A bunda után nem kell majd adózni, a szörp után igen

gazdaság
2013 október 18., 17:05
comments 10

Nem hozott nagy változásokat, apróbb eltérések jönnek csak az idei évhez képest. Nem fog az élelmiszerek áfája csökkenni, és nem jön luxusadó sem. Ezekről még pár hétig lehet vita, november végéig kell elfogadni a törvényt.

Van azért, ami változik,

  • például hogy azok a szülők, akik a családi kedvezményt teljes összegben eddig nem tudták igénybe venni, 2014-től azt családi járulékkedvezmény formájában az egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékukból is érvényesíthetnék.

Ez leginkább a kiskeresetű, két és többgyerekes családoknak kedvez, 250 ezer család járhat ezzel jobban.

Változik az első lakáshoz jutás rendszere is,

  • 2014-től minden első lakásszerző kérhetne részletfizetést: megszűnik a kedvezmény 35 éves életkorhoz kötöttsége, így minden első lakásszerző magánszemély kérheti az állami adóhatóságtól, hogy az illeték megfizetésére 12 havi pótlékmentes részletfizetést engedélyezzen.

Adóztatják a szörpöt is,

  • Bővülne a népegészségügyi termékadó (neta) hatálya alá tartozó termékek köre: az üdítőitalokhoz hasonlóan a hozzáadott cukrot tartalmazó, 8 százaléknál magasabb cukor- és 25 százaléknál kisebb gyümölcs-, zöldségtartalommal rendelkező szörpök, sűrítmények, szirupok is neta-kötelesek lennének.

Drágul a TB-hozzájárulás,

  • A nem biztosítottak egészségügyi szolgáltatási járulékának mértéke inflációt követő mértékben emelkedne, összege - 2014. január 1-jétől - havonta 6810 forint lenne.

Maradna a bankadó:

  • Jövőre is maradna a bankadó, egy egyszerine ígért formában, hitelintézeti hozzájárulásként. Ennek összege az Origó számításai szerint akár 17 milliárd forint is lehet. Viszont cserébe a kockázati céltartalékként félretett pénzüket visszaforgathatják az eredményükbe.

És még akad pár változtatás:

  • A törvényjavaslat szerint 2014-től a bankok által elengedett hitel, kölcsön akkor is adómentesnek minősülne, ha a hitelt nem biztosítja lakásra bejegyzett zálogjog. Másrészt a hitelintézeteknek nem kellene kamatkedvezményből származó jövedelmet megállapítania, és azután közterheket fizetnie, ha a hitelre, kölcsönre azért nem számol fel kamatot, hogy a fizetésképtelen adós fizetőképességét helyreállítsa.
  • A vállalkozások a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) és a kisvállalati adó (kiva) mellett továbbra is választhatják az egyszerűsített vállalkozói adót, az evát.
  • Módosulna a főállású kisadózó fogalma, így egyes esetekben csökkenne a kata. Egyrészt nem minősülne főállású kisadózónak az, akit több munkaviszonyában együttesen legalább heti 36 órát foglalkoztatnak. Szintén nem minősülne főállásúnak az a kisadózó magánszemély, aki után más vállalkozásban már vállalkozóként fizettek járulékokat. Ezen személyek után a változás következtében a kisadózó vállalkozásnak csak havi 25 ezer, és nem havi 50 ezer forint tételes adót kellene fizetnie.
  • Mentes lenne a telekadó alól a belterületi, 1 hektár területnagyságot meg nem haladó földrészlet, ha annak teljes területe tényleges mezőgazdasági művelés alatt áll és ezt a mezőgazdasági igazgatási szerv igazolja.
  • A javaslat szerint jövedékiengedély-köteles lenne az 5 és 25 kilogramm közötti PB-palackok és a kenőolajok nagykereskedelme.
  • Új illetékmentességi rendelkezéseket is bevezetnének: nem keletkezne fizetési kötelezettsége a cégeknek az osztalék elengedése, illetve a csődeljárás, felszámolási eljárás keretében elengedett követelés kapcsán, ez utóbbi esetben csak akkor, ha a követelés jogosultja nem a tag. Mindemellett mentes lenne mind az ajándékozási, mind a visszterhes vagyonátruházási illeték alól a házastársak közötti vagyonátadás, ideértve a házastársi vagyonközösség megszüntetésével realizálódó vagyonszerzést is.
  • Módosulna a telek és a termőföld fogalma is: a jövőben teleknek minősülne az illetéktörvény alkalmazásában az a földrészlet is, amelyen a szerkezetkész állapotot még el nem érő, lakóház céljára létesülő építmény áll.

(via MTI/Origo)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.