A Véleményvezérnél nem szeretjük, amikor hazánk jelenlegi helyzetét a kommunista diktatúra idejével hozzák párhuzamba. Ez ugyanisrendszerint olyan túlzás, amelyik egyrészt degradálja a kommunizmus bűneit, másrészt a végül általában túlzónak bizonyuló kritika miatt devalválja az egyébként jogos aggodalmakat is. Nem szeretjük ezeket a párhuzamokat, most mégis ilyennel kell élnünk. A takarékszövetkezetekkel kapcsolatos törvények, különös tekintettel az esedékes törvénymódosításra ugyanis a kádári kolhozosítást, a parasztok tsz-be kényszerítését juttatja eszünkbe.

A törvényjavaslat értelmében egy kormány által közelmúltban létrehozott szerv, a vészjósló nevű Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete ("Szhisz") gyakorlatilag tetszőlegesen felfüggesztheti az egyes takarékszövetkezeti tagok tulajdonjogát. Ha a "Szhisz" 7 (!) évre kinevezett vezetőinek úgy tetszik, akkor xy tulajdonos holnaptól nem szavazhat a takarékszövetkezet ügyeiben. Ehhez mindössze arra van szükség, hogy az adott intézmény szavatoló tőkéje a "Szhisz" által akár az adott takarékszövetkezetre testre szabva meghatározott szint alá essen. Magyarul, ha valamelyik takarék tulajdonosai nagyon ugrálnak az intézményük Takarékbankba olvasztása miatt, akkor az integrációs szervezet bármikor találhat ürügyet, hogy az akadékoskodók tulajdonjogát felfüggessze. Ehhez a kisajátításhoz semmilyen bírósági eljárásra nincs szükség.

Mindez állítólag azért kell, hogy így legyen, mert a magyar gazdaságnak szárnyat adna, ha a takarékszövetkezetekben őrzött betétállományt egy központi szervezeten, a Takarékbankon keresztül lehetne hitelként kihelyezni. Hiszen – folytatódik az érvelés – a takarékszövetkezetek nem megfelelően működnek és a versenyképességük csak az egyesülésükön keresztül biztosítható. Ja, és persze ezzel a tulajdonosok és a betétesek is jobban járnak, hisz egy modern, központosított bank részei lehetnek majd. (Nyilván köztudomású, hogy a nagy állami szervezetek mindig jobban teljesítenek, mint a kicsi, magántulajdonban lévők.)

Azt a tulajdonost pedig, aki a fejlődés útjába áll, ha kell, fenyegetéssel, ha kell, önkénnyel, de jobb belátásra bírják.

Az, hogy mindez mások magántulajdonának nyilvánvaló sárba tiprását jelenti, csak apró, szépészeti probléma. Ahol fűrészelnek, ott hullik a forgács. Jogorvoslati lehetőség meg nincs, mert a kétharmaddal bármikor alkotmánybíróság-biztos törvényt lehet írni.

Nem is érdemes túlelemezni a kommunista párhuzamot, mert annyira nyilvánvaló. Emlékeztetőül csak annyit, hogy Kádárék 1958-ban indították be a kolhozosítás nagy hullámát, amikor is már ÁVH nélkül, de fenyegetések és jogtiprások sorozatán keresztül a magyar paraszti földtulajdon nagy részét tsz-ekbe kényszerítették. Az akkori hivatalos indoklás szerint a kisbirtok korszerűtlen volt, a kényszerrel létrehozott tsz ellenben nagy, modern és hatékony. Akkor is volt, aki elhitte ezt a blődséget, de a többség csak a kényszer hatására lépett be.

Borzasztó érzés azt látni, hogy 23 évvel a rendszerváltozás után egy kétharmados kormány arra használja óriási hatalmát, hogy kádárjánost játsszon. De ami még inkább szomorú az az, hogy ezzel hosszú távon ássák alá a magyar emberek jólétét. Minden komolyan vehető kutatás és felmérés azt mutatja ugyanis, hogy a magántulajdon szentsége egy ország gyarapodásának legfontosabb előfeltétele. A képlet nagyon egyszerű: a magántulajdon tiszteletben tartása nélkül egyetlen ország sem lett még gazdag. Sőt, mindennek a fordítottja is igaz: minél kevésbé tartja tiszteletben a magántulajdont egy ország, annál nagyobb eséllyel fog lecsúszni.

A három és fél éves regnálás alapján megállapítható, hogy ez a kormány nem tekinti szentnek más tulajdonát.

A magánnyugdíjvagyon einstandja, a jövedelmek utólagos adóztatása és most a takarékok államosítása megannyi illusztrációi annak, hogy fenntartják maguknak a jogot, hogy eldöntsék, meddig enyém az, ami az enyém.

Persze akárcsak Kádárék, ők is hisznek abban, hogy jót tesznek. Hogy csak most az egyszer kell mindent rendbe tenni. Csak egyszer kell önkényesen átalakítani a bankrendszer tulajdonviszonyait. Aztán utána mehet már minden békésen, szabályosan. De mint minden forradalmár elfelejtik, hogy közben receptet, ösztönzést és legitimitást adtak azoknak, akik négy, tíz vagy húsz év múlva hasonló galádságot próbálnak majd elkövetni. Akkor viszont részben a mostani haszonélvezők vagy leszármazottaik lesznek a kárvallottak.