Minden vádlottat felmentettek a Hunvald-Weinek-perben

A VII. kerület volt szocialista és a XIV. kerület volt szabaddemokrata polgármesterét hűtlen kezeléssel vádolta az ügyészség. A vád szerint ötvenmillió forint kárt okoztak azzal, hogy tényleges munkavégzés nélkül foglalkoztatták egymás bizalmasait, ráadásul úgy, hogy meg sem vizsgálták, az önkormányzat maga el tudja-e látni a tanácsadói munkát. A védelem válasza erre az volt, hogy a tanácsadók alkalmazása bevett gyakorlat az önkormányzatoknál.

Az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság a két polgármestert és hat vádlottársukat is felmentette. Részletek később.

Hunvaldot egy párhuzamosan zajló eljárásban jogerősen nem jogerősen* letöltendő szabadságvesztésre ítélték, de másfél éves büntetését már az előzetesben leülte.

*Helyesbítés 17:57: Hunvald György a cikk megjelenése után felhívta rá a figyelmem, hogy a múlt heti ítéletet megfellebbezték, így jogerősen majd csak a Kúria dönt ügyében. A hibáért elnézést kérek.

(MTI)

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.