Már Galileo Galileinek is feltűnt, hogy míg puszta szemmel nézve a Vénusz sokkal nagyobbnak tűnik a Jupiternél, távcsővel nézve már fordított a helyzet. Úgy a Jupiter négyszer akkora, mint az amúgy közelebbi Vénusz.

Hogy ez miért van így, arra egészen 2014. február 10-ig nem tudtuk a választ. Galilei optikai illúzióra gyanakodott, amit a szem okoz. Konkrétan arra, hogy a fény megtörik a szemvízben vagy visszatükröződik a szemhéjról.

A 19. századi német fizikus, Hermann von Helmholtz már közelebb jutott a megoldáshoz. Ő "besugárzási illúziónak" (irradiation illusion) nevezte el a jelenséget, vagyis feltételezte, hogy nem a szem optikai tulajdonságai, hanem az érzékelés a jelenség oka.

Most a New York Állami Egyetem Optometriai Iskolájának Biológiai és Vizuális Tudományok Tanszékén egy kilencfős kutatócsoport azt is feltárta, pontosan hogyan befolyásolja az érzékelés az észlelést.

Ha ön érti, vagy szimplán csak szereti az érthetetlen rövidítéseket, átláthatatlan képleteket és bonyolult diagrammokat, akkor meleg szívvel ajánlom a Proceedings of the National Academy of Sciences of the United States of America szakfolyóiratban megjelent, mindössze hatoldalas tanulmányt.

Ha nem, akkor megpróbálom egyszerűen elmagyarázni.

Azért látjuk nagyobbnak szabad szemmel a Vénuszt a Jupiternél, mert így látunk.

Eggyel bonyolultabban:

Agyunk, azon belül is az elsődleges látókéreg (V1) két csatornán dolgozza fel a világost és a sötétet. A New York-i kutatók most bebizonyították, hogy míg a sötétet érzékelő "off" neuronok a fényerő kontrasztjának változásaira lineáris választ adnak, addig a világosságot érzékelő "on" neuronok nemlineárisat. Magyarán, minél sötétebb a háttér, annál kisebb felbontásban, homályosabban látjuk a világos pontokat. Ahogy növeljük a háttér világosságát, úgy az on neuronok válasza is lineárisabbá válik - tehát a világos háttér előtti sötét dolgokat nagyobb felbontásban, élesebben látjuk.

Hát ezért könnyebb fehér alapon fekete betűket olvasni, mint

fordítva.

(PNAS via Daily Mail)