Megrongálták a hanukagyertyát a Blaha Lujza téren

Röviden

Egy férfi hajnalban megrongálta a Blaha Lujza téren hanukára felállított nagy gyertyatartón lévő tájékoztató táblát. A józsefvárosi rendőrök a férfit a helyszínen elfogták, gyorsított eljárással kerül bírósága elé – írja az MTI.

Hosszabban

A gyanúsított hajnal 3 óra körül beleütött a tájékoztató táblába, ami leszakadt a helyéről – írja a Magyar Távirati Iroda. A rendőrök azonnal elfogták, és előállították a VIII. kerületi rendőrkapitányságra. A férfi beismerő vallomást tett. Azt mondta, hogy részeg volt, józanul nem tett volna ilyet.

A 22 éves fővárosi fiatalember őrizetbe került, és „vallási tisztelet tárgyának megrongálásával elkövetett rongálás” megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást ellene.

Korábban már elfogtak három fiatalt (illetve ketten feladták magukat), akik még november 30-án rongáltak meg hanukai gyertyatartókat és a hozzájuk tartozó táblákat a Blahán, a Nyugatinál és a Városház parknál. Szintén megrongáltak egy hanukai gyertyatartót november 29-én az Örs vezér terén, azt az elkövetőt még keresi a rendőrség.

A hanuka, a zsidó vallás egyik legnagyobb ünnepe november 28 óta tart, akkor gyújtották meg az első gyertyát a gyertyatartókon.