Lábujjhegyen mondom: Kuss legyen!

politika
2013 október 13., 06:27
comments 1
  • Ma van az egyik utolsó kampánycsend Magyarországon.
  • Kár, sok örömünk volt benne.
  • Egyszer ezreket fakasztottam dalra, az sohasem lehetett volna kampánycsend nélkül.

Ma két településen tartanak időközi önkormányzati választást: Karancsalján polgármestert, Baján pedig egy képviselőt választanak. Egyik választás kimenetelét sem szabad ma befolyásolni! Aki megpróbálja, az törvényt sért!

Óh, kampánycsend!

Az áhítattal teli időszak, amikor a demokrácia nagy ünnepének előszobájában bent akad a szó. Csend van, „angyal száll el felettünk”, méltósággal teli pillanat.

Ez szűnik meg 2014 januárjától. Ezt törölte el a magyar törvényhozás, egyetlen tollvonással. Ezt írta alá az államfő. Senki sem tiltakozott, senki sem láncolta oda magát sehova. Vagy stílusosan:

nem volt egy perc néma csend sem a halálra ítélt tiszteletére.

Lesz persze még néhány kampánycsend. Jövő vasárnap Csarodán, aztán november 10-n Békéscsabán, Dévaványán és Tuzséren. Azutáni héten Kerepesen, Türjén. Karácsony előtt éppen egy hónappal Fóton és Petriventén. December első napján Uzsán. És az év utolsó hónapjának idusán még kettő kampánycsend lesz. A hallgatag méltóság utolsó helyszínei Ásotthalom és Almáskeresztúr lesznek. Aztán „ennyike”, ahogy divatos szóval a fiatalok között manapság mondani szokás.

Hallgatni arany.

Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.

A szólások és mondások igazsága nem most jött le a falvédőről.

Siratni jöttem a kampánycsendet,

méltó búcsút venni ettől a remek jószágtól, ami akkor tett szájkosarat a politika csaholására, amikor az éppen leghangosabban készült vonyítani.

Emlékszem, amikor 2002-ben egy péntek estén egy párt rendezvényéről igyekeztünk hazafelé. Azon a vasárnapon volt az országgyűlési választás második fordulója. Tudósítani voltam B. Sz. (nem tudom kiírhatom e most és itt a nevét) fotós kollégámmal, és a Műegyetem előtt volt az esemény, az egyik hírportálnak dolgoztunk. 23 órakor már bátran ittunk a rendezvényen. Mit izguljunk, 60 perc múlva kampánycsend, cikket vagy fotót már nem várhat tőlünk senki! Azért rakják ki, hogy aztán rögtön levegyék? Az éjfélig tartó rendezvény végét viszont megvártuk, hátha történik valami érdekes.

Hazafele menet teli torokból énekelni kezdtük a Szabadság hídon a Kossuth nótát. Ezrek csatlakoztak hozzánk. Soha azelőtt ennyi embert meg nem énekeltetett egyikünk sem. És talán már nem is fog. Ha nincs a kétnapos kampánycsend akkoriban, bizony józanok maradtunk volna, és nem eresztettük volna hangunkat a Dunának, Pestnek és Budának.

Szisztematikusan nyírták ki

Lassan ölték meg a kampánycsendet. Előbb csak megnyomorították.

2010-ben már lemetélték a felét.

Azóta a kampánycsend nem péntek éjfélkor, hanem csak szombat éjfélkor kezdődik.

Eltaposták az utolsó csendes szombatot, amikor mindenki csak szűk családi körben találgathatott: vajon melyik jelölő szervezet aktivistái tépkedték le egy másik jelölő szervezet plakátjait?

Most már csak 19 óránk van, hogy olyanokon vitatkozzunk, hogy például szabályosan járunk-e el, ha egy népszerű közösségi oldalra azt írjuk ki, hogy „hajrá φd SZ!” És ha csak a barátaink láthatják a bejegyzésünket? És ha valaki mégis megosztja, akkor ki lesz a hibás? És ha csak annyit írunk ki, hogy „hajrá Magyarország, hajrá magyarok?” És ha ezt odakommentáljuk egy cikk aljára? Vagy ha egy ugróhivatkozást helyezünk el a twitteren ide?

Néhány hónap, és már 19 óránk sem lesz feszegetni a valóság határait. Ész nélkül mehet az őrjöngés, mint minden szürke hétköznapon.

Most még így is lehet mondani!

És most vajon? Éppen az egyik jelölő szervezet jelöltje együttműködik-e a másik jelölő szervezet megfigyelésével foglalkozó gépjárműben horgoló fiatalokkal? Vagy éppen van olyan jelölő szervezet, amely egy másik jelölő szervezet vezetőit megfélemlítéssel vádol hangszórós minibuszból? Éppenséggel előfordulhat, hogy az egyik jelölő szervezet egy egykori tisztségviselője személyes jelenlétével tüntet (és ezáltal befolyásol!) az egyik választókör közvetlen közelében? Lehetséges, hogy az egyik jelölő szervezettel szövetséges szervezet tisztségviselője gépjárművek szervezésével meríti ki az önkéntesség elvének megsértését egyes szociális intézményekben, illetve bizonyos kisebbség által sűrűbben lakott településrészeken? Ma is megesik, hogy a helyi szavazatszámláló bizottság egyik tagja memorizálja a választói névjegyzéket, annak érdekében, hogy az egyik (vagy másik!) jelölő szervezet szempontjából előnyösebb helyzetet teremtsen a mozgósítás befolyásolása által?

Ugye, hogy így mennyivel érdekesebb minden? Bárcsak mindig kampánycsend volna, és így, elemelkedetten lehetne beszélni a nagy vetélkedésről!

Hamarosan az egyik jelölő szervezet ünnepelni fogja jelöltjét. Míg egy másik jelölő szervezet - az eredmény számára kedvezőtlen kimenetelének ismeretében - csalással vádolja majd a másik jelölő szervezetet. Addig viszont élvezzük ki a kampánycsend egyik utolsó manifesztációját.

Csitt!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.