Egy argentin autószerelő forradalmasíthatja a gyerekszülést

Tbg
Egészségügy
2013 december 03., 15:38

Jorge Odon egy sima argentin autószerelő, akinek éjszakánként különös gondolatai támadnak, legalább nyolc dolgot talált már fel az éjszaka közepén saját bevallása szerint - de mindig valami olyasmit, ami az autószereléssel kapcsolatos.

odon-machine

2005-ben azonban egy barátját látta vendégül, akit a vacsoránál megtréfált: egy üres borosüvegbe belenyomta a dugót és különféle eszközöket tett az asztalra, amikkel ki lehet szedni a dugót, közöttük volt egy zacskó is. A barátja végül arra jutott, a dugót csak úgy lehet kiszedni, hogy az üveget az ember széttöri.

Odon azzal nyerte meg a fogadást, hogy egy sima nylonszatyorral kiszedte a dugót az üvegből.

Az ötletet a Youtube-on látta. és ahogy este megint álomba merült, az éjszaka közepén az jutott eszébe, ezzel akár a gyereket is ki lehetne szedni a terhes nőkből.

A gondolat nem hagyta nyugodni, ezért Buenos Airesbe ment, felkeresett egy szülészt, aki először nem hitt a szemének - Odon megint a dugós trükkel jött - majd elgondolkodott rajta, és felajánlotta, segít az autószerelőnek egy prototípust elkészíteni.

A prototípus elkészült, egy műanyagbúra volt a méh, benne műanyag babával, de még ekkor is csupán hóbortos felhasználónak nézték Odont, aki most részletes interjút adott a BBC-nek.

2008-ban gyorsultak fel az események igazán, amikor az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is felkarolta a dolgot.

A szülés ugyanis még ma is igen kockázatos dolog, a legnehezebb művelet éppen a babának a méhből való kihúzása, amelyet még minden tíz szülésből egynél problematikus. A szülészek ugyan régóta használnak mindenféle fogókat, vákumos megoldásokat ezekre a helyzetekre, de a sérülésveszély még mindig túl nagy.

Az Odon-féle eszköz azért jelenthet áttörést, mert a duplaréteű, levegővel telt zsák teljesen körbezárja a baba fejét, így a baba kihúzásánál az egész fejen eloszlik az erő, vagyis sokkal kisebb a karcolás, horzsolás, zúzódás lehetősége.

Arról nem is beszélve, hogy a HIV-fertőzött anyák így kisebb eséllyel adják át gyereküknek a fertőzést.

Évente kb. 5,6 millió gyerek hal meg közvetlenül a szülés után vagy előtte, ezekben az ezesekben - a fejlődő országokban - az anyák 99%-a is életét veszti.

Odon találmánya, amelyet éppen azért jó, mert használata egyszerű és biztonságos, illetve nem költséges. Azóta további találmányokkal tökéletesítette az eszközt - a baba fejére példuál a zsákot felrakni kicsit bonyolult volt, ezen javított.

Odon 2008 óta már csak ezzel foglalkozik, azóta további három találmánnyal tökéletesített szerkezetét - ezek egyike a zsák felhelyzezését segíti.

Ezzel az eszközzel már 30 anya szült Argentínában, most egy újabb százfős, önkéntességen alapuló kísérlet következik. Ezután próbálhatják ki az eszközt Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában is. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.