Visszaadja köztársasági érdemrendjét Randolph L. Braham

POLITIKA
2014 január 26., 08:26
comments 50

Nyílt levélben kérte neve eltávolítását a Holokauszt Központ emlékfaláról Randolph L. Braham. Az Ábrahám Adolf néven Bukarestben született, a szolnok-dobokai Désen nevelkedett, a II. világháborúban az ukrán fronton munkaszolgálatosként szolgálatot teljesítő holokausztkutatót "a legújabb magyarországi fejlemények" aggasztják.

Levelében, amit a Holokauszt Közalapítvány elnökének írt, de az MTI-nek is megküldött, jelezte azt is, hogy visszaküldi a Magyar Köztársasági Érdemren Középkesresztjét, amit még Schmitt Pál adományozott neki.

Brahamnél azzal telt be a pohár, hogy a kormány döntésére nemzeti emlékművet állítanak a német megszállásnak. Ez szerinte "gyáva kísérlet" arra, hogy eltereljék a figyelmet a Horthy-rendszer a zsidóság megsemmisítésében játszott szerepéről.

Az emlékmű felállításával szerinte összemossák a holokausztot a magyarság német megszállás okozta "szenvedésével", holott a történelmi tények alapján azt ellenállás helyett a magyarok "tapssal fogadták".

Braham szerint "különböző politikai és gazdasági okok miatt a Holokauszt Emlékközpontot működtető vezetők nem akarnak, vagy nem tudnak szót emelni ez ellen az arcátlan történelemhamisító kurzus ellen". (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.