Négy évet kell ülnie a volt román kormányfőnek

bűnügy
2014 január 06., 16:19

Négy év börtönre ítélték Adrien Nastasét, Románia 2000-2004 közötti miniszterelnökét. A szociáldemokrata politikus volt már börtönben, akkor illegális kampányfinanszírozásért. Tavaly márciusban szabadult, most vissza kell mennie.

ROMANIA-POLITICS-JUSTICE-GRAFT-FILES

Nastase bűne az volt, hogy ajándékokat és pénzt követelt Irina Jianutól, hogy a nő megtarthassa igazgatói székét a román építészeti főfelügyelőségen. Nastase felesége három év felfüggesztett börtönt kapott bűnrészességért, és a családnak jelentős pénzbírságot is meg kell fizetnie.

Jianu összesen 630 ezer euró értékben adott pénzt és ajándékokat, plusz felújította a család villáját is. Valószínűleg nagyot lehet kaszálni a román építési hatóság vezetőjeként, ha ennyi kenőpénzre tellett. Az ajándékok nagy része Kínából származó műtárgy volt. Nastase további bűncselekményt követett el, amikor a vád egyik tanúját, egy Kínában működő román diplomatát 2006-ban megfenyegetett, hogy vonja vissza vallomását. (kronika.ro)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.