.
  • Csak akkor jutunk ki a vébére, ha a románok nem nyernek az észtek ellen Bukarestben.
  • És a törökök sem verik meg a hollandokat.

22:48 Húsz perccel a meccs vége után Egervári Sándor szövetségi kapitány lemondott a posztjáról.

22:24 Ezt a csatát elbuktuk, de a háborút még nem!!! 2018-ban ott leszünk Oroszországban!!!

22:20 És még Robben is lőtt egyet szabadrúgásból. Könnyedén csavarta el a sorfal felett.

Hollandia-Magyarország 8:1

22:16 Van der Vaart lőtt még egy szabadrúgásgólt is.

Hollandia-Magyarország 7:1

22:09 Nikolics kihagyta az eddigi legnagyobb magyar helyzetet. Teljesen üresen, lábra kapta a labdát, amit a bal felső mellé löbbölt.

22:08 Bogdán bravúrja kellett ahhoz, hogy ne legyen máris 7:1.

22:00 A 21:09-kor közölt taktikai ábránkhoz képest annyit változott a helyzet, hogy bár a hollandok továbbra is nyolc emberrel támadnak, ha elvesztik a labdát, már a szélső védőik is hátrahúzódnak. Tehát már négy emberrel védekeznek.

21:58 Románia közben már 3:0-ra vezet Andorrában, úgyhogy arra a csodára már ne számítsunk.

21:57 Teljesen más sportág, de legalább jó hír: a SAPA Fehérvár 4:2-re legyőzte a Black Wings Linzet az osztrák jégkorongligában. A hoki jó sport, szeressék!

21:54 Devecseri év végi összefoglalókba való, hatalmas öngólt fejelt. De nézzük a jó oldalát, végre egy magyar védő megelőzött egy holland csatárt!

Hollandia-Magyarország 6:1

21:52 Ha nincs minek örülni, örüljünk annak, ami van: lecserélték van Persie-t.

21:43 Van Persie belőtte a harmadik gólját. Nem volt nehéz dolga, a legközelebbi magyar védő öt méterre volt tőle, pedig a 16-oson belülről lőtte.

Hollandia-Magyarország 5:1

21:37 És megint egy magyar támadás, ennyi az első félidőben 45 perc alatt jött össze! Közben a törökök már 2:0-ra vezetnek, de ők a hollandokkal játszanak az utolsó fordulóban, úgyhogy magyar szempontból ez nem annyira tragikus.

21:36 Hoppá, kezezett egy holland védő, 11-es!!! És Dzsudzsák simán belőtte!!44!4!

Hollandia-Magyarország 4:1

21:20 Most negyed órán át biztos nem kapunk gólt, szünet.

21:16 Vígasztaljon minket, hogy történelmi pillanat részesei lehettünk. Van Persie megszerezte második gólját a meccsen, ami a 40. volt a válogatottban. Ennél többet senki se lőtt, ugyanennyit is csak Patrick Kluivert.

Hollandia-Magyarország 4:0

21:14 Magyar gólhelyzet!!4! Dzsudzsák szabadrugásába bele kellett érnie a kapusnak!

21:12 Közben már a románok is vezetnek Andorrában.

21:11 Talán az imént felvázolt apró taktikai különbség miatt lehet, hogy a hollandok megint gólt lőttek. Lágyan beívelt labdát nem sikerült kivágnia Korcsmárnak, de annyira nem, hogy odapasszolta egy hollandnak, aki finoman bebelsőzte a hosszúba. Majd egy perccel később még egy kapufát is lőttek.

Hollandia-Magyarország 3:0

21:09 Bő fél óra játék után már volt alkalmam megfigyelni a két csapat eltérő taktikáját, amit mágnestáblán ábrázolnék is. Így néz ki, amikor a magyar csapat támad (jobbról balra):

magyarhollandtaktika

És így, amikor a holland (balról jobbra):

magyarhollandtaktika

20:58 A hollandok meg szereztek még egy gólt. Ez is fejes, ez is lágyan ívelt, és ebben is benne volt a védelem.

Hollandia-Magyarország 2:0

20:57 Törökország vezet Észtországban, Románia döntetlenre áll Andorrában.

20:48 Megkaptuk a választ a mikor kapjuk az első gólt kérdésre. 16 perc után. Van Persie nagyon ívelt, lassú fejese hullott be az érthetetlenül alacsonyra ugró Bogdán keze felett a bal kapufa mellé.

Hollandia-Magyarország 1:0

20:39 Van Persie lövését blokkolták a védők, a szöglet után Varga bénázott, de csak sikerült kihozni a labdát. Dzsudzsák megindult, szöktette magát, de simán lefutotta a holland középhátvéd.

20:38 Böde olyan tempóban ismert fel egy helyzetet, hogy a holland védő tizenöt méteres hátrányból is odaért, hogy megakadályozza a betörést a 16-osra. De már két magyar támadás is volt!

20:35 Már két gólt is lőhettek volna a hollandok, illetve egyet lőttek is, de az les volt. Ami nem lett volna les, azt Koman fejelte ki a gólvonalról.

20:30 Egyelőre szuper a hangulat, de még el se kezdődött a meccs. Kommentben lehet tippelni, hogy mikor kapjuk/lőjük az első gólt!

20:25 A magyar csoportban Hollandia toronymagasan és behozhatatlanul vezet, 22 pontjuk van. A harc a második, pótselejtezős helyért megy. Magyarország most éppen második 14 ponttal, Törökországnak és Romániának 13-13 pontja van. A magyarok Hollandia után még Andorrával játszanak otthon, a ma Észtországgal játszó törökök Hollandiát fogadják az utolsó fordulóban, a románok ma Andorrában játszanak, az utolsó fordulóban Észtországot fogadják.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.