Csaknem 280 millió forint támogatást gyűlt össze tavasszal Szabó Bence százados támogatására, mikor kiderült, kirúgták a rendőrségtől és meggyanúsították, miután leleplezte a Tisza elleni titkosszolgálati akciót.
Ekkora volumenre ő sem számított, és még áprilisban bejelentette, hogy a pénz nagy részét alapítványoknak adja.
Az egyik megjelölt alapítvány a gyerekek jogait védő Hintalovon volt. A szervezet posztjából kiderült, Szabó a napokban személyesen vitte el nekik a felajánlott összeget. Az nem derült ki, pontosan mennyit kaptak. A szervezet azt írta, hálásak a bizalomért. „Nemcsak azért, mert ez a támogatás segíti a munkánkat, hanem azért is, mert megerősített bennünket abban, hogy sokan tartják fontosnak azt, amit a gyerekek biztonságáért és a gyerekekkel szembeni szexuális visszaélések megelőzéséért teszünk.”
A szervezet életében egyébként a kormányváltással komoly változás történt: az alapító, Gyurkó Szilva gyermekvédelmi államtitkár lett.
Szabó Bence áprilisban arról beszélt, a Hintalovon mellett a Kékvonal Alapítványt, a Zóna Alapítványt és Iványi Gáborék Karitatív Egyesületét és az ügyet feltáró Direkt36-ot is támogatja majd.
Szabó azóta visszaszerelt, és Pósfai Gábor belügyminiszter kabinetfőnöke lett.