Budapest Releváns Arcai – Kinek a hatása volt közvetlenül is érezhető Budapesten? Kikkel találkozott az ember leginkább, ha városfejlesztésről, építészetről volt szó? Kiknek köszönhetően került a világ nyilvánossága elé a város?

A listát 2010-ben, 2011-ben és 2012-ben is összeállítottuk.

Hoppá, ahhoz, hogy felkerüljön valaki a Budapest Releváns Arcai listára, elég egyszerűen egy nagy nyilvánosságot kapó tirpáknak lenni?! Természetesen nem: nem árt, ha emellett egy jelentős pozíciót is betölt az ember. Tarlós István betölt: ha nem is tűnt fel mindenkinek, de ő Budapest főpolgármestere. Neki kellene Demszky Gábor siralmas polgármestersége után helyrehoznia a főpolgármesteri szerep megbecsülését, és azt egy 21. századi közegben újradefiniálnia. Emberközpontúság? Közösségi szemlélet? Hát ez az, ami Tarlósnak egyáltalán nem sikerült – valószínűleg azért, mert nem is próbálta, mint ahogy már az is egyre világosabb, hogy nem is lenne rá képes. Utolsó lett, de csak azért van fent a listán egyáltalán, hogy mindenki más megelőzhesse.

Mekkora benyalás! Ennél azért többről van szó. Sokan talán nem gondolnák, de a 444 szerkesztősége volt az első olyan, széles körben elért médium szerkesztősége, amelyről mindenki pontosan tudja, hogy hol van, és hogy nagyjából hogyan néz ki belülről - ha máshonnan nem, hát Uj Péter futkorászós videójából. Élő közvetítés az ablakból, közvetlen fotóriportok a környékről, a városi tér intenzív használata. Ilyenre még nem volt példa. Ha ez önmagában nem volna elég, a 444 szerkesztősége hozta létre még a Bulitérképet is, amely, azon túl, hogy gyönyörűen tematizál egy városi folyamatot, egy újfajta hagyományt is elindított: Budapest témák szerinti feltérképezését.

Pénz és sárm – na, meg az egykor fekete Bentley. Dino Marsani belga üzletember, aki ha akaratlanul is, de hónapokon keresztül tartotta izgalomban Budapest lakosságát parkolási szokásaival. Amikor a 444 élőben közvetítette, ahogy egy budapesti utcasarkon órákon át az ég egy adta világon semmi sem történik, csak a tilosban áll egy kocsi, azt több, mint 50 000 ember követte nyomon. Dino Marsani megtestesítette az összes szlovák rendszámmal és kamu rokkant igazolvánnyal furikázó honfitársunkat, ezzel pedig kiérdemelte a nyolcadik helyet.

2013 előtt ha Gattyán neve feltűnt valahol, akkor az rendszerint a live-stream pornó miatt történt. Idén azonban ez megváltozott, ugyanis Gattyán az Andrássy út válságból való kilábalásának első lépését finanszírozta azzal, hogy szeptemberben az ő vállalkozásaként nyitotta meg kapuit az Il Bacio di stile nevű luxusáruház, amelyből, ha mást nem is, az utcára permetezett parfüm mindenkinek feltűnhetett. Az itt található luxusmárkák ugyan kevesek számára elérhetőek, az viszont nem mellékes, hogy a Budapestet vállalati központnak vagy tőkeberuházási célpontnak kinéző csoportok számára fontos tényező a közép- és felsőkategóriás szolgáltatások megléte. Az Il Bacio pedig önmagában kitenne egy egész Andrássy utat, ha felsőkategóriáról van szó, így relevanciája kétségtelen.

Levente lassan örökös tag a listánkon. Az előkelő helyet ráadásul úgy foglalhatja el, hogy sejtésünk szerint majdnem annyi időt tölt külföldön, mint Budapesten. Amikor azonban itthon van, folyamatosan aktív, és komolyabbnál komolyabb projektekben vesz részt, akár mint felkért szakértő, akár mint civil aktivista. Ezt ráadásul külföldi szakmai kapcsolatait Budapestre csábítva teszi, ezzel is emelve a tereinkről való gondolkodás színvonalát. Mind a Levente által grundolt Lakatlan projekt, mind pedig a Klauzália példaértékű lokális kezdeményezések egy olyan időszakban, amikor a kormányzat, miközben kapkodva szórja szét az uniós pénzek millióit, tudomást sem vesz a civilekről.

