Videófelvétel került elő bajai szavazatvásárlásról

Különös videó került a Hvg birtokába, amely azt is bizonyíthatja, hogy a fideszes jelölt, Kovács Csaba és a Baja polgármestere, Zsigó Róbert több tízezer forintot fizetett egyes személyeknek, hogy ők és ismerőseik a Fideszre szavazzanak.

A videón egy lakásbelsőt látunk, ahova belép egy férfi, a Hvg szerint bizonyos G. R., aki még le sem ül az asztalhoz, azonnal arról kezd el beszélni, hogy nemsokára szavazás lesz, és szeretné, ha jönnének. Mint mondja, Horváth Szilveszter, a helyi cigány önkormányzat elnökének a nevében jött, aki sajnos nem tudott eljönni.

Horváth nevének emlegetésére az asztaltársaság egyik tagja rögtön panaszkodni kezd (2:00-től):

Múltkor is megkereset minket a Szilveszter, az Ajtai Tibi (ő a Bács-Kiskun megyei cigány  önkormányzat elnöke - a szerk.), a Kovács Csaba. Menjünk el rá szavazni, megkért minket, ugye, fölajánlott nekünk ötvenezer forintot per fő. Mi ezért el is mentünk, gyönyörű szépen beikszeltük rajta Kovács Csabát. Meg is nyerte... Kijöttünk a szavazásról, és erre mit kaptunk? Mit kaptunk a Szilveszteréktől, azt mondta, hogy küldött nekünk a Kovács Csaba tíz-tízezer forintot. Azért ne haragudjál, igaz, hogy romák vagyunk, de ennyire hülyének ne nézzetek minket.

Mire ez a bizonyos G. R., ezt válaszolja, hogy ő intéz most ezt az ügyet, és nem fogja a jelenlévők átbaszni:

Hoztam nektek most is pénzt... kétszázezer forintot.... Ezt itt hagyom nektek, és ha holnap a szavazásnak vége van, és estefelé már tudjuk, hogy a Fidesz nyert, hétfőn mindegyikőtöknek ki fogom küldetni a fát, meg a fönnmaradó pénzt én elhozom nektek, ugyanígy személyesen.

Majd váratlan fordulat következik, ugyanis az egyik megkeresett kijelenti, hogy ők inkább a Teket Melindára szavaznának, mire G. R. lehűti a kedélyeket: abból haszna senkinek nem lesz, mert az MSZP-Együtt-DK jelöltje nem fogja tudni elintézni, hogy az önkormányzat ne kapcsolja ki a környéken (Nagy István utca, IV. kerület, Baja) a vízt és a villanyt. Ebben továbbra is számíhatnak a polgármesterre.

baja_hoppacska

Végül fejenként ötvenezer forintban és két köbméter tüzifában egyeznek meg. A közvetítő táskás ember még egy listát is ott hagy azoknak a neveivel, akiket el kell vinni szavazni.

A videóval kapcsolatban az az embernek az érzése, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen: minden benne van, amit az ellenzék eddig vádként felsorolt a Fidesszel szemben a bajai 32-es körzetben zajlott két időközi választás kampányában, miközben a felvétel körülményeiről nem lehet tudni semmit. A beszélgetés közben például egyszer csak felveszi a táskás férfi a telefonját, és azt mondja: "Itt vagyok, Csabikám, pont most beszélek a srácokkal".

A rejtett kamerás

A lap azt írja ą felvétel valószínűleg október 12-én készült (a választás 13-án volt), erre utal az elköszönő ember megjegyezése is: "elmondom még egyszer, hogy a kisebbség is megértse: holnap, 13-án a Fideszre kérnék a voksot."

A három ülő férfi mögött álló negyedik készítette a felvételt, de azt, hogy ki csinálta, hogy került a lap birtokába, nem tudunk meg semmit (a videó feltöltője a HVG Online).

szavazatvasarlas5

Az mindenesetre különös, hogy a negyedik, az egész beszélgetést videóra rögzítő emberrel senki nem foglalkozik. Nem néznek rá, nem szólnak hozzá, vele nem is fog kezet a pénzt hozó táskás, amikor bejön, és mindenkivel lejattol.

A felvétel készülhetett rejtett kamerával, ám az ilyen szerkezettel általában - fix optikájuk miatt - nem lehet zoomolni (közelíteni-távolítani). Készülhetett mobillal, akkor viszont kérdés, miért nem vette észre G. R., hogy rögzítik a beszélgetést. Vagy észrevette, csak valamiért nem érdekelte.

A cikk megjelenése után Zsigó Róbert, Baja fideszes polgármestere reagált a videóra, itt olvasható.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.