Az apartheid éveiben a világ civilizáltabb országai bojkottal díjazták a faji elnyomást, ami körülbelül olyan hatással volt a dél-afrikai bortermelésre, mint a moszkvai Gum áruház kereslete a magyar borkínálatra. De az ország demokratizálódását követő piacnyitás lehetőséget teremtett az amúgy remek adottságokkal rendelkező dél-afrikai szőlészet feltámasztására.

Így történt, hogy a filoxérajárványt követő százéves tetszhalálból sikerült feltámasztani Nelson Mandela kedvenc borát, a Vin de Constance-t. Ez egy édes vörösbor, ami a 19. században már nagyot futott a borkedvelők és szenvedélybetegek körében - Jane Austin és Baudelaire is rajongott érte, utóbbi a Romlás virágai című kötetében szeretője ajkaihoz hasonlította az italt.

A bor története kicsiben Dél-Afrika története is. 1685-ben egy holland telepes, Simon Van der Stel volt az, aki előbb gondosan talajmintát vett Fokföld földjeiből, hogy aztán a megfelelőnek talált, vulkanikus hamuval borított völgyre rámondja, hogy az az övé. A birtokot Constantiának nevezte el, a völgyet pedig Muscat de Frontignan szőlővel, a muskotályos fekete rokonával telepítette be, és termelte természetesen édes borát egészen a filoxérajárványig, amely itt is kipusztította a tőkéket.

A birtokot még az apartheid éveiben, 1982-ben támasztották fel, amikor az új tulajdonosnak sikerült visszanyomoznia az eredeti, 1656-ban telepített tőkék ősanyját. Mire azok termővé váltak, már véget is ért az apartheid, így egyből exportpiaca is lett a Vin de Constance-nak, amit maga Mandela is nagyon kedvelt. (Via The Daily Beast)