A választások felé közeledve látható, hogy Vitézy Dávid a Fidesz egyik legjobb fővárosi ütőkártyája. Tarlós Istvánról azt mondtuk, neki kellene Demszky Gábor siralmas polgármestersége után helyrehoznia a főpolgármesteri szerep megbecsülését – akkor képzeljük el Vitézy Dávidot, akinek a BKV-t kell gatyába ráznia! Ugyanakkor, amennyire Tarlós István beleszürkült a tahó városvezető pozíciójába, Vitézy Dávid pont annyira virágzott ki a budapesti közlekedés újraszervezése közben – mígnem előbbi el nem hallgattatta. Tavaly harmadik volt a listánkon, idén pedig ötödik. 2013-ban már tényleg kezdtük elhinni, hogy történik valami a főváros tömegközlekedésével, és az elhasznált BKV brandet, úgy fest, tényleg sikerült lecserélni a lilában büszkén feszítő BKK-éra – igaz, az ellenőrök és az el-elfüstölő 3-as metró gyakran emlékeztet még, hogy a munka nagyja hátra van. Mindenesetre van 150 új, alacsonypadlós Mercedes buszunk, egy döcögve működő FUTÁR-rendszerünk, és ha a hetiBeton stáb időnként kimozdulna a Nagykörúton túlra is, akkor azt is láthatná, hogy az 1-es villamos felújítását is elkezdték már.

Idén a Római part volt az egyetlen olyan közterület, amelynek tervezett sorsa ki tudta mozdítani otthonából a pesti és budai lakost; pedig lett volna rá még alkalom bőséggel, hiszen a kapkodó állami beruházásoknak köszönhetően hullott a forgács rendesen. Úgy látszik, ma már önmagában fákért nem, de dunaparti hangulatért még nekiállunk tüntetni. A Római parti mobilgát elleni tiltakozásban pedig kétségtelenül vezető szerepe volt az átlátszó.hu-nak, és bár a Római part nem vált a magyar Gezi-parkká, és nem okozott komolyabb politikai kárt a terv mellett kardoskodó politikusoknak, a tiltakozás akár sikeresnek is nevezhetőek. De azért jobb vigyázni, a 2014-es év ebből a szempontból még tartogathat meglepetéseket.

Az ember, akinél 2013-ban nem volt befolyásosabb a magyar kulturális életben: kultúráért felelős államtitkárok jönnek-mennek, de Baán László és tervei maradnak. Kevés múzeumigazgató képes oly mértékben idomulni a különböző politikai áramlatokhoz, mint ő – ez kétségtelenül komoly teljesítmény. Az előző kormány ideje alatt a Szépművészeti Múzeum majdnem elkezdett felszín alatti bővítéséhez szerzett forrást, majd miután azt a Fidesz lefújta, ő az idegösszeroppanás helyett inkább tízszerezte a tétet! Szerencséje volt, mert a Múzeumi Negyed elnyerte a kormány támogatását, és szemmel láthatóan tetszik a vezetőknek az ország kulturális életének finanszírozását romba döntő elképzelés. Baán ennek előkészítéseként elérte, hogy a Szépművészeti Múzeumba beolvasszák a Magyar Nemzeti Galériát: ez az általa itt is meghonosított üzleti gondolkozású működésben, főképp a látogatószámok maximalizálása érdekében rendezett blockbuster kiállításokban volt tapasztalható. 2013 kétséget kizáróan Baán éve volt, izgatottan várjuk, sikerül-e realizálnia vízióját.

Tavaly és tavalyelőtt is felkerült a listára Tima Zoltán, a KÖZTI (Középülettervező Vállalat) építésze, aki korábbi helyezését a Liszt Ferenc repülőtér Skycourtjának és a Kossuth tér jelenlegi átépítésének tervezőjeként érte el. A több stúdióból összeálló KÖZTI-ben azonban külön-külön is jelentős projekteket tervező építészek dolgoznak - idén már egyértelmű volt, hogy ez a legmeghatározóbb építésziroda. Itt készülnek a Kossuth tér, a Várkert Bazár, a Puskás Ferenc Stadion és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem sportépületeinek a tervei. Sarkítás lenne azt állítani, hogy a KÖZTI pusztán jól helyezkedik - inkább jól őrzi pozícióit. Az 1949-ben alapított iroda olyan méretű archív anyagon ül (például a Várkert Bazárról, vagy a Népstadionról), és olyan országosan kiterjedt referenciákkal rendelkezik, amelyet nehéz lepipálni. Ez azonban nem változtat a tényen: a rendszerváltás után 25 évvel egy privatizált szocialista tervezővállalat a befutó Budapesten, amelynek, mondhatni, vérében van a hatalomhoz való lojalitás.

