Gyermekrajzok nyomán játékokkal elevenednek meg a háború borzalmai

háború
2014 január 05., 18:17
comments 2

Az 1974-ben született Brian McCarty a világ legnagyobb játékgyárai számára készített fényképeket, és annyira beszippantotta ez a világ, hogy a mai napig játékokon át szemléli a világot. De idővel fokozatosan a képzőművészet felé sodródott. A játékok világát viszont egy pillanatra nem engedte el, kezdeti szürrealista játékábrázolásai után fokozatosan talált rá arra az útra, amivel világhírű lett: háborús traumákat átélt gyerekek rajzait eleveníti meg játékok segítségével.

Munkájának lényegi eleme maguknak a rajzoknak az elkészülte is. Mint 2012-es TEDx-es előadásában elmondta, a rajzolás segít a traumákat átélt gyerekeknek, akiknek sok nehézséget okozhat, hogy elmeséljék mi történt velük, hogy újratanuljanak kommunikálni a külvilággal. McCarty szerint a játék és a művészet lehet a két eszköz, ami segíthet ebből kitörni.

photo_camera Fotó: Brian McCarty
photo_camera A rajzok alkotói mindig névtelenek maradnak

A kaliforniai fotós a délszláv háborúban ismerkedett meg a harcok borzalmaival, jelenleg is futó, WAR-TOYS projektjét 2011-ben kezdte el fotózni. Olyan helyekre utazott, ahol állandóak a harcok. Eddig Palesztinában és Izraelben járt, a határ mindkét oldalán élő gyerekekkel megismerkedett. Segélyszervezetekkel együttműködve dolgozott együtt velük, és speciális tudású szakemberek részvételével szerveztek terápiákat a számukra. Ennek volt fontos eleme a rajzolás is.

A rajzokat aztán alapként felhasználva a helyi piacokon vásárolt játékokat, és a lehető legtöbb részlet egyezésére figyelve, a trauma eredeti helyszínén fényképezte újra a szituációkat a játékok segítségével. Az eredmény pedig igazán megrázó lett. A tervek szerint a projekttel a közeljövőben Afganisztánba, Dél-Szudánba és Kolumbiába fog utazni, hogy aztán a végén egy egységes albumba rendezve mutathassa meg, mennyi közös van abban a tapasztalatban, ahogy a gyerekek átélik a háború iszonyatát.

McCarty projektjéről, a rajzok és a képek születéséről többet honlapján lehet olvasni, eddigi képeiből készült monográfiája szintén ott vásárolható meg.

wart5r

photo_camera (Fotó: Brian McCarty)

wart4r

photo_camera (Fotó: Brian McCarty)

wart3r

wart3

wart2r

photo_camera (Fotó: Brian McCarty)

wartoys1r

photo_camera (Fotó: Brian McCarty)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.