A rendező 93 éves volt.

1958-ban rendezte első nagyjátékfilmjét, 2009-ben az utolsót.

Az egyik legfontosabb magyar filmrendező volt. Saját szimbólumrendszert alkotott. Néhány fontos filmje: Szegénylegények (1965), Csillagosok, katonák (1967), Fényes szelek (1968), Magyar rapszódia (1978), Nekem lámpást adott kezembe az úr Pesten (1998)

A 21. században teljesen új műfajjal jött elő, improvizatív bohózatokkal.

Formabontó volt mindig is: könyvet írt szabados szexuális életéről, elmúlt már 80, amikor a marihuána legalizálásáért küzdött, és 90 felett is gúnyolódott a magyar nemzeti pátoszon.

Így ír róla a tiszteletére készült honlap, a jancso.film.hu:

Rendszerváltáskor életműve jogán magától értetődő helye lett volna a népben-nemzetben gondolkodó mérsékeltebb jobboldalon, magától értetődő helye az européer közép-zónában, továbbá a szalon- és szélsőbaloldalon. Ő udvariasan beintett. Erre is, arra is. Nem egyszerre: sajátos ritmusérzékét egy hosszú életen át finomította. Az a legény, aki ott okoz csalódást, ahol éppen befogadnák. És mindig akkor, amikor egy kicsiny fontoskodó csapat már ácsolná a diadalkaput.

Jancsó apai ágon székely, anyai ágon félig román félig magyar erdélyi családból származik, bár Vácon született. Erdély visszacsatolásakor a második világháborúban Kolozsvárra költözött, beirakozott a jogi egyetemre. Szimpatizált a polgári ellenállással, közeledett a Nemzeti Parasztpárthoz, de komoly szervezkedésben nem vett részt. Az emiatt érzett lelkiismeretfurdalás fontos élménye volt a háború utáni években.

1945-ben besorozták, hamar orosz hadifogságba esett, de néhány hónap után hazaengedték. Közel egy évig betegeskedett ezután Budapesten, majd színházi körökben kezdett forgolódni. Így jött az ötlet, hogy a színművészeti főiskolára jelentkezzen. A felvételin Balázs Béla beszélte rá, hogy inkább filmrendezőnek tanuljon.

Fotó: Molnár Rita

1955-ig főleg mozihíradóknak csinált anyagokat, ezek rövid termelési riportok, propagandafilmek voltak. Kollégái között sok félreállított, a hatalomnak túl jobbos filmes volt, ez erősen hatott arra, hogy eltávolodjon a sztálinista hatalomtól.

Az 1956-os forradalom idején pont Kínában volt hivatalos kiküldetésben, egy magyar néptánccsoport ottani turnéjáról forgatott. Alig jutott magyarországi hírekhez, már az oroszok bevonulása után tudott csak hazatérni.

1958-ban készíthetett először nagyjátékfilmet (A harangok Rómába mentek), az eredménnyel nem volt teljesen elégedett:

Nem is igaz a történet, ráadásul többen beleszóltak a végébe. A vége hurráoptimizmusra kerekedett. Megérkeznek a felszabadítók... Nem igaz a film. Ekkor eldöntöttem, hogy nem hagyok beleszólni abba, amit forgatok.

A következő években Hernádi Gyula író (aki alkotótársa maradt 2005-ös haláláig) és Nemeskürty István, a filmgyár akkori fontos embere voltak hatással arra, hogy miről csináljon filmeket. Velük készítette a Szegénylegényeket, ami az egyik legfontosabb filmje lett. A filmben meztelen nő volt, ami akkoriban Magyarországon nagyon provokatív gesztusnak számított. Erről ezt mondta később:

