Órákig támolyog ébredés után? Nyugi, normális! Az ember lassabban bootol, mint a Windows

  • Jó reggelt! Értik egyáltalán, miről beszélünk? Nem, mi?
  • Mert még nem tértek magukhoz.
  • Az emberek harmada ébredés után még órákig nincs teljesen magánál.
  • Keveset aludni rossz dolog. De az még rosszabb, ha rosszkor alszunk, és rosszkor ébredünk.
  • Szintén komoly hiba, ha rászokunk a szundítás gomb használatára.
  • Az agyunk amúgy lefekvés előtt pár órával teljesítene a legjobban.
  • Maria Konnikova tudományosbestseller-szerző a New Yorkerben ismeretterjeszt.

A legtöbb hétköznap ugyanúgy kezdődik: értelmezhetetlenül korán pittyegő óra, kapálódzó mozdulatok a sötétben a szundítás gomb felé, majd ugyanez lepörgetve még párszor, utána pedig kikászálódás az ágyból.

Ez a pár megnyert perc remek lehetőségnek tűnik, hogy erőt gyűjtsünk meg összeszedjük a gondolatainkat az előttünk álló napra. De a valóságban eléggé kiszúrunk magunkkal. Ha tényleg elszundítunk ebben a pár percben, az egész alvási ciklusunk elölről kezdődik. És annak épp az első fázisából a leggyötrelmesebb felkelni.

Ébredéskor vagyunk a legrosszabb agyi formában

A hirtelen és túl korai ébredés egyik következményét alvás utáni tehetetlenségnek nevezik. A jelenség csak 1976-ban kapott nevet, az ébredés pillanata és a teljes magunkhoz térés közti állapotot fedi le. Ami annál komolyabban jelentkezik, minél váratlanabbul ébredünk. Igazán sima ébredés amúgy sosincs, amikor úgy érezzük, hogy minden nagyon gyorsan és könnyedén ment, akkor is egy fokozatos, bonyolult folyamat játszódott le az agyunkban.

Az ébredés pillanatában az agytörzs arousal rendszere gyakorlatilag azonnal aktiválódik. Ez az agyterület felelős az alapvető élettani funkciókért. De az agy külső területei, főleg az agykéreg, ami a döntéshozatalban és önkontrollban játszik fontos szerepet, lassabban tér magához.

Ezekben az első, ébredés utáni percekben a memóriánk, a reakcióidőnk, a problémamegoldó-képességünk és a figyelmünk is akadozva működik csak. Még az olyan egyszerűbb feladatok is nehézséget okozhatnak, mint a villanykapcsoló megtalálása.

Kenneth Wright neurológus szerint a kognitív képességeink legjobban pár órával a szokott alvási időnk előtt funkcionálnak, legrosszabbul pedig a megszokott ébredési időnk környékén. Ebben az alvás utáni tehetetlenség állapotában olyan dolgokat is megtehetünk, amit tiszta fejjel végiggondolva nem biztos, hogy meglépnénk.

A szundítás gomb megnyomása pont ilyennek számít.

Órákon át csak támolygunk

Újabb kutatások szerint az alvás utáni tehetetlenség állapota akár órákig is eltarthat. A Harvard kutatói, Charles Czeisler és Megan Jeweff három napon át figyeltek meg embereket, és azt találták, hogy a tehetetlenség utolsó rezdülései az agyban valamikor ébredés után kettő-négy óra elteltével múlnak csak el.

Miközben a megfigyeltek már 40 perc után azt mondták, hogy teljesen ébernek érzik magukat, az agytevékenységük nem erről árulkodott. A szokásos napi rutin beindítása, a reggeli, a zuhanyzás sem segített, a kognitív képességeink egyszerűbben lassabban pörögtek fel, mint azt általában gondolni szokás.

Amikor egy békés hétvégi délelőttön magunktól ébredünk fel, azt főleg két tényező szabályozza: a külső fény mennyisége, és a belső ébresztőóránk, azaz a cirkadián ritmusunk működése.

