Törvénytelen a Fidesz megafonos kampánya Baján

POLITIKA
2013 október 11., 11:52
comments 18

A Bács-Kiskun Megyei Választási Bizottság pénteki másodfokú döntése szerint sérti a választási törvényt, hogy a fideszes jelölt, Kovács Csaba mellett megafonnal kampányoló kisteherautók járnak a bajai választási körzetet egész nap.

A furgonok nem csak Kovács támogatására szólítanak fel, hanem azt is ismételgetik, hogy a helyiek vegyenek részt a választáson, ne féljenek Bajnaitól, Gyurcsánytól, Mesterházytól.

baja

A bizottság döntése szerint az ellenzéki politikusok ellen érvelő kampányszöveg alkalmas arra, hogy sértse a választási törvényben leírt, a a jelöltek és jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőség alapelvét.

A választópolgárok szemében ez a közlés a jelöltre nézve hátrányos, őt rossz színben tünteti fel, rontja választási esélyeit anélkül, hogy magát a közlést tényekkel alátámasztaná.

- fogalmaz a határozat. A döntés ellen két napig lehet fellebbezni. (via ATV)

A döntéshez a bizottságnak is az a videó szolgált alapul, ami az interneten már nagy karriert futott be. Mint a határozatukban írják, a felvételen olyan állítás hangzik el, ami Teket Melindát, az Együtt-2014 jelöltjét "gyűlöletkeltőnek" minősítette. A bizottság szerint ez is sérti az esélyegyenlőség alapelvét, úgy rontják a jelölt esélyeit, hogy közben nem támasztják alá semmivel az állítást.

Baján azután fajult el teljesen abszurd irányba az időközi kampány, hogy a választási szabályok megsértése miatt meg kell ismételni egy apró körzetben az önkormányzati választásokat.

A településen ezután szabadultak el teljesen az események, mindenki megfigyel mindenkit, az ellenzéki jelöltre állandó jelleggel tapadnak Kubatov Gábor ismerősei, közben pedig a helyieknek teljesen elegük van az egész őrületből. Videóösszefoglalónk a helyszínről:

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.