Ebben a filmben jelenik meg először hangsúlyosan a meztelen női test, amely stílusjegy alapján - "enyhén szólva" leegyszerűsítő módon - azonosítanak engem a mai napig. Minden karakterisztikus stíluselem születése egyaránt táplálkozik a véletlenből, a tudatos meggondolásból és a gyermekkorra visszanyúló atavisztikus emlékekből. Az első meztelen lány az "Így jöttem"-ben szerepel. Mészáros Márta akkoriban már erősen a feminista témák iránt érdeklődött. Gyulát és engem állandóan azzal piszkált, hogy: "ti nőkről úgysem tudtok filmet csinálni. Nálatok nincs is nő. Nem volt igaza, mert a "Harangok Rómába mentek"-ben meg az "Oldás és kötés"-ben is hangsúlyos női figurák szerepeltek. Az "Így jöttem" előtt Márta egyre inkább játszotta a női felszabadulás harcosának szerepét. Bennünket Macho-nak tartott. Ezért nem szűnt meg bennünket froclizni. Egyszer dühösen így vágtam vissza neki: "rendben van, a következő filmünkben lesz lányszereplő, de akkor meztelen lesz!"

A CSillagosok, katonák című filmjét a Szovjetunióban forgatta, a vörösek és fehérek polgárháborújáról szólt. Az eredeti változatban a végén a vörös főszereplők meghalnak, de a Szovjetunióban vetítettben élve maradnak és győznek. A film forgatásáról ez is eszébe jutott Jancsónak:

Akkoriban még minden forgatásunk nagy happening-nek számított. A kis folyó mellett, ahol forgattunk, mindenki megfürdött. Meztelenül. Fiatalok voltunk, és fickósak. Egyszer csak a sok gyönyörű fiatal orosz színésznő megjelent a folyó partján, ledobálták a ruháikat és lubickolva beszaladtak hozzánk a vízbe. Magamhoz intettem a gyártásvezetőt: "Mit is mondtál? Mit nem csinálnak az orosz lányok...?"

1968-ban készítette el a Fényes szeleket, amit a 68-as párizsi és prágai felkelések ihlettek. Igaz, szó szerint a népi kollégistákról szólt, akik viszont egyáltalán nem ismertek magukra, és ezért megsértődtek rá. A 70-es években jórészt Olaszországban élt és rendezett. Akkori élettársa egy olasz forgatókönyvírónő volt, de nemcsak miatta ment: úgy érezte, hogy jó szakmai lehetőségeket is kap ott. Giovanna Gagliardo előtt már két felesége is volt, Wowesznyi Katalin és Mészáros Márta, később pedig Csákány Zsuzsát vette még el.

Fotó: Molnár Rita

A hetvenes évek végén jött a Magánbűnök és közérkölcsök, a A magyar rapszódia, két életrajzi ihletésű történelmi film, előbbi Rudolf trónörökösről, utóbbi Bajcsy-Zsilinszky Endréről. Persze mindkettő parafrázis volt, nem a történelmi figurákról, hanem erköcsi dilemmákról szóltak.

Jancsó 1989 után csalódott lett:

De őszintén megmondom, hogy ebben a 89-es változásban - nem voltam egyedül - mélységesen hittünk. "Itt tényleg lehetne valamit csinálni." Csak nem gondoltuk végig. Mert itt nem arról volt egyszerűen szó, hogy azért volt idáig minden rossz, mert itt voltak az oroszok. Persze, hogy nem ezért volt. De senki sem gondolta azt, hogy itt hamarosan föltör a föld alól egy sereg: a patkányok internacionáléja, büszke menetelésük a csatornalyukból.

A 90-es években kétszer is kiment Amerikába, a Harvardon tanított. A 90-es évek közepétől készítette Kapa - Pepe sorozatnak is nevezett filmjeit, tele improvizációval, gúnnyal. Akkor már nemzeti intézmény, nagy mester volt, ő pedig olyanokkal szórakozott, hogy a Gellért hegy tetején lévő Szabadság-szobor szemgolyó nélküli arcát vette közelről, és alatt ez szólt: "Vakpali, vakpali mindent lát, szemüvegén át nézi a pinát".

Kicsit politizált is, 1994-ben rajta volt az SZDSZ országos listáján is, szimbolikus, nem befutó helyen. Később MSZP-kongresszusokon is feltűnt a 2000-es évek elején mint díszvendég.

(Az idézetek ebből a Bacsó Péter interjúból valók.)