Alighogy felfedeztük, már el is veszthetjük az ISON üstököst

tudomány
2013 november 26., 05:17
comments 4

Pedig elég látványos lehetne, amikor a Napot megkerülve decemberben elhaladna a Föld mellett. Az ISON-t, vagy ha úgy jobban tetszik, a Nyevszki-Novicsonok üstököst, esetleg C/2012 S1-t Vitalij Nyevszki és Artyom Novicsonok fedezték fel 2012. szeptember 1-én (ebből máris levezethető a tudományos nómenklatúra is: C = üstökös [Comet], a perjel után pedig a dátum).

Tehát adott ez az öt kilométer átmérőjű por és sziklahalmaz, amit a gravitáció és némi jég tart egyben. Ez most olyan közelről kerüli a napot, hogy már-már beleütközik - a számítások szerint november 28-án, két nap múlva mindössze 1,165 millió kilométerre lesz a felszínétől - ehhez vegyék hozzá, hogy a nap átmérője 1,39 millió kilométer. A Föld ennél 80-szor messzebb kering a Naptól.

Az üstököst folyamatosan figyelik a csillagászok, de most történt vele valami. Hirtelen lecsökkent a fényereje, ellenben robbanásszerűen nőtt a porkibocsátása. Ami akár azt is jelentheti, hogy a Nap hője megolvasztotta a felszínét, és darabjaira hullott. Vagy nem.

Nem tudunk semmit.

Vagy ahogy a NASA tudósai fogalmaznak:

"Folytatnunk kell az üstökös megfigyelését, hogy bizonyosak legyünk a történtek felől. Utoljára ilyen tárgyat sohasem láttunk!"

Az üstökös sorsa iránt aggódók csütörtökön a NASA tudósaival együtt követhetik, ahogy az üstökös, vagy ami maradt belőle, megkerüli a Napot. (Via NASA, Slate)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.