A pécsi bíróság szerint hazudozásért nem ítélhető el a Fidesz szóvivője

jog
2014 január 10., 08:15
comments 30

Bajnai Gordon még tavaly jelentette fel Hoppál Péter Fidesz-szóvivőt, mert Hoppál azt állította, hogy az Együtt-PM vezetője biztatta a Fidesz-székház elfoglalására az alaptörvény módosítása ellen tiltakozó fiatalokat.

Bajnai bocsánatkérésért és kártérítésért perelt, de a Pécsi Törvényszék végül nem vizsgálta, hogy igazat mondott-e Hoppál, ugyanis a bíróság szerint

a szóvivő pártja megbízásából mondta, amit mondott

ezért a felelősség nem őt terheli. Azaz Bajnainak a Fideszt kellett volna perelnie Hoppál helyett.

Bajnai fellebbezett, az ügy a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik majd.

photo_camera Hoppál, miközben épp átad valamit valahol

Bajnai beperelte a Fidesz kommunikációs igazgatóját, Kocsis Mátét is, aki szintén azt állította, hogy ő állt a székházfoglalók mögött. Ezt a pert a Fővárosi Törvényszéken Bajnai elsőfokon megnyerte, 300 ezer forint megfizetésére és bocsánatkérésre ítélték Kocsist. A fideszes politikus fellebbezett.

Bajnai ügyvédje, Incze András a Népszabadságnak elmondta, hogy 2010-ben a Legfelső Bíróság egy hasonló ügyben foglalt állást, hogy ha egy jogi személy alkalmazottja tevékenységi körében eljárva más személyes jogát megsérti, akkor a következményekért alkalmazója mellett ő is felelősséggel tartozik.

Incze szerint ez az ítélet irányadó kellett volna legyen a Pécsi Törvényszék számára is. Gelencsér Zoltán, a törvényszék polgári kollégiumának vezetőhelyettese azt mondta, a LB határozatát nem a bíróságoknak nem kell követniük, és az elmúlt években több olyan ítéletük is volt, amely szerint ha egy jogi személy szóvivőjét nem terheli felelősség alkalmazójának üzenetének közvetítéséért. (via Népszabadság)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.