Molnár Gyula letöltendőt kapott

Molnár Gyulát szerdán másodfokon nyolc hónap börtönre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla, hivatali visszaélésért. Többmilliós pénzbüntetést is kapott.

Molnár Gyula 1994-2010 között az MSZP parlamenti képviselője volt, 2002-2010 között pedig a XI. kerület polgármestere. A 90-es években az MSZP alelnöke is volt, és a Gyurcsány-kormány idején budapesti fejlesztésekért felelős miniszterelnöki megbízottként is működött.

Az ítélet szerint pályáztatás nélkül próbált eladni egy nagyobb ingatlant a Kopaszi-gát mellett Leisztinger Tamásnak. Így akarta meghálálni, hogy a nagyvállalkozó korábban pénzzel támogatta a kampányait. Erről egy olyan tanú számolt be, akit korábban nem hallgatott meg a bíróság.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Az ügyben még 2007-ben egy fideszes önkormányzati képviselő tett feljelentést. Egy 38 hektáros telek eladásának tervéről van szó.

Molnár mellett egykori helyettese, az SZDSZ-es Lakos Imre is a vádlottak padján ült, őt most fél év felfüggesztett börtönre ítélték.

Meglepő az ítélet súlyossága. Egyrészt azért, mert első fokon Molnárt és Lakost bűncselekmény hiányában felmentették. Másrészt azért, mert az ügyész csak felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést kért a másodfokú ítélet előtt.

Mivel az első- és másodfokú ítélet egymástól eltér, ezért Molnárnak joga van harmadfokra, a Kúria elé vinni az ügyet.

Molnár és Lakos is tagadja, hogy bűncselekményt követtek volna el.

Szeptemberben még úgy tűnt, hogy Molnár visszatér a politikába. Az MSZP azt tervezte, hogy 2014-ben őt indítja a XI. kerületben a parlamenti választáson. A bíróság most két évre eltiltotta Molnárt a közügyek gyakorlásától.

Az MSZP szolidaritását fejezte ki az ítélet után Molnár Gyulával.

 

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.