Mit nekünk olimpia, ha Szocsiban járnánk, mi Sztálin dácsáját néznénk meg

2014 február 6., csütörtök 22:00
21

Szocsi, mielőtt Vlagyimir Putyin a fejébe vette, hogy téli olimpiát rendezzen itt, leginkább egész évben kellemes, még télvíz idején is tavaszias időjárásáról volt ismert. Itt pihenhette ki az egész éves munka fáradalmait a fiatal komszomolista, a sztahanovista szénbányász, a minden lében kanál szakszervezeti bizalmi. És igen, a szovjet elit csúcsán állók is. Vlagyimir Putyinnak például a pletykák szerint három dácsája is lehet a környéken - egy a parton, egy a hegyekben a védett természeti övezet közepén, egy pedig csak úgy.

De volt itt dácsája Sztálinnak is, és ez, szemben Putyin szupertitkos és szigorúan védett nyaralóival, még látogatható is. "Az egyetlen dolog, ami miatt egyáltalán megérte eljönni Szocsiba" - írta a Trip Advisoron a kaliforniai Yanka, akivel még a brit Geoffrey is egyetértett, pedig őt egy kicsit nyomasztotta a villa eredeti lakójának szelleme.

Feltételezem, hogy olyan sok magyar nem utazik látogatóba az olimpiára - bár a MOB a 16 versenyző mellett 44 kísérőt is kiutaztat -, így azoknak, akiknek nem lesz módjuk a helyszínen bejárni a 20. század legvéresebb kezű diktátorának nyaralóját, pár képben összefoglalnám a lényeget.

Fotók: REUTERS / Alexander Demianchuk

Szocsi felfuttatásáért Putyinnál tényleg csak Sztálin tett többet. Gyakorlatilag neki köszönhető, hogy a kis porfészekből a Fekete-tenger partján az ideológiailag megfelelő teljesítményt nyújtó szovjet munkások paradicsoma lett. Maga Sztálin 1937-ben húzta fel itt kedvenc dácsáját. Sztálin sokat szenvedett a tüdejével, amire gyógyír volt a környék enyhe klímája és sós levegője.

Visitor looks on inside a cinema hall of Soviet dictator Joseph Stalin’s Villa in Sochi

A villa egyik legimpozánsabb terme a házimozi. Sztálin rajongott a moziért. Ezért, és mert egy őrült diktátor volt, még a filmzseni Szergej Eisensteint is képes volt kioktatni. A Szovjetunió mindenható uraként személyesen cenzúrázta a forgatókönyveket, de még a betétdalok szövegét is. Ötleteket adott a rendezőknek, színészeknek, teljes jeleneteket forgattatott újra. Így szabadidejében már nem is a szovjet filmművészet remekeivel, hanem vérbő imperialista mocsokkal szórakoztatta magát. A kedvence a Tarzan sorozat volt. John Wayne-t viszont meg akarta gyilkoltatni az antikommunizmusa miatt.

A teremben az ablakokat elsötétítő függönyök nem érnek a földig. Állítólag ezt még Sztálin akarta így, nehogy bárki elrejtőzhessen mögöttük.

People visit the pool of Soviet dictator Joseph Stalin at Stalin’s Villa in Sochi

A fura színűre festett ház hatalmas, fedett medencéje. Szocsi kellemes időjárásáról már volt szó, de melyik diktátor szeretne ott pancsolni, ahol az elnyomott tömegek, ugye? És ha esik az eső? Sztálinnak nem voltak ilyen gondjai.

Visitors visit billiard room of Soviet dictator Joseph Stalin’s Villa in Sochi

Sztálin minden diktátori allürje mellett gyarló ember volt. A Hannah Arendt-i értelemben vett banális gonosz mintapéldánya. Szeretett inni, udvarolni beosztottjai feleségeinek, gyerekek fejét simogatni és, mint láthatják, billiárdozni is. Mintha csak egy lett volna közülünk, leszámítva, hogy egy ujjmozdulattal bárkit megölethetett.

A billiárdasztalról is vannak legendák. A fehér golyó állítólag súlyosabb a szabályosnál, a többi pedig mind piros.

The wax figure of Soviet dictator Joseph Stalin is seen in a cinema hall at Stalin’s Villa in Sochi

Végül egy kép magáról a diktátorról, illetve a viaszbábjáról. Az alkotó térkép előtt, munkaasztalánál ábrázolja a diktátort, ami annyiban mindenképpen realista, hogy Sztálin valóban gyakran innen intézte birodalma ügyeit. A Trip Advisor kommentelői szerint az asztalon felhalmozott tárgyakat, de még magát a viaszbábut is nyugodtan meg lehet tapogatni. (Via Vocativ, Trip Advisor, Reuters)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt