• Kettő az egybe', mint negyvenegybe'?
• Mi lesz, ha a kígyót keresztezzük a sündisznóval?
• Fogpiszkáló, ha el nem baszom.
• Na jó, én ugrok egy seggest!
• Még jó, hogy nem léptünk bele!
• Ha le- vagy összerakom: laptop.
• Ha szétszedem/kihajtom: tablet.
• Ez a 2 in 1 gépek egyszerű definíciója.
• 2013 végére több tucatnyi ilyen típust öntöttek a piacra a Wintel platform újjáélesztésében reménykedő gyártók.

Még nem tudjuk, hogy a vásárlók hogyan fogadják az új gépkategóriát, és valóra válhat-e az Intel-Microsoft páros álma, miszerint a 2 in 1 gépek képesek lesznek kihasogatni maguknak a valami nagyobb szeletet a hordozható számítógépek egyre inkább eltabletesedő piacából, illetve sikerül-e meggyőzni a kiöregedő PC-k tulajdonosait, hogy ne valami Macbook Air–Ipad-duót vegyenek, hanem egy olyan eszközt, ami egyszerre laptop és tablet, de igazából egyik sem. És persze Windowst futtat.

A 2010-ben megjelent Apple Ipad (és a nyomában kibontakozó androidostablet-invázió) alaposan átrendezte a mobil számítástechnikai eszközök piacát. A tabletek és a velük egyre inkább konvergáló, egyre nagyobb és egyre okosabb mobiltelefonok látványos és eddig megállíthatatlannak tűnő terjedése komolyan megrendítette a nagy laptopgyártókat, de a folyamat a Microsoft számára a legaggodalmasabb, mivel a tablet/mobilvilágban a korábbi PC-oprendszermonopólium eddig eléggé szopórolleren van. Az új világban a Google és az Apple a két Microsoft, a két meghatározó oprendszergyártó. (Illetve ma már jobban szereti mindenki az ökoszisztéma kifejezést, az oprendszer annyira 1995.) Hiába az újabb fejlesztések, hiába az elköltött dollármilliárdok, a tabletek egy tizede sem futtat Windowst, míg az Android és az Apple IOS részesedése 40% fölötti. (Valamivel az IOS vezet, de az Android folyamatosan erősödik.) Plusz: a Microsoft első saját tabletje, a Surface akkora bukás volt, hogy Rottenbiller adta a másikat.

És ugyan több tabletet szerelnek már Intel processzorokkal (leginkább Atommal), de azért az Intel számára sem kedvező folyamat a tabletesedés, mert az energiatakarékos, egyszerűbb operációs rendszereket futtató tabletek nagyobb számban csökkentett utasításkészletű (RISC) processzorokat használnak, elsősorban a brit ARM cég architektúráját, illetve a csúcsmobiltelefonokban gyakori Qualcomm egységeket.

2012 közepén a tabletinvázió (elsősorban az Ipad) fojtogatni kezdte az addig legsikeresebb laptopszegmenst, az ultrabookokét is; drámai visszaesés következett. Az elemzők (úgy értem: AZ ELEMZŐK) már a netbooksztorit kezdték emlegetni, hogy tudniillik az ultrabook termékkategória is olyan villámgyorsan és nyom nélkül tűnik majd el, mint három évvel korábban a netbookok. Emlékeznek még? 2007 és 2009 között mindenki a parányi, 10 collos vagy még annál is kisebb képernyővel szerelt, egy kiló körüli, olcsó (százezer forint vagy az alatt) laptopokat vadászta: Asus Eee PC, Acer Aspire One és a többi. Alig két évig tartott a netbookláz, aztán olcsóbbá és könyebbé váltak a nagyobb kijelzőjű gépek, és a netbookok meg úgy eltűntek, mintha soha nem is lettek volna, ha ma meglát valaki egyet a Starbucksban, hangosan fölröhög. Még a szó is kikopott a használatból. Következett a 11-13 collos, 1,5-2 kilós, egyre vékonyodó laptopok, az ultrabookok korszaka. Úgy tűnik, ennek a tabletinvázió vet véget.

