Hatszázezer euróra büntették a szcientológusokat Franciaországban

vallás
2013 október 18., 14:36

A francia fellebbviteli bíróság ítélete szerint is csalást követett el a szcientológus egyház az országban, amikor kihasználta sebezhető követőit, és átverte őket.

A szektát még 2009-ben ítélték el szervezett csalás bűntette miatt. A szervezet Los Angeles-i központjából erre vallásellenességgel és a vallásszabadság megsértésével vádolták a kormányt, és fellebbeztek a döntés ellen. Azt is ígérték, hogy szükség esetén az ügyet európai bíróság elé viszik.

A mostani döntés szerint a szekta két francia kirendeltségének tevékenysége után 600 ezer eurós büntetést kell fizetniük, mert a kilencvenes évektől kezdve megvezették követőiket.

Az országban már korábban is zajlottak eljárások szcientológus személyek ellen, de a 2009-es per volt az első, ami az egész szervezetet érintette. Franciaországban hivatalosan nem engedélyezett vallásként a szcientológia, csak a jóval kevesebb mozgástérrel járó kultusz kategóriába esik bele.

A per azután indult, hogy két nő feljelentést tett a szekta ellen, arra hivatkozva hogy manipulálták őket, és 20 ezer eurót fizettek ki olyan eszközökre, mint mondjuk a mentális energiájukat mérő elektrométer.

(via Telegraph)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.