Míg Rezesovát bekasztlizták, Vizoviczkiék szabadon mászkálhatnak Pest megyében

Tbg
bűnügy
2013 december 03., 21:06

A házi őrizetből lakhelyelhagyási tilalomra enyhítette Vizoviczki László és négy főrendőr kényszerintézkedését a Fővárosi Törvényszék, értesült a Pesti Srácok.

Így a budapesti éjszakai élet valamikori királya és a korrupciós ügy egyéb szereplői is kimozdulhatnak Budapest és Pest megye területén belül. A nyomkövetőt azonban a bíróság "indokoltnak találta", így azt viselniük kell.

A bíróság indoklása szerint a nyomozás lassan lezárul, így már nem kell attól tartani, hogy az eljárás sikerét vagy  tanúkat befolyásolnának, a nyomkövetők miatt tudni fogják, merre vannak.

Mit mondana erre Rogán?

Vizoviczki Lászlónak több budapesti szórakozóhelyen üzleti érdekeltsége volt, és számos rendőri vezetővel volt kapcsolata, akik egyrészt biztosították ezeknek a helyeknek a zavartalan működését, másrészt a konkurenciát igyekezték razziákkal megzavarni.

Az ügyben több rendőri vezetőt is meghallgattak. Vizoviczkit május végén engedték ki az előzetes letartóztatásból és házi őrizetbe helyezték. Innen került most még enyhébb kényszerintézkedés alá, kvázi Pest megyében szabadon mozoghat.

A hír azért is meglepő, hiszen ma délelőtt, Rogán Antal a négy ember halálával járó közúti balesetet okozó Eva Rezesova lakása előtt tartott magánsajtótájékoztatót. A szlovák-magyar milliomost nemrég ítélték 6 év börtönre, de büntetését a jogerős ítéletig házi őrizetben tölthette volna.

Rogán akciója után Rezesovát visszavitték a börtönbe. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.