Azon túl, hogy az Apple vérprofi marketingjével és utánozhatatlanul erős minőségérzetet adó szoftvereivel – az ökoszisztéma! – mérföldekkel a konkurencia előtt jár.

1. Mobilabbak, tehát kisebbek, könnyebbek és hosszú ideig bírja az akksi.

2. Olcsóbbak.

Mi a gyengéjük?

Amennyire jól lehet rajtuk a fotelben hátra dőlve, az ágyban vagy a metrón olvasgatni vagy videót nézni (médiafogyasztani), annyira nem lehet róluk/velük dolgozni. Ha photoshopolni kell valamit, vagy hosszabb szöveget, akár egy terjedelmesebb mailt írni, pláne táblázatot kezelni, érdemesebb átülni egy hagyományos géphez: billentyűzet, egér.

A nagy laptopgyártók (Lenovo, Asus, Acer, Samsung, Dell, Sony, HP, Toshiba) az Intellel és a Microsofttal összefogva tehát olyan gépkategóriát próbáltak összehozni, amely kábé mindkét igénytípust képes kiszolgálni, tehát médiafogyasztásra (hátradőlős, lean back felhasználás) illetve munkára (előredőlős, lean forward) is jó. A 2 in 1 kifejezéssel is valamit olyasmit akarnak sugallni, hogy egy árért, egy gépben két eszköz funkcióit kapjuk. A gyártók reménye: visszahódítani valamennyit abból a piacból, amelyet az Apple 2010 óta folyamatosan nyomás alatt tart.

Ez lesz az új frontvonal a tabletpiacot megteremtő Apple-lel szemben.

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója már 2012 tavaszán kijelentette, hogy nem hisz a laptop-tablet hibrid koncepciójában, szerinte ez olyan, mintha a hűtőszekrényt a kenyérpirítóval akarnánk keresztezni.

Jóval az Ipad előtt is léteztek már többé-kevésbé használható tablet PC-k (a Microsoft már 2002 óta készít tabletképes Windows-verziókat), de igazán népszerűvé egyik sem vált. Túl nagyok, túl nehezek és nehézkesek voltak, nem bírták sokáig szuflával sem. Túl nagy volt a fogyasztásuk, a Windows zabálja az áramot, legalábbis sokkal többet eszik, mint a mobiloprendszerek, az Android vagy az IOS.

2012-ben Tim Cook még joggal röhögte körbe a próbálkozásokat.

Az 2013 őszétől változni látszik a helyzet, a szaksajtó legalábbis pozitívan fogadta az újabb Intel processzoros, windowsos tablet-laptopokat. Szinte mindegyikről megjegyezték, hogy az Ipad kifinomultságát még nem érik utol, de már látótávolságba értek. Az Intel új processzorgenerációjával (Core 4th Gen) szerelt gépek könnyebbek, gyorsabbak, energiatakarékosabbak lettek, így sokkal kényelmesebben használhatók, mobilabbak. A Windows 8 is kapott egy jelentős szervízt, kijött a 8.1.

A Microsoft a Surface 2 Pro verziójával egy laptop teljesítményét ígéri tabletformában. 8 GB RAM és 512 GB-os háttértár a legerősebb változatban, Core i5-ös processzor, igaz, ez már ezer dollár feletti árért, és a billenytűzetet külön kell hozzá megvenni, ha valaki hagyományos (laptop) gépként szeretné használni. Ez a koncepció a tabletből közelít a laptop felé. Tabletnek brutálisan erős hardver, ennek megfelelően nagyobb, nehezebb is, mint a tabletek, és egy különálló (és sajnos csak külön kapható) billetyűzettel kiegészítve válik közel teljes értékű laptoppá vagy valami olyasmivé.

