Csak Pintér Sándor szerint lett rend

bűnügy
2014 január 30., 10:15
comments 65

„Jelentem, Magyarországon rend van.” (Pintér Sándor, január 28.)

A belügyminiszter a keddi állománygyűlésen, évértékelő (sőt: négyévértekelő) beszédében azt mondta, hogy a közrend és a közbiztonság az ország teljes területén szilárd, ami nemcsak a Belügyminisztérium megállapítása, hanem közvélemény-kutatások is alátámasztják. Ebben az állításban gyakorlatilag benne van, hogy „mi ezt így látjuk” és „az emberek ezt hiszik”.

photo_camera Fotó: Kovács Tamás / MTI

Pintér, aki 2010-ben azt ígérte, két hét alatt rendet tesz az országban, a kinevezése előtti parlamenti bizottsági meghallgatáson úgy védekezett, hogy: „Már most jelzem előre (...) ne higgye el majd senki, amikor az első statisztikák megjelennek, hogy több az ilyen szabálysértés, nem lett több, kevesebb lett, de többet derített fel a rendőrség.”

A tények mást mutatnak

A Legfőbb Ügyészség és a Belügyminisztérium ősszel közölte az eddigi legfrissebb, 2012-re vonatkozó adatait a regisztrált közvádas bűncselekményekről.

  • 2010: a regisztrált bűncselekmények száma nagyot, 13 százalékot ugrott.
  • 2011: nőtt majdnem 1 százalékkal.
  • 2012: újabb 4,6 százalékos növekedés. Összesen 472 ezer bűncselekmény jutott a hatóságok tudomására, ennyi 1999 óta nem volt.

Lopás, betörés :-(

Több volt a lopás és a betörés, pedig 2012 tavaszán hatályba lépett az új szabálysértési törvény, így az 50 ezer forint alatti lopások kikerültek a bűnügyi statisztikából. És nemcsak, hogy nőtt, de annak ellenére, hogy kevesebb volt a regisztrált bűnelkövető, az előző évhez képest sokkal, 11,9 százalékkal több olyan ügy volt, amit úgy zártak le vagy függesztettek fel, hogy nem lett meg az elkövető. (2011-ben 245 ezer, 2012-ben 274 ezer ilyen eset volt.)

A rendszerváltás óta még sosem volt ilyen sok eredménytelen nyomozás.

A második legrosszabb év 1991 volt, amikor 260 ezer felderítetlen esetet regisztráltak.

Bár a rablások száma valamivel csökkent (166-tal volt kevesebb), majdnem ötszázzal több volt a kifosztás.

Gyilkosság :-)

Emberölésből viszont tényleg egyre kevesebb van: 2012-ben 221 gyilkosság vagy gyilkossági kísérlet történt, míg 2011-ben 275. A súlyos testi sértések száma is nagyot csökkent:

  • 2010: 7832
  • 2011: 6791
  • 2012: 6583

Az összes bűncselekmény

Pintér Sándor októberben a PM-es Dorosz Dávid kérdésére egy részletes bűnügyi statisztikát közölt, ami 1998-ig mutatta meg a bűncselekmények számát, és hogy hány százalékban sikerült ezeket felderíteni (alsó két táblázat). A bűncselekmények száma így alakult 1998 és 2012 között:

Látható, hogy ebben a ciklusban minden évben több regisztrált bűncselekmény volt, mint Gyurcsány és Bajnai idején bármikor. Egyedül a közlekedési bűncselekmények azok, amiknél látványos a javulás, személy és közrend elleni bűncselekményből viszont jóval több van, és a gazdasági bűncselekmények is nagyon megugrottak.

Közben a betöréses ügyek felderítési arányai sosem voltak olyan rosszak, mint 2012-ben, amikor 14,1 százalékot sikerült felderíteni.

Tavaly nyáron hatályba lépett az új, sokkal szigorúbb Btk., de arról még nincsenek részletes adatok, hogy ennek milyen hatása lett a bűnözésre.

„Közvélemény-kutatások is alátámasztják”

Nem éppen. Amire Pintér utalhatott, az esetleg a Századvég tavaly őszi felmérése (pdf) lehetett, amiben viszont egyáltalán nem azt kérdezték, hogy javult-e a közbiztonság, hanem hogy egyetértenek-e azzal, hogy a kormány növelte a rendőrség utcai jelenlétét. A Századvég csak azt írja, hogy „a társadalom mintegy harmada a rendőri jelenlét fejlesztésétől várná lakókörnyezete biztonságának javulását”. Ez pedig messze nem azt jelenti, hogy a többség szerint javult a közbiztonság.

Ellenben a Jobbik-közeli Iránytű Intézet őszi felmérése szerint például a megkérdezettek 77 százaléka szerint nem változott vagy (jelentősen) romlott a közbiztonság, és csak 19 százalék érzi úgy, hogy javult.

Az ELTE 2012-es kutatása szerint (a főváros honlapján található) pedig a megkérdezetteknek csak a 21 százaléka mondta azt, hogy az elmúlt 1-2 évben javult a közbiztonság, a többség (54 százalék) szerint nem változott, és 18 százalék szerint romlott.

Amit Pintér Sándor állít, az még annál is súlyosabb csúsztatás, mint amit Rogán Antal mondott, aki szerint az elmúlt három évben a rendőrök gyakorlatilag minden súlyosabb bűncselekményt felderítettek alig egy hónap alatt. Természetesen ez sem igaz.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.