Paráznaságért büntetés jár

Egy hónap sem telt el az első rész bemutatása óta, és máris vetítik a Nimfomániás 2-t, Lars von Trier szexualitást taglaló duplafilmjének a végét.

Nem könnyed darabok ezek. A filmek a szexről szólnak, de nem úgy. Ebben a második részben még közelebbről látszanak a szervek, amelyek annyi gyönyört tudnak adni, de közben ez még kevésbé erotikus, mint az első rész volt. Pedig az sem volt túl izgató.

A nimfomanias_01

Trier ezekben a filmekben azon gondolkodik, hogy mit jelent a szex. A sztori nem a mesélésért van. Hanem hogy átélhető legyen az elemezgetés.

Az első részről szóló cikkemnek az volt a címe, hogy Nedvesedik vagy feláll: ez az élet. Nekiment az a rész is nehéz kérdéseknek. Miközben apu haldoklik, elfogadható gyászmunka egy idegennel dugni a kórház alagsorában? Ha csak a szexuális gyönyör elég intenzív ahhoz, hogy a legnagyobb fájdalmat gyógyítsa, akkor honnantól önzőség ez a terápia. Volt még jónéhány ilyen nagy kérdés ott, szabadságról, uralkodásról, csábításról, jószándékú és fájdalmas hazugságokról.

Fáj

A második rész ennél még sokkal keményebb. Mert az első részben ha fájt valami, akkor az inkább másoknak fájt. Ettől volt komikus például a féltékeny feleség (Uma Thurman) jelenete. De itt már a hősnőnek fájt. Annyira, hogy szó szerint vérzett, és annyira, hogy a szíve is szétfacsarodott. A csiklója sem segített rajta.

A második rész már azzal foglalkozik, hogy az örök vágy (nedvesedik vagy feláll) és a saját gyerek összeegyeztethető-e. Társkérdés: az örök vágy és a kiegyensúlyozott monogámia hogyan hatnak egymásra.

A nimfomanias_05

Az első részben az volt az egyik kérdés, lehet-e várakoztatni az egyik szeretőt az előszobai tévé előtt, amíg a másik jól megdug a hálóban. Felvet ez is etikai problémákat, de azért vicces is.

A második részben viszont az a dilemma, hogy az éppen elalvó kisgyereket otthon lehet-e hagyni egyedül, mert késik a bébiszitter, viszont kivételes alkalom jön, a múltkori nem sikerült, és most vagy soha érzés dühöng a gyomor alatt.

Persze, Trier itt is túloz. Persze, beteg asszony, aki azért otthon hagyja egyedül a háromévest, hogy egy rendelőben jól megvesszőzzék, mert amikor a férje dugja, akkor már nem tud elélvezni. Mindezt szenteste. Micsoda hülyeség, hogy ez lenne az emberek gondja. Gondolhatnánk első látásra.

A nimfomanias_03

Trier azonban csak kiélezi a kérdést, kisatírozza, egyetlen végletes helyzetbe sűríti a házasélet általános dilemmáját. A második rész kérdése az, hogy milyen, amikor a bűntudatot nem az általános társadalmi morál gerjeszti, hanem fejedhez vágják, hogy "rossz anya (apa) vagy". A gyönyör és a fájdalom úgy összekeveredik benne, hogy már különbség sem lesz közte: már csak úgy lehet neki jó, ha közben fáj.

És végül a fagyi pláne visszanyal. A nimfomániás, aki aztán tényleg mindenkivel megcsinált mindent, bűnhődni kezd. Kiszorul, a bűn nemcsak hálószobatitok marad, hanem igazi törvényszegés. És jön az, ami sohasem volt: ő is féltékeny lesz.

A nimfomanias_02

Mint a görög filozófiai művekben, vagy néha Sade márkinál, itt is az alaphelyzet egy párbeszéd: az ösztönei vezérelt nő és a intellektualizáló férfi mondják egymásnak észrevételeiket az életről. Az egyik arról, hogy meddig lehet elmenni, a másik pedig arról, hogy ezt a tudomány és a vallás hogyan dolgozta fel.

Lesz ebből tanulság is:

  • Végső soron legjobb szándékú és legszelídebb intellektusnál is erősebb a vágy.
  • A jók sajnos egyszer sem hibázhatnak. (És ez messzire vezet, akár odáig is, hogy az emberek igazából nem lehetnek teljesen jók.)
  • Amit sokan bűnnek tartanak, az a végén kitermeli a bűntudatot is.

Trier Nimfomániása kemény élmény, valószínűleg nagyon kimerítő lenne egyben megnézni a két részt. Pedig úgy volna igazán kerek, furcsa egy hónap után összerakni.

Lehet, hogy Trier perverzül kiforgatja az élet nagy kérdéseit, de nem beszél félre. A túlzás csak eszköz, hogy kétszer két órában mindent átvegyen, amit az vágy okozni képes.