Martonyi: A holokauszt a legnagyobb magyar trauma

Egyéb
2013 november 25., 11:09

Izraeli látogatására időzítve cikket írt a magyar külügyminiszter a Jerusalem Post című lapba, amiben a magyar kormány antiszemitizmus elleni elkötelezettségét taglalja.

Zsidó reneszánsz Magyarországon a cikk címe, mert kitér arra is, hogy a magyarországi zsidó közösség virágzik, intézményei fejlődnek.

„Nem vagyok zsidó, katolikus vagyok, de sokszor gesztikulálok a kezeimmel – és korántsem ez az egyetlen dolog, amiben hasonlítok a zsidókra”

- ezzel a mondattal kezdődik Martonyi János cikke.

Az írás első felében nagyon élesen kifakad az antiszemitizmus ellen. Az élet és a halál, a jó és a rossz küzdelmeként szól az antiszememiták elleni harcról.

„A magyar holokausztot magyarok követték el magyarok ellen. A végrehajtók és az elkövetők is magyarok voltak. És higgyék el nekem, hogy ez a legnagyobb nemzeti trauma, amivel együtt kell élnünk”

- írja többek között.

Felidézi, hogy Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes egyértelműen kifejezte, hogy a magyaroknak felelősséget kell vállalniuk egykori tetteikért, és az egész kormány nevében mondta ezt.

Hosszan méltatja, hogy mennyi mindennel járultak hozzá a magyar kultúrához, tudományhoz és politikához a magyarországi zsidók. Többek között az 1848-49-es szabadságharcot, a Nobel-díjas tudósokat hozza fel.

Kitér arra is, hogy nagyon szorosak az izraeli – magyar kapcsolatok. Például azért, mert 200 ezer magyarországi gyökerű zsidó él Izraelben. Mivel sokan közülük kettős állampolgárok, és így szavazhatnak a 2014-es választáson, ezért szerinte különösen mély a két állam kötődése egymáshoz.

Azzal fejezi be, hogy a kormány soha nem fogja feladni a gonosz elleni harcot: az antiszemitizmus ellen tántoríthatatlan küzdelmet vív Magyarország.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.