Az egy éve eltűnt 1400 tonnás óceánjáró kannibál patkányokkal közeledhet Írország felé

Októberben írtunk a Lyubov Orlova nevű, 1400 tonnás, 100 méter hosszú hajóról, ami talán a legnagyobb, ami eddig tisztázatlan körülmények között tűnt el. A hajó 1976-ban épült Jugoszláviában, Sztálin kedvenc színésznőjéről kapta a nevét, és főleg a sarkvidék környékére szállított turistákat. Tavaly február 4-én látták utoljára, miután 600 kilométerre sodródott a kanadai partoktól.

Az Orlova és egy vontatóhajó január 24-én hagyta el az új-fundlandi kikötőt, de néhány nappal később olyan viharba kerültek, hogy a vontatónak el kellett vágnia az óceánjárót rögzítését, és a hajó sodródni kezdett. Mivel ez a kanadai tengeri olajmezők közelében történt, és az ottani fúrótornyoknak is nekimehetett volna, újabb vontatót küldtek az Orlova után. Február elején megtalálták, és újra elindultak vele a Dominikai Köztársaság felé, de a rossz idő miatt február 4-én megint magára kellett hagyni az óceánon.

A Lyubov Orlova eltűnése előtt (Forrás: Wikipedia)

A kanadaiak hagyták, hogy más problémája legyen a hajó, amin állítólag mára több száz patkány lehet, amik a nyílt óceánon élelemhiány miatt kannibállá váltak, és egymást ölhetik.

Az írek és a skótok egyelőre nem látják a hajót, bár amikor tavaly márciusban kiküldték nekik a vészjelzést, a radar befogta az Orlovát, mégsem találtak semmit a kiküldött csapatok.

Azért gondolják, hogy a hajó még nem süllyedt el, mert a mentőcsónakok fel vannak szerelve érzékelőkkel, amik jeleznek, ha a csónakokat víz éri. Eddig a mentőcsónakok közül csak kettő küldött ilyen jelet, valószínűleg az óceánon tomboló viharok miatt.

A legnagyobb gond az, hogy ha a hajót egy erős téli vihar sodorja a sűrűn lakott partra, akkor nem tudnak a fedélzetre lépni, és nem tudják megzabolázni a hatalmas óceánjárót, ami így a partnak ütközve szabadjára engedi a rakományát: több száz veszélyes, fertőző kannibál patkányt.

(Gawker, Independent)

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.