Dankó Pista 60 milliót adományozott Nyírkarásznak

bulvár
2013 október 29., 08:48

Több mint hatvanmillió forintos adományt kapott egykori lakójától, egy 1929-ben Amerikába kivándorolt és ott elhunyt férfitől a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírkarász.

Félegyházi Gábor, a település független polgármestere elmondta: az adományozó, Dankó István, 250 ezer dollárt, kb. 50 millió forintot hagyott vagyonából a 2400 lakosú község önkormányzatára, 25-25 ezer dollárt (több mint 5-5 millió forintot) pedig a helyi római és görög katolikus egyházközségre.

Dankó István 1917. november 17-én született Nyírkarászon, és 12 éves korában, 1929-ben vándorolt ki szülei után az Egyesült Államokba. (Nem azonos a híres nótaszerzővel.) Ott szénbányában dolgozott, majd a Ford autógyárában kapott munkát, végül sikeres kiskereskedelmi vállalkozást hozott létre és működtetett Michiganben.

Halála előtt végrendelkezett úgy, hogy vagyonából két gyereke mellett szülőfalujának is juttat pénzt, amit a település önkormányzata és egyházi szervezetei a község népességmegtartó képességének erősítésére, közintézményeinek fejlesztésére, főként a nyírkarászi gyerekek tanulásának elősegítésére fordíthatnak.

Dankó István végakaratát gyerekei teljesítik, akik édesapjuk hamvainak egy részét is magukkal hozták magyarországi szülőfalujába, és egykori nevelője sírjába temették a nyírkarászi temetőben. A hamvak másik része Amerikában maradt.

Félegyházi Gábor elmondta, hogy az adományozó gyerekeivel egyeztetve az önkormányzat a pénzből a helyi óvodát újítja fel, ahová 75 gyerek jár, és befejezik a kultúrház rekonstrukcióját is. A munkálatokkal a jövő év nyaráig végeznek, és az épületek falára emléktábla is kerül majd, ami hirdeti az adományozó szülőföldhöz való ragaszkodását. Emléktábla kerül a Dankó István hamvainak egy részét tartalmazó sírra is.

A két egyházközség a templomokat, illetve a parókiákat korszerűsíti az adományból. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.