A hajléktalanság egyre súlyosabb probléma, jelenleg Magyarországon 3 millió embert fenyeget az otthontalanság. A budapesti hajléktalanhelyzet olyan méreteket ölt, hogy már külföldi lapok is foglalkoznak vele. Hogy ezt a főváros, illetve az ország vezetése hogyan igyekszik kezelni? Természetesen a probléma szőnyeg alá söprésével, hárítással és főképp tiltással - ezzel a legjelentősebb hazai civil ellenállást indítva be, amely nem csak tüntetésekből és köztéri akciókból, de A Város Mindenkié csoportnak köszönhetően komoly szakmai munkából áll. A hajléktalan aktivistákból és civilekből álló szervezet amellett, hogy szakmai érvekkel és valós megoldásokkal bombázza a vezetést, többek között összeállított hajléktalanok számára egy jogi kisokost, ahogy köztéri jogklinikát is működtet; de az érdekvédelmi képzés mellett például angolórákat és különféle közösségépítő programokat is tart. Ha a Budapest Releváns Arcai listának az a célja, hogy bemutassa, kik határozták meg leginkább a budapestről szóló közbeszédet, akkor ez a szerep 2013-ban a hajléktalanoké.

Építészetileg 2013 a köztérburkolat-fektetési verseny éve volt. Érthető, hiszen egyfelől a választások közeledtével minden politikus szeretne lehetőleg minél több szalagot átvágni, azaz ebben a tekintetben

2013 a 2014-es szalagátvágások előkészítő évének tekinthető,

másfelől az uniós költségvetési ciklus végéhez közeledve a maradványpénzek elköltése is igencsak felgyorsult. Mindez a végéhez közeledő 4-es metró projekt kapcsán átalakított közterekkel együtt robbanásszerűen hat Budapesten.

A jelenlegi kormány, folytatva saját és úgy általában a magyar politikai elit hagyományát, az építésztársadalom csendes kihasználása helyett a választások előtt átváltott hangos mélytorkozásba. Megtehette, hiszen a mérnöktársadalom nem tudja érvényesíteni érdekeit a hatalommal szemben, még akkor sem, ha ezzel önmagának és jövőbeli lehetőségeinek árt. Ezzel talán egyedül csak azok az építészek vitatkoznának akik, az MMA elkötelezett tagjaiként, a színfalak mögött a Magyar Építészetpolitikai Dokumentumot szerkesztik, megalapozandó a magyar építészet és a politika kapcsolatát. Egyedüli kérdés, hogy miként érvényesíthetőek a dokumentumban leírtak majd a jövőben?

Ennek ellenére a tendencia világos:

A világválságnak köszönhetően a komolyabb építészirodák rá vannak szorulva az állami beruházásokra, ha pedig ez így van, akkor a szakmai és etikai kérdéseket elnyomja az egzisztencia fenntartásáért folytatott küzdelem.

Ennek a tanúi vagyunk most. Bár az építészek ott vannak minden beruházás mögött, nem kell azt gondolnunk, hogy ezt széles egyetértésben teszik. Végső soron a kenyérért folytatott harc az, ami véglegesen eszközökké degradálja a tervezőket. Ennek megkoronázása és egyben kiherélése lesz majd, ha a már létező kormányhatározat szerint az állami beruházások esetében állami tervezővállalatvégzi a teljes körű tervezést. Jövőre eldől, hogy az építészeknek meddig lehet szorongatni a tökét.

Összességében kijelenthető, hogy bár volt szerencsénk látni ebben az évben néhány civil zúgolódást, de a kormányzat ugyanazzal a hévvel terjesztette ki hatalmát a közterekre, mint ahogyan az élet más területein tette ezt. A Múzeumi Negyed, a hajléktalankérdés, a közterek „egyik napról a másikra” történő felújítása, a taxik sárgára színezése, a váratlan és kevésbé váratlan, ámde annál erőszakosabb szoborállítások mind-mind a hatalom köztér feletti túlhevült rendszerező mániájának eredményei.

Semmi bajunk nincs azzal, hogy végre megújulnak azon köztereink, amelyek évtizedek óta megújulásra várnak, de azt állítjuk, hogy a megújulás módja, a szakma kihasználása, a civilek érveinek félresöprése gyakorlatilag az amúgy is gyenge lábakon álló köztér és építészeti kultúránkat dönti össze. Ha pedig ez így megy tovább, akkor jövőre átgondolandó ennek a listának a léte is, elvégre nem írhatjuk mind a tíz helyre azt, hogy: kormány.

link Forrás