A kegyelmi ügybe belebukó volt köztársasági elnöki 50 millió forintot adományozott az ÁGOTA Alapítványnak.
A 83 éves Timothy Mellon régi milliárdoscsalád örököse, egyszer ellopatott egy helyi hírességnek számító tengerparti sziklát, mert zavarta, hogy apálykor sokan mennek el megnézni azt a háza közelében.
A Tisza Párt elnöke azt írta, 86 kórházba juttatták el a 20 millió forint értékű adományokat. Takács Péter egészségügyi államtitkár „szánalmas vergődésnek” nevezte az akciót.
Az így vásárolt élelmiszerekből az Oltalom Karitatív Egyesület rászorulóknak főz majd.
A tárgyaláson egy papírlapot tartott fel, amire azt írta: Putyin egy faszfej!
A négy alapítvány tevékenysége alapján Mészárosék elsősorban a rászorulókon próbálnak segíteni, betegségek elleni küzdelem, környezetvédelem vagy épp az állatvédelem nincs a listájukon. Saját bevallásuk szerint összesen közel 1,3 millióan részesültek tavaly a szervezetek közhasznú tevékenységéből.
Az adománygyűjtésre Görög Zita egy Birkin-táskás NER-feleségekről szóló poszttal hívta fel a figyelmet, amit Orbán Ráhel is lájkolt.
Támogatóik „lehetővé tették, hogy a 2024-2025-ös években is folyamatosan szélesítsék a civil társadalom és gazdaság valódi híreit”.
Ksenia Karelina egy Ukrajnában humanitárius munkát végző amerikai székhelyű jótékonysági szervezetnek adott pénzt, 12 évre ítélték.
Egy excel kitöltésével kellett volna engedélyt kérnie, amiben többek között arról kérdezték: „gazdaságos-e az adomány elfogadása” annak, aki kapja.
Magyar Péter eközben szavazást indított arról, hogy mit csináljanak az adományokkal.
Amíg nem lesz meg a szerződéskötés, addig ott is maradnak a Belügyminisztérium válasza szerint.
Az idei EP-választáson 98,25 százalékot szerzett itt a kormánypárt.
Magyar Péter jelezte, hogy a hatóságokhoz fordultak az ügyben.
A befolyt támogatásokból volt, akinek az egészségügyi ellátását, másnak a jogosítványszerzését támogatták.