Szakály Sándor szerint lehet, hogy tévedett, bűnt viszont nem követett el

A Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója pár napja az MTI-nek adott interjúban arról beszélt, hogy bár vannak, akik szerint 1941-ben Kamenyec-Podolszkba történt az első deportálás a második világháborúban Magyarországról, de szerinte ez inkább idegenrendészeti eljárásnak volt tekinthető.

Vasárnap az  ATV Szabad Szemmel című műsorában követte meg azokat, akiket esetleg megsértett.

Mint a műsorban elmondta, ő arról beszélt, hogy az 1930-as években Európa számos országában, így Magyarországon is, hontalan vagy állampolgárságuktól megfosztott zsidók éltek. Magyarországon 1941-ben körülbelül 15-35 ezer Szlovákiából, Lengyelországból, Németországból és Ausztriából menekült zsidó volt, akiknek az állampolgársága bizonytalan volt.

Randolph L. Braham történészt idézve azt mondta, hogy a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság megfogalmazott egy olyan igényt, hogy minden kétes állampolgárságú egyént ki kell utasítani Kárpátaljára, és át kell tenni a kelet-galíciai német hatóságokhoz.
Szakály szerint ez a lépés nem volt emberséges, a tragédia következménye, hogy 11-18 ezer Magyarországon lévő, alapvetően hontalan vagy állampolgárságát bizonyítani nem tudó embert tesznek át Galíciába, ahol ukrán és német milicisták illetve csapatok legyilkolják őket.

A nyilatkozatáról azt mondta:

akit ezzel megsértettem, én megkövetem. Nem sértegetni akartam, én egy olyan kifejezést használtam, ami az akkori időszakban egy szakkifejezés volt.

Beszélt arról is, hogy 1941-ben azokat az embereket Magyarországról kitoloncolták, és sajnálatos módon halál lett a sorsuk.

Ezért nyilván a magyar társadalom valamilyen szinten felelősséggel tartozik megkövetni ezeket az embereket

De megjegyezte azt is, hogy amint a magyar hatóságok tudomására jutott, mi történik ott, akkor az emberek egy részét visszafogadták és a kitoloncolást felfüggesztették.

Szakály szerint szakmai kérdésről van szó, amely "sajnos politikai konstellációba került".

Nyilvánvalóan én tévedhettem ebben a dologban, semmilyen szándékosság nem volt benne.

- mondta, ugyanakkor azt nem gondolja, hogy le kéne mondania főigazgatói posztjáról.

Elmondta azt is, hogy nem vesz részt a holokauszt megemlékezéshez kapcsolódó konferencián, amin előadása is lett volna, mert úgy gondolja: az a helyes, ha személye vagy a nyilatkozata körül ilyen vita alakult ki, akkor ne szólaljon meg a holokauszt-konferencián.

Egy kérdésre válaszolva azt mondta,

bűntudatom nincs, mert nem követtem el bűnt az én felfogásom szerint. Lehet, hogy tévedtem.

Pénteken az intézetet életre hívó Miniszterelnökség is elhatárolódott Szakály szavaitól. (MTI)

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.