A különbséget, ami a tényleges, társadalmi-életmódbeli szabályozáson múló, tehát kényszerű ébredési időnk, és a belső, biológiailag optimalizált felkelési idő között feszül, társadalmi jetlagnek nevezik. A müncheni Ludwig-Maximilians egyetem kutatója, Till Roennebeg több mint hatvanötezer ember adatait feldolgozva nemrég arra jutott, hogy nagyjából az emberek harmada szenved ennek erős változatától. Ami azt jelenti, hogy náluk az átlagos különbség aközött, amikor a szervezetük felkelne, és aközött, amikor fel kell kelniük, legalább két óra. Az enyhébb verzió, ami kb. egyórás eltérést jelent, az emberek 69 százalékát sújtja.

Roenneberg Marc Wittmannal közösen tovább kutatott, és azt találták, hogy akiknél rosszkor jön a reggeli ébredés, 33 százalékkal nagyobb hajlandósággal szoknak rá a dohányzásra, az alkoholra és a koffeinre.

Az a szokásunk, hogy elmegyünk aludni, majd nem természetes pillanatban ébredünk, az egyik legelterjedtebb magas kockázatú viselkedés a modern társadalmakban

– mondja Roennberg, aki szerint az elégtelen alvás annyira megterheli a szervezetet, hogy ez lehet a magyarázata annak is, hogy az éjszakai műszakban dolgozóknál nagyobb eséllyel fordulhat elő rák, szívelégtelenség, cukorbetegség és más krónikus betegségek.

Egy másik idei kutatás az orvosi egyetemre járók teljesítményét vizsgálta az alvási szokások szempontból. Ott az jött ki, hogy az alvás időzítése fontosabb tényező az iskolai teljesítményben, mint az alvás hossza vagy a minősége.

Rövidebb munkanapokat!

Az alvás utáni tehetetlenség és a társadalmi jetlag hatásai viszont visszafordíthatóak. Wright kempingtúrára induló fiatal felnőttek alvásszokásait vizsgálva figyelte meg, hogy az egy hét alatt is átalakultak a túrázók alvási mintái. Az egész mögött a melatonin hormon termelése áll. Ez a hormon irányítja az alvási ciklust, és azt figyelte meg, hogy a túrát megelőző napokban a hormont a szervezet a szokásos elalvási idejük előtt két órával, este fél 11 felé kezdte el termelni, és ébredés után, 8 körül szívódott fel.

A túra után ez a minta látványosan megváltozott. A melatonin szint ekkor napnyugta környékén növekedett meg, és napkelte környékén esett vissza, átlagosan ötven perccel az ébredés előtt. Azaz a mesterséges fény és az ébresztőórák hiánya nemcsak az elalvást könnyíti meg, hanem az ébredést is. A kísérletben résztvevők alvási ritmusa napfelkelte után elkezdett ébredőpályára állni, szóval amikor tényleg felkeltek, jóval éberebbek voltak, mint amilyenek egyébként szoktak lenni. A tehetetlenség pedig szinte egyáltalán nem mutatkozott.

Wright szerint a reggelente jelentkező bizonytalankodásunkért főleg az elmozdított melatonin-szint felelős. Azaz hogy a jelenlegi életritmusunk és társadalmi gyakorlatunk mellett a hormon jellemzően csak két órával az ébredésünk után oszlik fel szervezetünkből. Ha alvásunkat jobban hozzáigazítanánk a természetes fényviszonyok alakulásához, jóval könnyebben tudnánk felébredni.

Régen amúgy kifinomultabb rendszer működött. A XIX. század első felében az Egyesült Államokban például 144 külön időzóna létezett. A városok maguknak állították be a saját helyi időbeosztásukat, ahhoz kalibrálva, hogy akkor legyen dél, amikor a nap az ég tetőpontjára ér. 1883-ban, főleg a tömegközlekedés és az államok közötti kereskedelem összehangolása miatt az országban négy időzónát vezettek be. 1884-ben pedig az egész bolygót 24 időzónára osztották.

Ezek a kutatások mind azt mutatják, hogy ezzel jelentős produktivitástól megfosztva az embereket. A legtöbb napon egyszerűen erőszakot teszünk az optimális biológiai működésünkön, ez pedig nemcsak a kreatív energiákat vágja vissza, de kifejezetten egészségtelen is. Ezért lenne érdemes rövidebb munkanapokban és környezeti változásokhoz igazított időzónákban gondolkodni.

(via Maria Konnikova írása a New Yorkeren)

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.