Ombudsmanhoz fordul a TASZ a tűcsere-program felszámolása miatt

Egészségügy
2013 november 05., 14:47

A szervezet szerint alkotmányos jogokat sért a józsefvárosi önkormányzat döntése, mellyel kipaterolják a kerületből az évek óta működő tűcsere-programot.

A programmal több mint háromezer intravénás szerhasználót szolgáltak ki, ezzel jelentősen csökkentve a fertőzések veszélyét, és az érintettek önrendelkezési jogának tiszteletben tartása mellett voltak képesek elérni a kívánt kedvező hatást.

A közleményében a TASZ úgy fogalmaz, hogy

a tűcsere program az egyetlen hatékony módszer a HIV-fertőzések megelőzésére az intravénás szerhasználók körében, megszüntetése fokozza a járványveszélyt abban a kerületben, ahol minden mutató szerint nő a drogfogyasztás és így a fecskendők és tűk megosztásának kockázata. Ez pedig nem csak a drogfogyasztók, de a kerületben élő többi állampolgár egészséghez, illetve egészséges környezethez való jogát is érinti.

A beadvánnyal párhuzamosan száz, a szociális és az egészségügyi ellátásban dolgozó szakember fordult nyílt levélben Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások miniszteréhez, akit arra kérnek, hogy a nyilvánosság előtt álljon ki a program fennmaradása mellett.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.