Az előző hét híre a német kancellár körüli lehallgatási botrány volt. Pontosabban nem is csak Angela Merkelről van szó, hiszen kiderült, hogy az Egyesült Államok legalább 35 ország vezetőjének telefonját figyelte szisztematikusan. Merkel esetében valószínűleg 2002 óta (akkor még ellenzéki vezető volt).

Az érintettek rettentően felháborodtak. Ha azonban egy kicsit jobban belegondolunk, nem teljesen világos, hogy pontosan miért is.

Az egyik variáció, hogy nem is sejtették, hogy lehallgatják őket. Ez azonban rendkívül valószínűtlen.

Ott volt például James Banford 2001-es, méltán híres Body of Secrets című könyve, amelyben többé-kevésbé már megírta, mindez hogyan működik. És itt egy óriási példányszámot megélt, rendkívül sikeres oknyomozó könyvről van szó, nem egy az internet legvadabbjai által látogatott összeesküvés-elméletes website-ról. De említhetnénk a jelenlegi lehallgatási botrány elődjének tűnő Echelon-rendszerről készült jelentést is, amit nem más, mint az Európai Parlament egyik bizottsága készített. Továbbá Angela Merkel természetesen tisztában van azzal, hogy mire képes a német titkosszolgálat, és nem kell ahhoz túl nagy fantázia, hogy rájöjjön, az amerikai minden bizonnyal egy kicsit többre.

Valószínűleg tehát tudta a kancellár is, hogy a magántelefonját – mert nem a titkosított hivatali telefonjáról volt szó – figyelik. Nem tévedünk nagyot, ha azt feltételezzük, hogy a kancellár mindezeknek megfelelően járt el, amikor ezt a telefont használta.

Viszont miután a botrány kipattant, a nyilvánosság ténye, továbbá a közvélemény óriási felháborodása reakcióra kényszerítette a német vezetést. Nem mondhatták, hogy „Emberek, ez van, ennyi a mozgásterünk, ez az amerikai védelmi ernyő ára”.

Helyette műsort kellett csinálni, és fel kellett háborodni.

Aki nem hisz ebben az interpretációban, az nézze meg a német kormány hétvégi szereplését az európai adatvédelmi kezdeményezés ügyében. A Google Streetview-val és a Facebookkal kapcsolatos egyre fokozódó aggodalmak miatt az Európai Parlament kezdeményezte egy, a korábbinál lényegesen szigorúbb EU-szintű adatvédelmi szabály bevezetését. Ha ez megszületne, akkor az amerikai cégeknek sok százmillió dolláros költséggel vagy büntetéssel kellene számolniuk.

Az ígéretes ügy egyelőre azon csúszott el, hogy szombaton a német kormány nem állt oda az új szabály mellett lobbizó olaszok, franciák és lengyelek mellé. Helyette Cameron érvelését fogadták el, és a szabály megvitatásának egy éves elhalasztására szavaztak. Egy amerikai technológiai cég vezetője azt mondta a Financial Times-nak, hogy a Merkel-lehallgatás kirobbanásakor biztosra vették, hogy az amerikaiak ügye elveszett, és ők lepődtek meg a legjobban, hogy mégsem így történt.

Úgy tűnik, a németeknek sokkal fontosabb az előkészülőben lévő transzatlanti kereskedelmi megállapodás, illetve az amerikai biztonsági ernyő, semmint hogy egy ilyen ügy miatt kockáztatnák bármelyiket.

Sőt, Merkel kancellár állítólag azt mondta Cameronnak, hogy leginkább azt szeretné, ha Németországot is bevonnák az öt angolszász ország lehallgatási kooperációjába.

Mindezek ellenére következménye azért lehet a mostani ügynek. Elsősorban az, hogy az európai közvélemény egyre inkább elveszíti hitét abban, hogy az amerikai vezető szerep jó dolog.

Egyrészt azért, mert az USA szeptember 11-e óta egyszerűen nem képes józan önmérsékletet mutatni. Kívülről úgy tűnik, mintha a hisztéria és a folyamatos rettegés irányítaná az amerikai döntéseket. Ha belegondolunk, hogy Barack Obama heti szinten rendeli meg emberek drónok általi kivégzését, akkor nehéz elhinni, hogy Washington rendelkezik a Nyugat vezetéséhez szükséges mértéktartással.

Másrészt az is nyilvánvalóvá vált, hogy az Egyesült Államok nem képes vigyázni az általa felszippantott milliónyi titokra.

Mind a Wikileaks-ügy, mind a Snowden-ügy azt mutatja, hogy ezek az információk egyszerűen nincsenek biztonságban az amerikaiak kezében.

Mi a garancia arra, hogy az hivatalosan minden bizonnyal védelmi céllal összegyűjtött információk nem kerülnek újra és újra illetéktelen kezekbe? Mi van, ha az általuk lehallgatott és összegyűjtött információknak már Moszkvában és Pekingben is van egy-egy másolata? Vagy esetleg már egy bűnözői csoport dolgozik azon, hogy ezek alapján zsaroljon embereket?

Amerika még mindig a legerősebb hatalom a világon, de egyre inkább erodálódik az az érzés az európai közvéleményben, hogy ezzel felelősen is tudna bánni. Ez viszont nem jó senkinek. Sem nekünk, sem nekik. A közvélemény fenntartásai ugyanis meglehetősen gyorsan beszűrődnek az európai külpolitikába. Mindebből pedig nagyon könnyen elindulhat egy olyan bizalmatlansági spirál, ahol mind Amerika, mind Európa csak a saját rövid távú érdekét nézi, és megfeledkezik a hosszú távú közös érdekről, a világ nyugati típusú berendezkedésének fenntartásáról.