Még lelkesebben fogadták a techszakik a Lenovo Ideapad Yoga 2 Prót, amely egészen káprázatos 13 collos kijelzővel (3200x1800 pixel, sokkal jobb még az Apple Retinájánál is!), másfél kiló körüli súllyal, és ezer dolláros árral (ez a legolcsóbb, Core i3 processzoros modell, a legdrágább pedig 1500 dollárért i7 processzoros és 512 GB SSD-vel szerelt) próbálkozik a karácsonyi piacon. (Októberben jelent meg az USA-ban.)

A Lenovo (illetve ebben a termékkategóriában jogelődje, az IBM) tapasztalt tablet-PC-gyártó, a Thinkpad márka 2005 óta próbálkozik a műfajjal, a 2006-os X60 Tablet az Ipad előtti világ egyik legsikeresebb táblagépe volt. A Yoga kijelzőjét 360 fokban körbe lehet fordítani, így, teljesen kifordítva válik teljes értékű (bár kicsit nehéz, majdnem másfél kilós) tabletté a gép. Ez a Surface Pro koncepció kváziellentéte: a laptop tabletesítése.

Ugyanez lenne a Sony Vaio két modellcsaládjának, a Flipnek és a Duónak koncepciója, az előbbi az olcsóbb (1300 dollár), cserébe elég gyengén bírja akkumulátorral, és nehéz (több mint két kiló), viszont nagyon nagy és szép a kijelzője (15”, 2880x1620). A Duo kijelzője rácsúszik a billenytűzetre (nem körbefordítható), nagyon szép és jól összerakott, gyors, erős gép, de drága is: 1800 dollár, ennyiért 4-5 nagyon jó tabletet lehet venni.

A Dell XPS 12 egy harmadik képernyőkifordítási módszert tud: a kijelző vékony fémkeretben forog. Ez a gép viszonylag olcsó, csak 800 dollár, de már egy éve piacon van, a nyáron frissített, már negyedik generációs Core processzoros (Haswell), nagyobb akkumulátorral szerelt verzió 1200 dollár.

A Dell teljesen beteg névadási rendszerében könnyen el lehet veszni: az XPS 13 pédául teljesen hagyományos laptop (ultrabook), az XPS One 27 pedig Imac-konkurens all-in-one desktop PC, az XPS 11 pedig Yoga-módra kihajtható 2 in 1. Ennek így mi értelme?

Az Asus jelentős szereplő az androidos tabletek piacán is, sőt a legjobb kis formátumú (7 collos) tabletnek tartott Google Nexus 7-et gyártja. Windowsos 2 in 1 megoldása a „dokkolt tablet” irányból közelít: a Transformer Book T100 tulajdonképpen egy billentyűzethez csatlakoztatható Intel Atom processzoros, 2 GB RAM-os tablet. Van az Asusnak hasonló elven működő androidos gépe is, a Transformer Pad (négymagos processzorral, 2560x1600-as felbontású 10,1 collos kijelzővel). Mindkettő olcsó, inkább a tablet-árkategóriában mozog 400 dollár körül, itthon 80-100 000 forint.

Az Asus legdurvább integrációs kísérlete alighanem a Transformer AIO, ami egyszerre egy all-in-one (tehát Imac-stílusú, képernyővel egybe épített) desktop, egy windowsos tablet és egy androidos. Tabletnek gigantikus, 18 collos. 3 in 1. Hogy mi értelme, ne kérdezzék. Néhány iparági okos szerint akár ez lehet a desktop PC jövője, más iparági okosok szerint pedig irtózatos hülyeség.

Ugyanennek az őrületnek az egyáltalán nem életképtelen mobilmegoldása az Asus Transbook Trio (Transformer Book TX300), aminek a billentyűzete alatt egy kifejezetten erős (Core i7, 4GB RAM, 628 GB SSD) windowsos ultrabook lapul, a kijelzője (1920x1080) pedig önálló androidos tablet, ami a billentyűzetre dokkolva simán csak képernyőként műkodik, arról levéve önálló életre kel. Ezernégyszáz dollár körül kapható, ami nem is drága, kábé ilyen erős sima laptopokat veszetegetnek ennyiért. Kicsit nehéz, de az elem jól bírja, többek szerint ez a legjobb kísérlet a 2 in 1 koncepció megvalósítására.