Először vonultak fel melegjogi aktivisták Montenegróban

külföld
2013 október 20., 17:24

Hatvanan megsérültek Montenegró fővárosában a melegek és a velük rokonszenvezők felvonulásán, amikor összecsaptak a rendőrökkel a melegeket megtámadni próbálók – írja az MTI. A sérültek közül húszan rendőrök. Hatvan garázdát a rendőrség őrizetbe vett.

Podgoricában korábban még soha nem vonultak fel melegek és velük rokonszenvezők. A felvonulók jóval kevesebben voltak, mint a rendőrök, még tizedannyian sem: a 150 vonulóra 2000 rendőr vigyázott a 30 perces rendezvényen.

A melegellenes szélsőségesek 1500-an voltak. Csak a rendőrökkel tudtak összecsapni, mert nem jutottak közel a felvonulókhoz. Az ellentüntetők megpróbálták a rendőrkordont átszakítani, kövekkel és gyújtópalackokkal dobálták a rendőröket, akik könnygázgránátokkal válaszoltak. A felvonulókat rendőrautókkal vitték biztonságos helyre.

A 680 ezres lélekszámú Montenegróval tavaly tárgyalni kezdett az Európai Unió a hegyvidéki állam csatlakozásának lehetőségéről a közösséghez, és a montenegrói vezetők a melegfelvonulás rendkívüli rendőri biztosításával azt akarták bizonyítani, hogy elkötelezettek az emberi jogok biztosításában. De a lakosság meglehetősen homofób: 71 százalékuk betegségnek tartja a homoszexualitást.

A nagy tekintélyű Amfilohije Radovic ortodox püspök „a szégyentelenség parádéjának” nevezte a podgoricai felvonulást. Szerinte az azonos neműek közti nemi kapcsolat egészségtelen, mert nem születik belőle gyermek. Mint mondta:

„A fát, mely nem terem gyümölcsöt, ki kell vágni és tűzre kell vetni.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.